Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 5. szám · / · Szini Gyula: Aranyfelhő

Szini Gyula: Aranyfelhő
12.

Másnap reggel... Virrasztástól álmos, vörös szemmel a konyhán sürgölődik Döme Istvánné. Kávét főz sűrű könnyhullások közepett, amik elakadnak, de újra meg-megindulnak. Épp a tűzbe dob egy papírosdarabot, amelyet a viceházmester gyermeke titokban hozott neki és amelyre ceruzával a következő sorok voltak vetve:

"Vártam a bálon. Nem jött el. Ezt nem vártam Öntől.

Ön szerencsétlenné akar engem tenni. Írja meg mi újság.

Ezer csókkal:

U."

Nemsokára a levélhordó lépett be a konyhába, levelező-lapot hozott Döme István címére. Ez így hangzott:

"Vártuk a bárban. Miért nem jött el, maga rossz ember!

A főhadnagy megkérte a kezemet. Elvesz feleségül engem.

Mit szól hozzá? Gratulál?

L."

Döméné ezt is szó nélkül a tűzbe dobta. A legjobb szeretett volna a levelező-lap után a tűzbe ugrani és megsemmisülni örökre. De aztán percről-percre lassanként mégis nyugodtabb lett. Valami elégtétel érzése vett erőt rajta. Odavan a gazdagsága, de megmarad a becsülete...

És csaknem ugyanazt gondolta magában Döme István, aki az éjszakai meghurcoltatás után ágyában pihente ki éjjeli izgalmait, összeroskadásait. A régi selmeci pipáját kívánta vissza. El is kérte a feleségétől. És míg az asszony a pipát tömködte jó verpelétivel tele, Döme István fejében valami keserű mese íze forgott a szegénységről, a gazdagságról, a bűnről, az erényről. Leültette az ágya mellé Katalint. Szájába vette a pipát, füstöt fújt belőle és halkan kezdte próbálgatni:

- Volt egyszer egy szegény ember...