Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 5. szám · / · Figyelő
Együtt kerültünk ki Párizsba. A Toulouse-Lautrec első, posthumus kiállítása volt akkor. És akkor virágzott ki igazán a rue de Rome csodája, a Duran-Ruel kollekciója, ami nekünk akkor Mekka volt és Lourdes volt és főként: Párizs... Persze, nem 1873-at írtak már akkor, tehát nem az impresszionizmus forradalmi évszámát, de azt hiszem, az impresszionisták eleven hatása éppen akkoriban, az új század legelső éveiben, forrott ki legforróbbá és legtermékenyítőbbé. Talán, mert akkor tellett be az a bizonyos harminc év, amelytől babonás esztétikusok számítják minden forradalom igazi beérkezését, vagy talán csak, mert akkor voltam húsz éves és Párizsban először.
Azóta Feiks Alfrédnél is jobban jelentik számomra ezt a kort és ezt a Párizst: Feiks Alfréd képei. Még pedig nemcsak a közös emberi és művészi élmények közvetítése, hanem benső, leglényegesebb tartalmuk és legdöntőbb művészi szándékaik révén is. Ezek a képek az impresszionisták nagy képeinek és általában más képeknek nemcsak olyan hatását mutatják, aminő az előadás, a kifejeződés módjában tulajdonképpen minden fiatal festőt nagy, kereső kortársaival összefűz. Feiks Alfréd képeinek ama nagy képek nemcsak ideáljai, hanem inspirálói, sőt egyenesen
Feiks Alfréd képeinek ez a sajátossága legföljebb gyanúba keveri, de alapjában véve csöppet sem csökkenti eredetiségét. Éppen, mivelhogy az ő számára a más képe
Valami különös, szinte vizionárius, homály vagy ha úgy tetszik: clair-obscur a Feiks-képek levegője. Mégis a legszínesebb, a színben leggazdagabb képek közül valók. Számtalan tónus, végtelenül sok finom átmenet gazdag harmóniái azok is, melyek a távolból mintha csak két szín különböző fokozataiból állnának össze. Első pillantásra a szemlélő nem is érti, csak érzi nagy szuggesztív erejüket. Nagy és teljes szuggesztió árad a Feiks Alfréd legtöbb vásznáról, és ez a szuggesztió az, amit csak a művészet és csak eredeti, az egyéniség nedveivel teljes művészet adhat.
Alig tudok impresszionista festőt, aki, az ecset véletlenjeinek minden misztikus varázsával is, tudatosabban és
Egyike legküzdőbb és legfejlődésképesebb művészeinknek. Bizonyos, hogy nem fog itt megállapodni. Az elmélyülés lehetőségei megvannak benne. Fejlődésének iránya, azt hiszem: több eleven vonatkozás a természettel. Kevesebb kép és több stúdium.