Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 3. szám · / · Figyelő

Laczkó Géza: A harminc éves asszony

Ezért a címért nincs talán regényíró, aki ne irigyelte volna meg Honoré de Balzacot. Milyen izgató, milyen nagyszerű tárgy: az asszony, aki eddig csak a férfi szerelmének szelébe szédülő virág volt, most szíve mellett érzékeinek is teljes öntudatára ébred s ha van még benne el nem csókolt csók-erő, ő lesz a vihar, amelynek sodrában emberéletek forgataga zúg utána.

Gyerek-ifjú koromban sokszor hallottam: "A harminc éves asszony? Ah! Az regény! s apáink generációja e szavakat mondva épp oly jelentőségteljes tekintettel emelte a mennyezet felé szemét, mint Balzac hősei, akik lépten-nyomon "borzasztó, rémítő, mély értelmű" pillantásokat forgatnak egymásra. Meg voltam győződve róla, hogy ebben a regényben a női lélek életének legmélyebb titkaira nyit világosságot de Balzac. Ezzel el is intéztem magamban s nagy tisztelettel gondoltam mindig reá messziről.

A mi generációnk inkább a Pére Goriot-t, Eugénie Grandet-t, La Cousine Bette-t, Le Cousin Pons-t emlegette és olvasta. A Femme de trente ans-t úgy tartogattam jövendő olvasnivalóul arra az időre, amikor Balzacról alkotott véleményemet már csak betetőzni akartam, mint anyókák szekrényük tetején a szép nagy pogácsa-almát.

Az utóbbi napokban, hogy a Contes drolatiques-kal Balzacnak ezzel az utolérhetetlenül legnagyobb remekművével kis ujjam utolsó ízéig megtöltöztem, elővettem a Femme de trente ans-t s elolvasva - úgy éreztem magam, mint Guy de Maupassant egy novellájának hősei, akik közbecsülésben és szeretetben elhalt agg apjuk végrendeletében rettentő vallomást olvasnak arról, hogy diákkorában kis grisette szeretője pólyás gyermekét, gyermeküket, miként ölte meg egy téli éjszaka, rányitva meztelen testecskéjére az ablakot, mert házasságának, boldogulásának, pályájának útjában állott.

Ehhez a néma, tragikus undorodáshoz azonban még alig festhető unalom járult bennem. Balzac egy jó tulajdonsága sincs meg a regényben, de megvan minden rossz. Helyes, az rendben van, hogy Balzac műveinek nagy részével csak átmenet a romantizmusból a realizmusba, de most mint olvasó beszélek, mint olvasó írom ezeket a széljegyzeteket, aki felháborodik, ha türelmével visszaélnek. Hát magasabb rendű ez A harminc éves asszony, mint Victor Hugo Nevető ember-e? Épp olyan képtelen, épp olyan kierőszakolt, kiagyalt, fárasztó, az egész különbség csak az, hogy Hugo tűrhetetlenül tolakodó prófétai hangját és metaforáinak pergőtüzét Balzac a komor tekintetű szociológus-bölcs unalmas fejtegetéseivel s a valóságot az utolsó pattanásig szétszedő, szétmotozó részletes leírásaival helyettesíti. Ha Victor Hugónál majdnem kétszáz oldalra terjed egy hóviharos éj rövid történetének leírása, Balzac viszont olyan személyt, aki minden nagyobb következmény nélkül két mondatot mond, két oldalon keresztül előbb leír. Victor Hugo egy csomóban vágja olvasója fejéhez a nehéz, terjedelmes leírást, Balzac hol itt két oldalt, hol ott hármat, de alapjában véve tán többet és fölöslegesebben, mint Hugo.

