Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 3-4. szám

Kovács Mária: Visszanézek...

Itt vagyok még.
Ha szólasz hát még hallom.
Itt állok még
az ébenfok fekete szélén.

Én nem tudom merre
ugyan föl, avvagy le
visz e messzi lépcső?

És nem tudom vajjon
gránit, kristály, gyémánt szikrás keménysége
tömörül-e súlyos, fekete fájában?

Vagy aludt szivekből
kálváriás, véres, fáklyátlan ingó út?
Csak elindulok.

Ám most még állok itt.

Lehet, hogy még királyom lennél.
Lehet, hogy a könnyeim is megszületnének
Lehet, hogy számodra isteni baldakint emelnék
s fényes palástodhoz csókkal kuporodnék
- hűs bálványa mellé imádkozó fakír -
szünetlen imával.
Lehet, hogy így a lábaidhoz omolnék
mámorom szertehullt mézes rózsáival...

Oh talán... talán még királyom lennél.

Nem tudom...
Csak megállottam a merő párkányon
- holdsütte kék ciprus - tán oly szomorúan
s ha szólasz, még hallom.
Most még visszalátok
Mert megállottam.
Mert még itt vagyok...