Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 9. szám · / · Figyelő

Tóth Aladár: Lányi Viktor Lohengrin-fordítása

Lohengrinnek, tehát az átmeneti-Wagnernek, fordítása, ha az idősebb-Wagner nyelvi "jellegzetességeire" gondolunk, talán könnyebb súlyú feladatnak látszik. A fordítás pusztán technikai oldalát tekintve, ez bizonyára így is van. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy a fiatalabb Wagner nyelve sokkal szervesebb, frissebb költői nyelv, még érintetlen a Ring archaikus és a Parsival kenetteljes modorságaitól. Wagner költészetében a kifejezés mind durvább és szembetűnőbb artisztikusságba tévedt, ezért stílusának nincsen semmi "titkos" varázsa. Wagner ahelyett, hogy kifejezésbeli precízióra törekedett volna, állandóan költészetének metafizikai távlatát igyekezett elmélyíteni. Ezért nyelvében dagályos, dekoratív elemek uralma lassanként elsorvasztotta az ifjú rajongás minden színpadiassága mellett is egykor naiv tűzét. Hogy mégis Wagner későbbi műveinek fordításában érezzük legjobban az eredeti német szöveg pótolhatatlanságát, annak Wagner zseniális hangzásérzéke az oka, mellyel irodalmilag értéktelen, durván külsőséges vers-zenét, muzsikájával csodálatos plaszticitású, érzéki csengésű zenei hangzássá tudott emelni. A hangzás ilyen aurális dinamikájának megőrzése a fordítás legnehezebb kivihető feladata. Lohengrin szövegkönyvében ezek a dekoratív elemek, melyeknek tehát egyedüli értéke, hogy a zenei deklamáció hangzásszépségét emelik, már kezdenek teljes pompájukban kibontakozni, anélkül azonban, hogy megtörnék a költői lendület még fiatalos erejét. Ezért kevés fordításhoz szükséges annyira a költő és technikus egymásra találása, mint éppen Lohengrinéhez. Lányi munkáját úgy költi, mint énektechnikai szempontból a legmintaszerűbb, amit csak Wagner-fordítás irodalmunk felmutathat. Legritkább erény: pillanatra sem lankad. Nincsenek benne parádés oldalak, a legelrejtettebb paszázs csak úgy át van élve, mint akár a Grals-Erzählung, a Frage-Verbot vagy más előretolakodóbb részlet. Lányi a szöveg artisztikus szépségeire fordított legtöbb gondot. A Wagneri stílus öblös áradata kissé megapadt, de tömörségben alig vesztett. Ez a Lohengrin modern költői nyelvünk újabb diadala és Operaházunk legelemibb kötelessége, hogy a régi, nem éppen díszes átültetést Lányi kitűnő munkájával mielőbb helyettesítse.