Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 3. szám · / · FIGYELŐ

HEVESY IVÁN: STEPHAN SINDING

A múlt század második felében diadalmaskodott művészeti irányok teljes elmúltát és történelemmé válását, mintha az utóbbi években megteremtőik halála akarná megpecsételni. Sorban itt hagyták az életet az utolsó nagy impresszionisták, majd Rodin és Hodler. Most követte őket Stephan Sinding, a norvégok erős tehetségű és hosszú művészi pályát bejárt szobrásza. Sinding jellemző példája a minden hatást jól felvevő és minden hatást jól letompító, jól magába olvasztó középtehetségű művésznek. Félszázados működése alatt nem volt olyan felbukkanó művészi törekvés, olyan nagy szobrász, amelyiknek illetve akinek hatása nyomtalan múlt volna el Sinding művészete fölött. Minden hatást felvett, de teljesen egyik alá sem került. Alapjellemvonása volt az erős tartózkodás és óvatosság minden határozottabb formai és érzésbeli kilendüléssel szemben. Így meg tudta őrizni egyéniségét, amelynek éppen ez a tartózkodás volt a lényege, formailag pedig mindig közel maradt az érdektelen, de biztos alapot adó naturalizmusnál. Szerette a klasszikus zártságot és nyugalmat, de azért merészebb volt, mint Hildebrand, csábították Rodin forró látomásai, erotikus, érzéki bősége, elragadó impresszionisztikus felületi hatásai, de ő csak egy kihűlt, temperamentumban józanul maradó Rodin tudott lenni, Meunier spontán, szenvedélyes lendületeiből az ő művészetében élénken és szimpatikusan ható pátosz lett. Nem volt azonban Sinding sohasem száraz és unalmas. Germán alapossága mellett jól reprezentálta plasztikájával a germán érzelmességet és erőteljes életörömöt, de germán mélység nélkül.

Formailag tehát nem jelentettek Sinding munkái különösebb értékeket vagy újító eredményeket. De nagyon rokonszenves az, hogy bár alapjában naturalista volt, sohasem tudott megelégedni az önmagáért való formakultusszal és reproduktív célokkal, hanem mindig igyekezett erős emberi, érzelmi tartalommal megtölteni munkáit. Az ő eklektikus: formalátásában naturalisztikus, kompozíciójában klasszikus, tartalmában pedig érzelmi kifejezésekre törekvő szobrászatát legismertebb munkáit is jól jellemzik: «Életöröm», a «Siegfried és Brünhilde» csoportozat és a Rodin-hatásra mutató, fojtott erejű «Fogoly anya».