Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 6. szám · / · Figyelő

Molnár Antal: Herzfeld Victor

A Ferenc József idejebeli jómódú polgári kor teremtett egy bizonyos jellemzői bécsi öregúr-típust, azt, amelynek legfőbb vonása a derűs egészségbe oltott magas kulturáltság, valami kedves nonsalansszal és finom eleganciával vegyítve. Bécsben az utcán akárhányszor találkoztunk e piros arcú, fehér hajú, jóságos szemű hófrátokkal, kikről lerítt, hogy az életet szent kötelességnek, de egyúttal érzéki mulatságnak is tekintik, hogy nincsenek végzetes gondjaik és bölcseletük az élet meghosszabbításának áll szolgálatában. "Mindent a maga kellő idején" - mondták fodorított ősz bajusztól árnyalt ajkaik -, és ez azt jelentette, hogy a dévaj szatírának éppúgy megadták helyét, mint ahogy a dinasztikus alapon naggyá lett Bécs sem volt valódi komoly város. A beözönlött ezernyi idegen, a színpadiasan változatos és felületes közélet, a romlott erkölcsű politika, a régi ínyenc kultúra megtanította őket, hogy végeredményben komédiának lássák az életet, olyan néha kellemetlenül bonyodalmas, de alaphangulatában mindig édes-édes komédiának. Jóakarattal és sokat olvastak az élet könyvéből, de egyúttal mustot szürcsöltek a derült kék égről.

Ilyen öreg úr lett volna Herzfeld Victorból is. Lett volna, ha ott marad, hol a gyökere nőtt. Herzfeld: Fuchs Róbert testvérkedélye, a vén Grell tanítványa, kinek a XX. század Budapestjén Jean Paul marad kedvenc olvasmánya! A zeneakadémia "tudós" tanára, kinek minden szaván letűnt kultúrák patinája ül. Bécsben egyike lett volna a sok deréknek, kik helyükre illeszkedve a tagjai a pompás bolynak, a szerves társadalmi életnek. Itt nálunk egy volt, magára maradt egység, kiragadva éltető talajából, és soha másba be nem ültetve. Mikor eljött, a pesti zeneélet csupán provinciája volt a bécsinek, ha Prágából hívta volna Popper, oda ment volna becsülettel dolgozni. Nálunk idegen maradt. Ki volt köre? Néhány tisztára nyugati kultúrájú család.

Egy magános darab drágakő, letörve Nyugat templomáról. Csendes és halvány, de ha közelében mentél és meleget árasztottál feléje, a drágakő csillogni kezdett a szellem fényének minden színében, s láttad, hogy mint cseppben a tenger, benne Nyugat kozmosza rejlik. Kevesen ismerték e fénylő perceket. Bennük derült elő bölcs mosolyú humora, gyönyörű szolid tudása, szikla karaktere, melyen kipihenhetted a budapesti szennyes ár csapkodó hajszáját. Megtanulhattad Herzfeldtől, a szerény pionírtól, hogy építeni csak hittel és tudással lehet. Megtanulhattad, hogy determináltságon, elszigeteltségen, keserűségen, mindenen átvilágít a lélek jósága és birodalmat teremt. Az idealista bécsi fiúcskából, a kedélyes német romantikus zenészből néhány magyar szív nevelője lett, kikben az övé is tovább dobog.