Balzac leír egy napóleoni csapatszemlét, mert két főszemélye éppen jelen van, Touraine egy darabját, mert e területen átvezető utak egyikén találkozik két személye, egy egész falusi birtokot, a hozzátartozó falut, a lakosok vágyait és terveit, mert e birtokon lévő kastélynak egyik szobájába bezárkózva él egy darabig a regény főalakja, egy egész főúri kertet Párizsban, mert valaki egyik utacskáján férfi-csizma sarkának nyomait fogja felfedezni és így tovább. Balzacnak oly betegsége a leírás, mint Victor Hugónak a hasonlatok szaggatott és kápráztató tűzijátéka.

E mellett a harmincéves asszony a könyv elején tizenkilenc éves leány, a könyv végén ötven esztendős koravén anya s az egész könyv nincs kétszázötven oldal. A harminc éves asszony problémája - úgy ahogy a cím az egész regény tárgyául ígérni látszik - egy rövid fejezetre zsugorodik. A többi hosszas előkészület és borzalmas következmény.

Julie szerelemből megy férjhez egy gyönyörű katonatiszthez. Ura heves szerelme beteggé teszi s elöli szívében szerelme gyöngéd virágát. Ekkor találkozik egy "áttetsző mylord"-dal, ahogy az ura nevezi. Már nem a fiatalság inkább testi tüze, hanem a két lélek összebókolása gyullaszt bennük szerelmet. A lord, aki orvos is magánszorgalomból, meggyógyítja Juliet. Az asszony jutalmul szíve legforróbb vonzalmával ajándékozza meg, de örökre eltiltja szemei elől, hogy tiszta maradhasson. A lord engedelmeskedik, de csak látszólag, egy este, hogy ura vadászatra készül, Julie megtudja, hogy a nemes angol Párizsban van. A férj távozik, pár percre rá megjelenik a kétségbeesett szerelmes. Borzasztó lelki tusa Julieben! A férj váratlanul hazajön, mert a vadászat elmaradt. A lordot el kell bujtatni, előbb az öltözőszobába menekül s hogy Julie hirtelen rácsapja, két ujja az ajtóba szorul, nem szól, nem moccan, hogy a férj meg ne tudjon valamit, innen (téli időn!) egy ablak külső párkányára. Itt ül reggelig, hogy Julie jó hírnevét megmentse s Balzac nem gondol arra, mily feltűnő hely egy ablakpárkány még egy különálló úri palotán is s mily herkulesi erő kell ahhoz, hogy több óráig ott üljön valaki. Azt nem mondja meg, hogyan távozott feltűnés nélkül aztán reggel a lord a palotából, ahova este saját fogatján jött, csak annyit, hogy tüdőgyulladást kapott és meghalt.

Idáig csak tétovázott az ember az unalom, az érdeklődés s a tanácstalanság között, de ez után Balzac a legutolsó zúg-mozi-író beteg és erőszakos képzeletének szörnyű ötleteivel kizökkenti a regényt eddigi útjából s valószínűtlenségből valószínűtlenségbe hajszolja tragikus bábokká merevült alakjait.

Julie egy falusi birtokon vonul meg rettentő fájdalmával. A halál, az őrület, a sorvadás, a paralízis rémei kapkodnak feléje, de mégis meggyógyul. Újra ott van Párizsban ekkor már mint harminc éves asszony. Fáradt, bánatos, hervatag, gyönge, de alakja a szenvedés ostorozása alatt csak lágyabbá, omlóbb vonalúvá lett, de szeméből csak annál mélyebbről lángol elő az örök nő, de bőre csak annál áttetszőbb, egész szépsége csak annál igézőbb. Szerelmes lesz újra. S most már enged. Vandenesse a szeretője.

(Nem az én érdemem ugyan, de így rövidre fogva érthetőbb a mese, mint úgy, ahogy meg van írva.)

