Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · Strém István: Négy vers
Óh, fekete szőnyeg, ezer puha asszony
bűbája, illat, ópiumos
legendák rácsa, - te vagy az, éj?
Kinek csókján jövő kalászodik,
óh, billió mák s gyermekfej regéje,
áldással gazdag, bűvös fiola!
Midőn a percek aranykapu gyanánt
csillognak és élet, halál oly egy
és látni vágyunk és imádkozunk...
S tündérpalotának ajtaja minden,
amit szerettünk - s ami fáj, egy forró
felleg sohsemlátott búzák fölött...
Óh, napnál ezerszer lángolóbb sugár,
ezerparfömü nász, egy evoé
a végtelenbe - óh, éj, a tiéd vagyok.
Te álom a rózsa szemén, menyasszonyi
fátyol gyanánt lebegő, és ifju fenyők
hűs, anyai könnye - te vagy a bűn?
Óh, jaj, a csillag miről énekel,
mely fényes, mint a lány szeme; lányé,
akit anyává tett az éccaka?