Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 9-10. szám · / · BARTA LAJOS: A SÖTÉT HÁZ*

BARTA LAJOS: A SÖTÉT HÁZ*
Társadalmi rajz egy felvonásban
III. jelenet.

Tagányi (a díványhoz megy): Katona úr! Katona úr! Tudja maga, hogy ki pusztította el a legtöbb embert? Testet és lelket, katona úr?... Ha nem tudja, én megmondom magának (súgja): A nagy tőke! Hallotta komám? A nagy tőke! De pszt! Meg ne mondja senkinek!

(Künn mindjobban erősödő bús katonazene hallatszik, temetési indulót fújnak.)

Gyerekek (átrohannak a színen): Katonatemetés! Katonatemetés! Katonatemetés!

(A zene távolodik és aztán elhal.)

Rudi (szabadságolt katona. Hajszolt ember, lelkileg is meg van viselve. Bejött a hátsó ajtón.): Kérem ez a tizenhatos számú barakk?

Tagányi (nem vesz róla tudomás, föl-le mozog).

Rudi: Bocsánat, tisztelt úr...

Tagányi (lesújtóan néz rá, tovább sétál és gesztikulál).

Rudi: Kérem ez a tizenhatos számú barakk?

Tagányi: Szemtelenség! Gondolkodni akarok.

Rudi: Bocsánatot kérek, nem akartam az urat zavarni.

Tagányi: Alászolgája!

Rudi: Jó, jó, kérem, de azt mindenesetre szeretném tudni, hogy ebben a barakkban lakik-e özvegy Simonyi Mihályné?

Tagányi: Lakik? Lakott.

Rud i: Most hol lakik?

Tagányi: Valami köze van magának ahhoz:

Rud i: Kérem, én a fia vagyok.

Tagányi: Úgy, a fia? Szép kis fiú! Most egyszerre eszébe jut keresni a mamuskát? És hol voltunk három évig? Pfujha!

Rudi: Most jövök Szibériából.

Tagányi: Úgy! Most jövünk Szibériából?

Rudi: Berezovka Transzbajkála... Irkucktól keletre négyszáz kilóméter...

Tagányi: Na és?

Rudi: Azt mondják, hogy míg oda voltam, az édesanyám egészen tönkrement.

Tagányi: Na és?

Rudi: Azt mondják, a végén ebbe a piszkos csűrbe került!

Tagányi: Na és?

Rudi (elérzékenyül): Ilyen világ! Kirostálják az embereket, felét a szemétdombra vetik...

Tagányi: Tudja mit? Mondok magának egy viccet...

Rud i: Kérem, ez bennem olyan nagy érzés... ne tessék én velem játszani.

Tagányi: Azért kedves mamája mégis lakik most olyan messze, mint ide Szibéria!

Rudi: Ebből most már elég volt!...

Tagányi (tekintélyt vesz föl): ...Doktor Tagányi Zsigmond mindig a fennálló társadalmi rendet támadta... és mindig letartóztatták (hangot változtat.) Olyankor mindig az arcomat, de különösen a fejemet ütötték és az fájt!... Kérem az nagyon fájt...

Rudi: Igen... az nagyon szomorú dolog... De kérem, én már negyedik hete nyomozok itthon és nem tudok ráakadni az édesanyámra...

Tagányi (megint a régi hangon): Kedves mamája nagyon rossz bőrbe volt mikor innen elment.

Rudi: Mit mondjon az ember erre? Ilyen állapotok...

Tagányi: Kedves mamája olyan vékony volt, bizony olyan sárga volt.

Rudi: Testileg is egészen tönkrement?

Tagányi: Ajjé! De hogy tönkrement!

Rudi: Le volt nyomorodva?

Tagányi: Ajjé, kedves mamája a nyomorban egészen felmagasztosult...

Rudi: Megérti az úr, ...hogy ez most nagyon rossz nekem?

Tagányi: Kedves mamája, mikor innen elment, se kukk, se bakk, egy szót se szólt.

Rudi: Haraggal ment el? Miért?

Tagányi: Mondtam neki: nagysádkám...

Rudi: Nem volt az sose nagysád! Az mindig egy jóravaló szegény asszony volt.

Tagányi: Mondtam neki! jóravaló szegény asszony! Hova költözik kegyed? De egy hangot se felelt, csak felszállt a kocsijára és elszelelt.

Rudi: Vagy maga bolond, vagy én.

Tagányi: Kocsija olyan volt, mint egy láda, fogva eléje két fekete ló volt...

Rudi: Meghalt?

Tagányi (átcsap a beszámíthatatlanságba): A kihallgatásnak vége... Kasamadiner! (elmegy tőle.)

Rudi: Meghalt?

Tagányi (ordít): Emberek! Adjatok nekem egy pontot a mindenségben és én kivetem sarkaiból ezt a társadalmi rendet, hogy csak úgy recseg és ropog minden! Ez a társadalmi rend megérett a pusztulásra! És el fog pusztulni ez a társadalom... Adjatok nekem egy pontot!... Hol van az a pont?

Rudi (most világosodik meg egészen előtte, hogy kivel beszél): Szerencsétlen! (elmegy)