Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 8. szám · / · Figyelő

Fenyő Miksa: Giesswein Sándor

1917. év végén vagy 1918 elején volt, egyszer bevetődtem a képviselőházba. Valami pénzügyi javaslatot tárgyaltak, éppen Juriga tót képviselő fejezte be beszédét, az egész Ház hahotája által kísérve és utána Giesswein Sándor állt fel szólásra. Néhány szóval megemlékezett a javaslatról s azután minden átmenet nélkül rátért a pacifizmus kérdésére. Közönyösen, éretlenül hallgatták fejtegetéseit, néha egy alacsonyrendű közbeszólás nyila röpült feléje, de ő mindebből semmit sem látszott észrevenni, ragadta magával a tárgy nagyszerűsége, világokat egybefogó ívelése, újtestamentumi verete. Giesswein Sándor abban a Házban egyedül volt. Legfeljebb, ha a karzatra vetődött néhány nyugtalan ember konstatálta meleg rokonszenvvel: Krisztus szolgája.

Nemcsak a pacifizmus eszméjével volt egyedül abban a házban Giesswein Sándor, hanem minden gondolatával, melyek ebbe az eszmébe torkollottak. Bizonnyal nem lebilincselően eredetiek, nem újak ezek a gondolatok: az újtestamentum golfáramával, a kereszténységgel ölelni át az emberi társadalmat - nem új gondolat és mégis Tolsztoj zsenialitása micsoda horizontokat tár fel, a szeretnek, az emberiség egybeforrásának milyen termékenyítő igéivel ajándékoz meg. Giesswein Sándor művének lényege: a kereszténység a leghatalmasabb társadalmi tényező s nem lehet egyetlen problémája az emberi társadalomnak, melynek megoldása elől a kereszténység kitérhetne. A kereszténység a legnagyobb etikai hatalom, de odaadván e hatalmát az emberi társadalom problémáinak megoldására, szükségszerűen a legnagyobb politikai hatalom is. Az egyetlen ember, ki előtt világos volt a "keresztényszocializmus" lényege: Giesswein Sándor volt. A többiek számára választási jelszó, saját kis törekvéseiknek belekapcsolása az egyház hatalmi törekvéseibe, tehát klerikalizmus, sokszor csak ennek a legalacsonyabb rendű fajtája: antiszemitizmus volt. Giesswein Sándornál ez a szó "keresztényszocializmus" apostoli kötelességet jelentett: minden kérdés, ami a társadalom mai fejlettsége és tagozottsága mellett felvetődhet, a kereszténységre tartozik. Az individualizmus korlátlansága örök veszélye a tömegeknek? A kereszténységre tartozik a tömegek szociális megszervezése, erkölcsi alátámasztása az egyéni mindenhatóság ellen. Van osztályharc? Ha van, akkor a kereszténység köteles az elnyomottak mellé állni s a maga etikai fegyvereit adni kezükbe. Nemcsak köteles, hanem más nem is képes rá. Egyáltalán nincs, nem vetődhet fel olyan szociális gondolat, mely másként mint a kereszténység eszméjén keresztül volna megközelíthető.

Milyen nagyot nézhetett Giesswein Sándor, mikor a bolsevizmus bukása után egyszerre diadalt aratott az a politikai párt, melynek keretében annak idején a maga koncepcióját - a kereszténység koncepcióját - megvalósítani igyekezett. Íme a keresztény gondolat hatalomhoz jutott, íme százezrek hordják ajkukon az igét - s követelik türelmetlenül érvényesülését - melyet Giesswein Sándor évtizedeken keresztül hasztalanul próbált a lelkükhöz közel vinni. A "keresztény" gondolat győzött, immár társadalom és kereszténység korrelat fogalmak s aki nem hiszi, annak számára "keresztjüket jó vastagra faragják, hogy bunkó lehessen emberfej ellen". Giesswein Sándor megint magára maradt: ez a párt, a "harcos kereszténység" pártja, mely a maga programját a gyűlöletre, a kizárásra, a faj- és osztályelnyomásra építette föl, nem az ő községe, az alacsonyrendűségek győzedelmeskedése nem az ő demokráciája.

Ritka típus Giesswein Sándor típusa. A finomlelkű, művelt, minden embertársát magához ölelő karját faji, osztály, nemzeti korlátokon át messze kitáró, főpap, aki dacára háborúnak, dacára forradalmaknak, bolsevizmusnak, ma is azt vallja, amit anno 1913-ban, mert a krisztusi igazság nem változik ezekhez a bármely nagy jelentőségű eseményekhez képest. Ritka típus a Giesswein Sándoré, gyakoribb az a másik típus, mely barátot és ellenséget ismer. Az egyik ki hatalmát növeli, a másik a kín hatalmát mutatja. Aki aranyszájjal gyűlöletre buzdít, kizár, büntet, gőgösségre oktat, hiúságokra apellál... a Karamazoff testvérek főink vizitorja. Csak éppen máglya helyett botbüntetés, ami az arányok eltolódását mutatja.

Ennek a küzdelemnek hullámai nem érnek el Giesswein Sándorhoz. Ő folytatja ott, ahol elhagyta, mintha mi sem történt volna. Beszél, ír, cselekszik ugyanazon az egyenes vonalon haladva, mint amelyen negyven esztendő előtt elindult. Mert írói munkásságának negyvenedik évfordulóját ünnepli most tisztelőinek kicsiny csapata. Nagyszabású munka, melyre Giesswein Sándor élete deltájától visszatekinthet. A filozófiát, nyelvtudományt, történeti, teológiai, társadalomtudományt e negyven esztendőn át egyformán művelte s jeles munkákkal gazdagította: azonban hiba volna ezeket a munkákat egyenként nézni és értékelni: egymással és az egész emberrel összefüggésben adnak egy igazán nagyszabású oeuvre-t, melyben a gondolat - a kereszténység gondolata, minden kutatás etikai alapja - s az ő élete példája organikusan kapcsolódnak egybe.

Giesswein Sándort meleg rokonszenvvel üdvözöljük jubileuma alkalmából.