Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Földessy Gyula: Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához

Földessy Gyula: Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához
4. Az igazság megismerése más szóval: az élettörvények megállapítása.

A tudománynak és a művészetnek az élet-titkok-igazságok feltárásában való azonosságát-különbségét egy más szempontból kell még megvilágítanom. A tudomány igazság-megismerése, konkrétabban megfogalmazva, az élet, a természet törvényeinek (a létező állandó-örök viszonyának) kutatásába, felfedezésében, pontos megállapításában áll. Az igazi tudományos megismerés ott kezdődik, ahol a tudós fölfedezi a törvényt: a természettudomány monumentalitása, az emberiség új társadalmi berendezkedése, új világnézete, a technika szédületes sikerei, a filozófia problémáit érintő, szinte a transzcendens világába átcsapó találmányai mind a természet örök törvényeinek megtalálásán alapulnak, a filozófia, a történettudományok, a szociológia mind azokat a törvényeket keresik, amelyek az élet formáit meghatározzák. A művészeteknek is ez a törvénykeresés és megtalálás a végső célja. De a művészet mélyebb belátásában és hatványozottabb lendületében nem állhat meg a tudományos elmélkedés határainál, az anyagi élet törvényeinél, hanem a Szellem, az egész Lét törvényeire áhítozik: az élet nem egyes jelenségeiben, hanem mindig a maga egészében érzi és szemléli, a részleteket is a nagy egésszel kapcsolja össze, panteisztikus életérzésével egyszerűsíti s így nagyszerűbbnek látja az élet törvényeit. S habár ezeket a művészet nem a korlátolt értelem szűk és tapasztalati mozzanatokhoz kötött prózai-logikai nyelvén fejezi ki, hanem képekben és harmóniákban sejteti és érezteti: egy egyetemes művészetfilozófia egy egész kódexét állíthatná össze azoknak a törvényeknek, amelyek a világ nagy alkotóművészeti a természetben, az ember lelki életében s a társadalmi és mindenféle életviszonyokban felfedeztek és megállapítottak. Mikor Csokonai (s épp így idézhetném e részben akár Empedoklest is, a görög filozófus-költőt, vagy akárhány más poétát vagy filozófust) a Szeretetről szóló töredékében a nagy világtörvényt így fogalmazza meg:

"Bármint kiáltsanak a fekete vérű komorok, bár a phantasta törvénnyé tegye is hideglelős képzelődéseit, én ugyan nem futok az elől az ösztön elől, melyet magamban hordoztat a természet. A szeretet lelkesíti az egész világot. Ez az első mozgó erő, mely a mindenségnek középpontjában ülvén, örök abroncsán forgatja a teremtéseket. Mikor még a chaos elnyelvén önnönmagát zavart kerengéssel tolongtatá egymásba a tusakodó lételeket: ez szólott egyet, s azonnal megkötötte az egymáshoz szívódó valóságok között azt a felbonthatatlan atyafiságot, amelyben még máig is kedvelik egymást, e rakta a rendszerző harmóniájának isteni ujjaira a világnak minden részecskéit, nap ez, mely lételt és elevenséget ád az ő mennyei sugárával, rugó ez, mely mozdulásba hozza a veszteglő testeket, éltető állat, mely első kedve mindennek, valami a nap alatt és azonfelül terem, ama legutolsó valóságig, mely a nem-lételnek megmérhetetlen partjaival határos. Ime a temérdek világok örömtánccal kerengenek abban a nagy társaságban, melyet mi égnek nevezünk, megtartják bátorságos forgásokat mértéktelen abroncsokban, mosolygó pillantással lejtenek el egymás oldala mellett a csillagok, és soha össze nem ütődnek, mert egy édes erő vonja őket vissza abba a középpontba, ahol te ülsz, hogy őket fenntartsad..." - úgy gondolom, hogy ez a tüzes elképzelés, ez a meglelkesítése a kozmosznak, mélyebb, egészebb intuíciója az emberi elmének, mint a természettudomány hipotézisei a nehézségi erőről és a testet kölcsönös vonzódásáról. Nem véletlen az sem, hogy az emberiség legegyetemesebb képviselői, egy Leonardo da Vinci, egy Goethe a művészet országából a tudomány területére lendülnek ki, hogy Dante és Shakespeare képzeletük divinációjával már a természettudósok előtt rátalálnak egyes természetrajzi, fizikai és biológiai törvényekre, mindezek a tények a művészet és a tudomány lényegben elválaszthatatlan egyazonosságára mutatnak rá. A görög mitológia nem egy mítosza, pl. az Ikarus-monda, a népmesék, tündérmesék számos mesemozzanata szinte profetikus előzményei a később felfedezett természeti törvényeknek és azok technikai alkalmazásának.