Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 23. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: A kéve XI-ik kiállítása

Ezerkilencszáztizennyolc november 16. Az utcákon mérhetetlen sokaság. Már foszladozik a Duna mellett összeverődött irdatlan emberszőnyeg, lelkendező, kipirult arcú emberek nyomulnak vissza a városba, zászlók lengenek, a falakon rikoltó plakátok: megszületett a magyar népköztársaság.

Odabenn a Nemzeti Szalon falai között fázós borzongás. Még visszacsendülnek a sorsdöntő igék, vissza-visszatér egy-egy felejthetetlen jelent káprázata, de a képek között már nyújtja csápjait a zord felismerés. A művészek pénzes esztendeit követő reménytelenség keserű íze terjeng szanaszéjjel, csüggedten verdes a számító bizakodás perzselt szárnya.

Pedig ezek a művészek nem szolgáltak rá arra, hogy végigkoplalják szerencsésebb társaik rövid farsangjának böjtjét. Ha nem is voltak magvetők, nem kiáltottak a világba új igéket, új igazságokat, becsületesek voltak, hittek abban, amit csináltak és önnönmaguk erejére támaszkodva végezték munkájukat.

Ezúttal egy új ember számára adta meg e művésztársaság a megnyilatkozásnak szinte korlátlan lehetőségét. A kiállított anyagnak mintegy fele új ember, név szerint Bokros Dezső szobrászművész plasztikai munkáiból és rajzaiból, vázlataiból tevődik össze.

Bokros Dezső a Munkácsy-szobor egyik pályázatán tűnt fel néhány évvel ezelőtt. Azóta nem szerepelt és így a mostani kiállítása bemutatkozás számba vehet. Bokros Dezső hangsúlyozottan demonstrálja a barok mesterekből való kiindulást, művészetét a barok-szobrászat tanulságaiból fejlesztette ki. De nem véti el a stabilitás törvényeit és nem bontja meg piktori elemekkel szobrainak plasztikai egységét. A barok-eredet rajzaiban még nyilvánvalóbb, mint szobraiban. Öntudatlanul, kerülő utakon keresztezi a francia barok-művészet egyik-másik grafikusának (néhol Callotnak) útját, a duzzadó formák kifejlesztésében, a röppenő mozgás, nyugtalan elhelyezkedés megrögzítésében, a sokféle próbálkozásban, váratlan eredményekre bukkan, amelyek talán programjába bele sem illeszthetők.

Bokros Dezső dúsan termő bővérű talentum, fantáziája gazdag, iskolázottsága és kultúrája magas fokon áll.

A társaság másik szobrásztagjának Kövesházi Kalmár Elzának klasszikusan egyszerű, nyugalmas, szinte merev szobrai az ellenkező pólust reprezentálják. Formái összevontak, tömegei zártak. Archaikus monumentalitás ömlik el nagy portré-szobrán.

A festők egytől-egyig a Kéve kipróbált, ismert régi emberei.

Remsey Jenőről ma is bajos mást megállapítani, mint amit esztendőről-esztendőre, kiállításról-kiállításra róla megállapítottunk. Művészetében ezúttal is spekulatív elemek uralkodnak. Fagyos merevsége még mindig nem oldódott fel. Külön utakon járó izolált művész, elkülönültségét talán egykor igazolni fogja olyan munkákkal, amelyek a mostani termésének gyökeréig nyúlnak vissza, de azok a munkák bizonyára másmilyenek lesznek.

Remsey Zoltán túlságosan fivére hatása alatt áll.

Tichy Gyulát János próféta jelenéseinek egyes fejezetei inspirálták grafikai munkáiban. Tichy Gyula fantáziája szárnyaló erőre kapott az apokalipszis döbbenetes jeleneteinek realizálásában. Nem halmoz részletet részletre, hogy az írott betűt elevenné, láthatóvá tegye, egy-egy hatalmas figura tölti be a tér legnagyobb részét. Csupán néhány vonással jelzi az akciót, a mozgó alakok testiségét, környezetükkel való kapcsolatát. Tichy a témának megfelelő biblikus egyszerűséggel, súllyal oldotta meg feladatát.

Tichy Kálmán dekoratív irányú munkái mellett tájképei, naturalisztikus művei érthetetlenül nívótlanok.

Lohwag Ernesztin egy letűnt kor elfeledett technikáját igyekszik életre kelteni. Elefántcsont miniatűröket állított ki. E miniatűrök finomak, előkelőek, de a hatás, amit egy-egy ilyen apróság a szemlélőből kivált, távolról sincs arányban a rápazarolt energiákkal.

Benkhardt Ágoston, Haranghy Jenő, Lénárd Róbert megfelelő színvonalon álló becsületes munkákkal szerepelnek.