De Julienek urától, a márkitól van egy leánya, Héléne s most jön egy új fejezet: - "Az Isten ujja" - mondja Balzac, amelybe Héléne a Biévre mocskos hullámaiba löki a kis Charlest, anyja s Vandenesse bűnös szerelmének négy esztendős gyümölcsét, aki ott vész. E jelenetet látja, saját bevallása szerint, a regényíró, de nem szól senkinek, mert sejti, hogy itt valami rettentő családi titok lappang. Később egy zord karácsonyestén egy véreskezű, lihegő ember kér bebocsáttatást a márki kastélya kapuján: gyilkos és üldözik, egy félóra múlva befogadása után Héléne kijelenti, hogy e férfi lesz élete célja. Követni fogja. Majd hogy ki nem mondja, hogy hisz ő is gyilkos. Az apa mit sem ért, az anya mindent sejt, tud s menni hagyja leányát az ismeretlen gyilkossal ismeretlen végzetek elé. Az apa ezután három sorban annyira tönkre jut, hogy kénytelen Amerikába kivándorolni. Hat év múlva tér vissza egy spanyol hajón, meggazdagodva, hogy miképp, arról egy szót sem szól se ő, se Balzac. A hajót egy kalóz-vitorlás megtámadja, kirabolja, utasait a tengerbe hányja, a márkit maga a kalóz kapitány vetné már át a hajó korlátján, mikor egymásra ismer az apa s a karácsonyesti gyilkos. - Hol van Héléne? - kérdi az apa. - Itt! - szól amaz s levonszolja a hajó mélyébe, kinyitja egy kabin ajtaját, amelyben pompa, fény, kényelem között, szeretve szeretőn él a boldog Héléne gyermekei körében. Az apa csodálkozik. Majd hazatér s "miután régi vagyoni helyzetét visszaállította, végkimerülésben meghal." Halála után három hónapra a bűnös asszony másik leányával, Moinával egy pyrénées-i fürdőhelyen megszáll egy fogadói szobában, a szomszéd szobában valaki haldoklik. Csakhamar kiderül, hogy Héléne éli ott végső perceit egyetlen gyermekével, kit sikerült megmentenie egy rettentő hajótörésből, melyben imádott férje, gazdagsága, gyermekei, minden, minden odaveszett. Meg is halnak, ő is, gyermeke is. Julie meg van győződve róla, hogy e sok romlásnak, nyomornak mind az ő, Vandenesse-szel való megtévelyedése az oka. Az olvasó nincs ugyanerről meggyőződve. Közben a harminc éves asszony ötven éves lesz. Férjhez adja Moinát, aki Vandenesse fiával udvaroltat magának, hűtlen is lesz vele férjéhez. Undorodva sejti az olvasó a művészileg sehogy sem megokolt, legrettentőbb incestust. Julie, mikor kétségtelenül meggyőződik erről a titkos szerelmi viszonyról, nem bírja tovább az élet terhét és meghal magától. Ideje is volt. Más rendes ember, aki nem olyan bikaerejű apától kapta az életet, mint Balzac, már rég beleőrült volna.

Ebből az egész borzalomból az a hibbant morál emelkedik ki, Balzac ellenére tán, hogy: "Fiatal leány, vigyázz! Ne kövesd szíved szűzi mozgalmát s ne légy felesége első ideálodnak, mert úgy járhatsz, mint ez a szerencsétlen Julie." Más! "Asszonyom, ne legyen házas ember szeretője, ki férjének barátja, mert könnyen annak a veszélynek teszi ki magát, hogy leánya majdan saját, igaz, hogy fél-, de mégis csak testvérével kezd bűnös viszonyt - tudtán kívül!"

Íme, az emberi lélek nagy ismerőjének, a mély lélekbúvárnak leghíresebb és leghírhedtebb regénye! Fontoskodó, barbár, mogorva, unalmas terjengősség, valószínűtlen helyzetek, dróton ide-oda rángatott alakok, zavaros és széteső szerkezet, ami mind összevéve olyan benyomást tesz az emberre, mint egy nehéz, rosszakaratú, izgatott lázálom, amelyet a tompa unalom éjszakájának fekete leple borít.