Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 5-6. szám · / · Figyelő

Földi Mihály: Fuvolás férfi

(Fodor László novellái. Az Athenaeum kiadása, 1920.)

Igen, - akárhogy nézzük-forgatjuk a kérdést, bizonyos, hogy az új írói nemzedék - s nemcsak a fiatalokat érteném e megjelölés alatt, hanem mindazokat, akik mostanában tollal indulnak az élet elé - merőben más írói s költői feladatok előtt áll, mint az előtte járt nemzedék. A múlt évtized generációja a naturalizmus, impresszionizmus, szimbolizmus jegyében az írói szabadságért, a tehetség feltétlen jogaiért, a tiszta irodalomért küzdött, az irodalom kapuja mindenki előtt megnyílt s rajta át szabad járása volt mindenkinek, aki a tehetség passepartoutját felmutatja. Mi egy olyan kor kezdetén élünk, amelyet megoldásra váró feladatai a kereszténység fellépésének, a reformáció harcainak korához párosítanak. Igen, - ma nehéz és súlyos felelősség élni, cselekedni - tehát írni is - összehasonlíthatatlan felelősség. Képzeljünk el egy mai átlagos verset, novellát, regényt Krisztus szavai vagy Luther prédikációi mellett... az író sem, a kritikus sem vonhatja ki magát, ha meg akar szólalni, a napjainkban kezdődő és beláthatatlan tartamú s következményű új történelmi korszak feladatai s felelőssége alól. A külföld új írói, az írók számtalan csoportjai - különösen Német- és Franciaországban - ebben a tudatban szólaltak meg, írásaikat áthatja a történelmi felelősség és az erkölcsi kötelesség, a szenvedésből, tétlenségből cselekvő és buzdító erővel kivezető utat keresnek és hirdetnek, tiltakoznak, állítanak, tagadnak és hisznek, nem leírnak, hanem demonstrálnak, nem szimbolizálnak, hanem kimondanak, nem bölcsek, hanem állásfoglalók, vagy hidegek, vagy melegek, vagy igent vagy nemet kiáltanak. Nem szép és tehetséges írások megálmodásáról van szó, nem is tisztán irodalomról, hanem az emberről, csakis az emberről és életéről, arról, hogy milyen az ember és hogyan éljen. A történelmi kötelesség és az erkölcsi irányítás elől a mai író nem térhet ki, - s egy mai kritikus nem tudja elfelejteni e szempontokat egy mű olvasásakor.

Nálunk nem oly tiszta a helyzet, mint külföldön. Nálunk két, elég határozottan elkülöníthető csoport vehető észre az új írói nemzedékben. Az egyik, a nagyobb csoport kitűnően ír, szinte valamennyien izmos, erős tehetségek: amit azonban mondanak, amit az életből kiragadnak, amit az élettől akarnak, abban egészen az előző nemzedék agyával gondolkodnak, szívével éreznek. Hiányzik írásaikból a kor, a jelennel együtt a jövő. A másik, kisebb csoport együtt vívódik ezzel a háborgó világkezdetével, de mint a kiömlő lávában, vadul össze van hányva benne minden elem, s még nehezen és ritkán küzdi ki mondanivalói számára a kifejezés tisztaságát, rövidségét, szabatosságát.

Fodor László az első csoportba tartozik. Már első két könyvében (Novemberi vándorok, O... Montgommery, szerelmem!) feltűnő volt írástudása, a szinte rutinos írói készség. Új novelláskötete is kétségbevonhatatlanul bizonyítja ezt a veleszületett adományát, hiszen rutinról nála nem beszélhetünk. Elbeszélő, s akárminő témát vesz tollára, jól, elevenen, érdeklődést keltőn, sőt az érdeklődést fokozón tudja elmondani. Született író s használni tudja képességeit, új kötetének nyolc novellájával bizonyítja ezt. S mégis, hiányzik, nekem legalább hiányzik valami ebből a szép kötetből: én, az én életem, mindnyájunk élete, szenvedése, vívódása, véres reménykedése, - a kor. Nincs novella a kötetben, melynek köze volna a mához, témáit is szerfölött ritkán találja meg Fodor a mi életünkben. Ha - ritkán - élő, megfogható alakokat mozgat, visszamegy a múltba Voltairehez, Krisztushoz, ha jelen időben beszél, szimbólumokat, ködös elvontságokat, álmokat ad. Elbeszélési módja részletező, elevenen, képzeltetőn realista, témái allegorikusak, ködösek, sejtelmesek, ez az ellentét, amely először kelt elégületlenséget, először ébreszti a hiány érzését az olvasóban. "Alexej halála" c. novellájában egy fiatal férfi csónakba száll, hogy megkeresse az életet, a víz árama s egy titokzatos erő valamely különös sziget felé sodorja, melyről azt hiszi, hogy az élet szigete, egy titokzatos erő eltaszítja csónakját a szigettől s nem messze tőle egy fiatal leány holtteste felé viszi, amely a vízen úszik. Ez is érdekes, jól megírt novella, de nem elégít ki. Szeretnők tudni, mit ért az író vagy Alexej élet alatt s mi az a halál, melybe minduntalan beleütközik, amikor midnyájan az életet, az új, jobb életet keressük, tudni akarjuk, milyen az az élet, melyet az író egy alakjával kerestet. A kötet egyetlen, leghosszabb novellájában sikerül Fodor Lászlónak erős kézzel megragadni túltengő és engedetlen szimbólumait, sikerül összeegyeztetnie elbeszélő módját a témájával: "Marius doktor titka" ez az elbeszélés. Ha elfogadjuk azt a kritikai álláspontot, mely belehelyezkedik az író gondolatvilágába, témakörébe s a témakör megírásánál minden egyes író külön-külön eszközeit vizsgálja, nyugodtan mondhatjuk, hogy a "Marius doktor titka" kiváló elbeszélés. Az új kor, illetve az új kornak megoldatlan problémái, vajúdó érzései, irányító gondolatai, erkölcsi tendenciái azonban ebből is hiányoznak. Mindent összevéve: Fodor László birtokosa az írni tudás titokzatos adományának, - szeretnők, ha ezt az értékes képességét nem csak arra használná fel, hogy írjon, hanem hogy mondjon is.