Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 2. szám · / · Figyelő

Laczkó Géza: Három csepke könyvek

Kiket nyomatott Kner, öszveszedegetett Király György deák, fában metszetett írott képekkel megékesijtett Kozma Lajos. Itten jün az recenziójok.

Vagyon immáron ide-s-tova hét esztendeje, hogy néminemű fránya author az külemb-külemb szépségekkel tündökölő avítt magyari szólást ez mai világ ványadt érzékenységű, mind ánglius, mind francúz románcokban, valamint ördögi mód szerént vitus-táncát járó modernus magyari románokban, az sok lélek-boszorgató, lélek-vájkáló, lélek-metélő románokban megzabállott olvasó elejben bocsájtá. Ez author neve... De haggyán!

Ez üdőtül futamatja lén az ó-magyari szólásnak, ki az legendáknak nyelvöket majmolá, ki az XVIII.-cadik saeculumnak pipeskedő selypítését ügyekvék új életre támogatnia. Nagy-jó, igaz ügyekezet vala ez. Örül vala rajta szüve kinek-kinek. Michael Babits deák az Kazinczy Úr literátorságát írá meg, Sigismundus Móricz deák, az kinek Légy jó mindhalálig nevezetet viselő románjáért, ki is két éjtszakámat csinálá fénösséges nappallá - ó, be meg tudnám érette apolni bartoson alávont süvege alatt kajló bajuszát! - megírá sipos-mívét az Csokonairul. Ezen felett még sokan fogák magukat az ó-magyari szólás újfent napfényre hozásához.

No, hát az Király deák elejben szede egy kupac ó könyvet, jelesül kódexeket, kikben is kiválogata hét legendákat Bódok Szíz Máriárul, osztán egynéhány szenteknek életeknek históriájokat, teszem: az édös szent Ferenc atyánkról, ki az madarakkal szólott, szent Thais asszonyrul, ki nagy parázna személlyét az Krisztus követésire magasztalá utóbb, meg egyebekről. Könyvbe rendölé, megtoldá egy csepke intő szóval, az régiségnek szeretetire buzdítván, noszogatván, hajkurászván az elaludt avagy rosszul ébredett vérű magyari szüvet, adá mindenszörű trufás ékességgekkel fölcifráznia ama Kozmának, kinek miniáló tolla az vaskos trufát gyermeki egyigyő lélekkel egyesítene igen tudós, fogá az egészet Gyomai Kner könyvnyomtató mester és nyólcvan s egy lapokon olly igen takaros extractumát adá az megvilágosult saeculumok szabad mesterségekben való járatosságoknak az ósággal egyetemben, hogy bizony-bizony ámmogó szájat tátasz reá olvasó!

Ez egy. Az más még ennek felette is külemb. Vevé az deák Heltai Gáspár nagy-jó uram Fabuláit és ő Krónikáját s nem ki tallózá, böngészé bennük az elmét legjonkább csiklándó históriákat! De ki biz' azt! Olvasunk itten az nemes emberrül és az ördögrül, az Bánk bánrul, az győrös hollómadárrul, egynéhány asszony- s egyéb állatokrul. Héjh! hogy megdöcögött tülle jó kalazsvári káposztával töltözött hasam. Olvassék és mosolodám. Megéntlen csak olvasék s esmég mosolodám.

Ez vala az másod könyvben. Az harmadban penég trufák tanáltatnak az Ponciánusból, Bornemisza, Haller János, Pesti Gábor, Prágai András, Rosnyai Dávid, Szenpci Molnár Albertnek írásokból. Ez könyv is szavával az elmét míveli, örvendezteti, állkapcádat nevetésre tátognia serkenti, bötűivel, papirossával, az bötüknek egymás mellé rendelésöknek módjával, trufás ábrázolatival szömedet gyönyörködteti.

Gyöngyök ezek, magyar! Minden könyv gyöngy ugyan, de ki sárba, ki mocsokba hullott, ganéj is akad nem egyen bővön, ám ez három csepke könyvek tündökléssel tündökletes gyöngy-szemek. Ingyen irom eztet s igazán.

Osztán megéntlen bédugom kajla orrom az kis könyvben, olvasok és mosolodok. Mondja az asszony-feleségem, "baj, te bolond, mit kuncogsz magadban?" "La, olvassad meg ez trufát!" - szólok viszontag. Az meg ígyen olvassa:

"Akképpen járnak minnyájan kik tisztekben szolgálnak, kiváltképpen a szegény prédikátorok és a könyveknek szörzéi, mint az út mellett való hársfa. Mikor esső leszen, mind alája futnak az emberek és ott oltalmazzák magokat az essőtől. Ha elmúlik az esső, tehát mindenki szakaszt annak az ágaiban, ki süvegére teszi, ki (tisztességgel mondván) az alfelét megtörli vele. Ez a világnak jutalma és füzetésse."

Mosolodék, de megharaguvék.

"Dobja el tahát, kegyelmed, pennáját, alá csüggedt mastan úgy is hire, neve, hitele!" - úgy mond.

Így intéztem szavam hozjá:

"Nem úgy, asszony, ama Kner, ládd-e, süvegére tevé az hársfa ágát, és ha az én hársfámban szakasztott ággal megtörülközik is valaki, vegyed eszedben, hogy az magyari népnek mindenik fele magyar, nagy tisztesség az nékem, nagyobb, hogysem valach avagy slovák süvegen fent parádézás!"