Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 1. szám · / · FIGYELŐ

ROZVÁNYI VILMOS: ÚJ KÖLTŐK

György Mátyás, Komját Aladár, Lengyel József, Révai József: 1918 Szabadulás

Szél Árpád: Tüntetés

A Nyugatban talán másfél éve eszmeváltás folyt új irodalmi "lehetőségekről". Akkor már nyilvánulásai is voltak az új lehetőségeknek. Ezeknek egy részét tartalmazza a forradalom alatt megjelent (addig az ügyészség által letiltott) "1918 Szabadulás" című lírai antológia. A Nyugat akkori vitája inkább csak esztétikai formákkal, a gondolat külső megjelenési lehetőségeivel foglalkozott. Valóban csak lehetőségekkel tehát, de nem vetődött fel s nem intéződött el a kérdés: vajon vannak-e és mekkora intenzitásúak azok a társadalmi szükségérzetek, melyek a szellemi életben megfelelő szükségszerűségüket és irodalmi szükségleteket válthatnak ki? Mert csak ez jogos alap arra, hogy "lehetőségeket" várjunk.

Az ilyen kérdésekre veszedelmes felelnivalóink lettek volna már akkor és a cenzúra vigyázott. A szellemi élet csak burkoltan lehető ráhatásai nehezen forradalmasíthatták szociális szükségérzeteinket. Most azonban világgá indult lefult vágyaink és gondolataink kielégülése, érvényesülése.

A szociális változások tendenciája: igazságossá egyszerűsíteni társas életünk formáit. Intellektuális életünkben pedig újra problematikussá vált a legelemibb, de legnehezebben megválaszolható kérdés: lehet-é a művész és gondolkodó differens egyéniség, élhet-é társadalmi szolidaritás és egyéni felelősségérzet nélkül?

Szemben a bennünket megelőző kor "praxisával", mert csak arról lehet szó, mi, legifjabb generáció "nem"-mel igyekszünk felelni.

Az egyéni differenciálódás elvét a legújabb költők nem vetik el: de differenségüket nem tekintik a művész olyatén etikai elhelyezkedésének, mely jogosnak véli: hogy a művész, a differens egyéniség "az érintő irányán szertelenbe süvítse magát", hogy kitépje magát a társadalmi szolidaritás és egyéni felelőség alól.

Korának felmondhatja ezt a két etikai kötelezettségét, de nem mondhatja fel a jövőnek: az emberiség fejlődésének. Alapjában véve vannak, kell, hogy legyenek szociális céljai a művésznek, sőt legalapján csak szociális és nem individuális céljai lehetnek, mert egyéniségének determinánsai - úgyszólván - egytől-egyig szociálisak és egy ember nem precisirozható kétféle perszonalitássá: külön művészivé és külön emberivé.

A társadalmi szolidaritás és egyéni felelősségérzet "praxisának" is újrafelvétele adja alaphangulatát a négy "futurista" költő könyvének. Sok-sok esztétikai princípium, ami pedig művészet számára alapjában sohasem létezett, nyűgi még őket, hogy nemes szolidaritás, egyszerű emberi gondolatokat "szóba cifrázva" adjanak ki magukból.

Könyvük erénye: elköteleződni akarásuk, hibájuk pedig főleg nyugaton az indivualizmus csökevényeiül kifejlett esztétikai princípiumok (futurizmus, kubizmus, expresszionizmus stb.) hiteltető kipróbálása munkájukon. Nem rabjai, csak némileg megvesztegetettjei ezeknek a jómegjelenésű elveknek.

Egyénenként:

György Mátyás a leginkább "szóbacifrázó". Minden koncepciója tele van látens mellék-mondanivalókkal, amelyek egy mondattá gyömöszölve néha elnyomják tulajdonképpeni mondanivalóit és zilált, színes foltok külön-külön próbálkozván eszünkön, nem tudnak megnyerni egyik gondolatának elfogadására sem. Egyénisége feminin: minden elvi diszpozícióra könnyen kapható. Valami radikális, nagy férfiőszinteség hiánya miatt nyersebb képei bántó drasztikumok. Belső emberi megiramlása szimpatikus, de asszonyos kapzsiság az, hogy minden mellékötletét is elhelyezi koncepcióban: tudákos.

Komját Aladár négyük közül a legegységesebb, legkitisztultabb és a legférfiasabb. Gondolatait ő fejezi ki a legegyszerűbben, tehát ő szintetizál a legtökéletesebben. Az igazság érzetét nem vergődő esztétizálással akarja felkelteni, hanem egyszerű kimondással. "A cölöpbe fojtó relativitást" gyűlöli, tehát a "szavakból szőtt" igazságot is. Hibája, hogy kicsit még egyéniségét is elalkuvón híve a monista filozófiának. Túlerősen és maian költő ahhoz Komját, semhogy elfogadnók tőle levegőtlen filozófiai doktrínák megverselését.

Lengyel és Révai még csak kifejeződésüket keresik, még a maguk megismerésén küszködnek. "Még szemükön és pórusaikon lobban az értelem és minden sejtjük az anyagcsere mámorian ágaskodik az öntudatig." (Révai) Még impressziónábilisak és csak hangulati diszpozíciókban megkapóak. Nagy jelszavakat mondanak lelkesen:

"Óh, szabad szaporodás lehetősége!
Óh, akadálytalan oxidáció!
Óh, pazarolatlan energiák.

Aztán új fiak elébe dögleni: trágyának és kenyérnek" "Trágyának" megeszünk úgyis, de "kenyérnek" vetődni ne akaródzunk a fiak elé éppen az "akadálytalan oxidáció" érdekében.

Ugyancsak e naiv - úgyszólván - csak önmagát felszabadítani akaró liberalizmusnál tart Szélpál Árpád is mint Révai és Lengyel. Hármuk közül még Révai a legfejlettebb. Egyébként - Komját és György költeményeitől eltekintve - a többiek verseit nyugodtan egybefűzhetnők és alig tudnók szerzőik szerint elkülönböztetni az egyes produktumokat, annyira nincs még külön egyéni bélyegük kifejlődve. Még csak hangulati diszpozícióik vannak az új világnézetre és imitt-amott magukra szerelt eszközeik, néha modorosságnál alig valamivel többjük.