Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 9. szám · / · Figyelő
Ady, a költő, nagy belső háborgások-vergődések, már majdnem-lemondások hosszú állomásai után küzdötte ki a maga új formanyelvét, új versét, de világ- és maga-látása, -érzése első szárnycsattogtatása idején is ugyanazt az Adyt pompáztatja elénk, akinek őt egész életművében látjuk. Életrajzi adatainak bővebb ismerete, első versei és prózai munkái eszmei-gondolati tartalmuk szerint merőben a későbbi Adyra utalnak s ezekben az írásokban nemcsak egy nagy biztos lendületű nekiiramodás heves és mohó mozdulatait követhetjük szemmel, hanem könnyedén és játszva fedezhetjük fel bennük Ady egész emberi karakterét: emberségének széleskeblű szép pózait, emberek és életviszonyok "világos, bíráló nézését", kiolthatatlan vágyát a jobb, a több felé, ezt a tipikus vonását a forradalmi mámorú temperamentumoknak és - fajtájának szenvedélyes szerelmét, mely a prófétai lelkek ősi pszichológiája szerint éppen az aggodalmas szeretet lázában fordul a maga fonákjára.
Az Ady-életérzés-világfelfogás kora kialakulásának és kezdettől egymásba-láncolódó tételekbe törekvő egységének számos jelével találkozunk Ady első írásaiban is. Akárhány nagy költői motívumára, filozófiai vagy művészi életértelmezésére mutathatunk rá, melyek ott-hangoskodnak már az ifjú Ady első költeményeiben, tárcáiban is. Az Ady-művészet témái, életfilozófiájának alapvető gondolatai, majdnem mind, sorra felvonultathatók Ady első, a Szilágy, Debrecen, Szabadság és Nagyváradi Naplóban közölt munkáiból. S ezek a költői és világnézeti eszmék és hangulatok a legtöbbször nemcsak nagy vonásokban odavetve jelentkeznek, hanem egész későbbi tartalmi kifejezésükben is. Két Ady-könyvemben nem egy ilyen egyezésre figyelmeztettem, most két Ady-vers régebbi vonatkozásait, genezisét ismertetem: az egyik:
Az ember pedig még mindig álmélkodik. Az augusztusi éjszaka egén káprázatos ragyogású csillag támad. Venus elhalványul, megriad a Hold. A ragyogás egyre veszettebb. A veszett ragyogás delíriumában széthull a nagyszerű csoda... Másnap újsághírekben álmélkodik a mai normál-emberlény... Mennyi századot élt már a homo sapiens! És még mindig inkább csak a hátát borzongatják, mint az agyát, a szép, a nagy titkok... És a még mindig silány drótokon közlekedő emberi érdeklődés beutazza a világot. Szállnak a hírek. Emitt automobilok gyilkolnak. Amott dinamittal csinálják a népszabadságot. Lemészárolnak egy koronás satnya testet... Nagy tengerszántó hajók süllyednek el. Folyók kicsapnak medreikből. Alagutakban megfulladnak ezerek... Íme a sok szenzáció közül néhány. És a legújabbak. Csaknem egy időben irtózatos orkán pusztítja Párizst... Megmozdul a föld Zágráb alatt. Húsz-harminc helyen perzsel, pusztít a tűzvész. Leszakad a Szamos-híd... És ma a trópus lángoló levegőjét szívjuk lankadtan: holnap novemberi hidegben didergünk. Élnek körülöttünk mindig csendes lelkek. És váratlanul viharozni kezdenek. Egyesekre és tömegekre ráfekszik néha valami szűkölés, szorongató érzés. Néha valami izgató, kergető erő mozgatja őket... És csodálatos halálba ugrások, véres drámák, gyilkosságok, öngyilkosságok, zendülések, kavarodások, botrányok teremnek nap mint nap. Az újságíró-bölcsesség csak hókuszpókuszokkal, gyerekes pamacsolással tud képet adni mindezekről. Nem látja bennük az
Most lázban él a világ. Teleírt, eseményes az élet. Nyugtalan, vajúdó a Kozmosz. Összevissza erők titkos, rejtelmes áramlatai kavarognak. Talán, sőt bizonyosan, nemcsak az apró kis Föld ég ebben a lázban. Talán, sőt bizonyosan, idáig csak sok verődés után, elgyengülve s kicsiségünkhöz mérten megkicsinyülve jutnak el e titkos, rejtelmes áramhullámzások... És mégis. Ami egy kis porszem dobása, egy kis véletlen epizódja a világerők tusájának: nekünk rettenetes katasztrófa...
A
Ragyogó, fehér szüzekre hull ma a göröngy egy kis falusi, gyér akácos temetőben. Zsoltárokat kántálnak a poros úton s a sír mellett. Jámbor, kellemetlen, öreg paraszt anyókák sírnak be a hideg zsoltármelódiákba. Egy palástos férfiú reszkető hangon fogja hirdetni, hogy
És megrázkódott volna ez a komisz, brutális élet egy nagy vád súlyától... Miért teremt kegyetlen szeszéllyel a földinél szebb, finomabb s mámorítóbb világra termett lelkeket, ha itt csak összetörés, halálos szomjúság, mélységes bánat és elkárhozás vár reájuk.
A jóval későbbi versben a próza duzzadó friss romanticizmusa klasszikussá ízesedett, az átélés energiája elhalkult, a motívumok leegyszerűsödtek, de a szűkebb szavú sápadtabb elképzelésen is átüt a meghiggadt régi hangulat színe és illata. Nagyon lehet, hogy a mese lokalizálásában a "receparti Athén"-képzet is közrejátszott. Adynál közönséges a tréfás-gúnyos fogalmak, szólások átkomolyítása, pátoszi-erőre-magasztosítása (pl. Ki egyetlen bús, vaksi szemmé teszed a testünk...