Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 21. szám

Hornyánszky Gyula: Schvarcz Gyula emlékezete
(Részlet akadémiai emlékbeszédemből)

...közvetlen magát az emberi ismeretkört csak azok öregbítik, kik valamely fölfedezés keresztülvitelénél a tudomány több ágának momentumait összpontosítják.

Szent-Katolna, Magyar író külföldön I. 54.

Midőn Schvarcz Gyula 1900 január 31-én meghalt, a legtehetségesebb és legszorgalmasabb magyar elmék egyike szűnt meg dolgozni. Nyomatékkal mondom a magyart; mert az idegenből közénk szakadt katonatisztnek és Horhy Katalinnak fia magyar volt gondolkozásában, véralkatában éppúgy, mint pályafutásának menetében, végzetében. Természettudósnak készült; de az autodidaxis bizonytalan talaján könnyen sodródott más területre, s a geológus érdeklődését idővel kizárólag az államtudományi íróé és történészé váltotta fel. A kellő gyakorlati érzék hiánya könnyen a puszta elmélet körére utalhatta volna Schvarcz Gyulát; de a múlt század hatvanas évei, a kiegyezés és megújhodás kora, benne is elemi erővel keltették fel a politikai ambíciót, s a tudós képviselő és kultúrpolitikus nyugalma árán tette meg a keserű, bár természetes tapasztalatot, hogy a legszebb eszméket sem követheti nyomon megvalósulásuk. Schvarcz Gyula közlékeny természet volt, nagyterjedelmű irodalmi munkássága is e mellett bizonyít, s azért mégis csak nagyon későn, hat évvel halála előtt, 56 éves korában jutott el igaz rendeltetésének helyére, az egyetemi katedrára. Kialakult egyéniségének egész biztonságával és tagadhatatlan érdekességével szólalhatott most már meg; de ez az előadási mód most már nem lehetett a módszeres tanítás és tanulás útja. Schvarcz Gyula tanítvány nélkül halt meg, úgy, ahogy munkái is, történeti töprengései és kritikái - annyi magyar tudós közös sorsaként - magukban állanak, amint őket saját személyére utalt erejében összehordta, anélkül, hogy értök elődöket is illetne köszönet; de egyszersmind a folytatás, a továbbépülés minden reménye nélkül állanak egymagukban.

 

1. A tudománytörténész.

2. A kultúrpolitikus.