Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám · / · Réti Ödön: Vióra
Vióra és benn: Nucu, Zimbrán.
Vióra (feltápászkodik, azt ajtóhoz szalad, s a kulcsot ráfordítja a zárra): Vidd el a fiadat!
Nucu: Anyám... anyám!
Zimbrán (a kilincset rázza): Nyisd ki! Nyitod ki!
Vióra: Dörömbölhetsz.
Zimbrán: Nyisd ki!
Vióra (kacag): Kinyissam?
Zimbrán: Nyisd ki, te pokol fajzatja.
Vióra: Mindjárt lelkem, mindjárt, nyitom már, csak egy kicsit várj még, csak addig várj, míg az uram hazajön. Van veled egy kis beszélni valója.
Zimbrán: Vióra!
Vióra: Mi baj, lelkem?
Zimbrán: Vióra!
Vióra: Vióra, Vióra az a nevem, most benn vagy a csapdában, Zimbrán Tódor.
Zimbrán: Nyiss ajtót, utoljára mondom.
Vióra (mintha ingadozna, fogja a kulcsot): Hogy elrabold a fiamat?
Zimbrán: Nyiss ajtót, különben... Vióra... ide hallgass... meghalt a fiad... megfojtottam a fiadat.
Vióra: (be akar nyitni, eszeveszetten rázza a kilincset, csak aztán nyúl a kulcshoz.): Nucu!... kisfiam... szólj, szólj az anyádnak... kiálts! (Az ajtóra tapasztja fülét.)
Zimbrán: Most már megtarthatod a fiadat. Itt van, elviheted.
Vióra: Tódor... nem bántod te a te tulajdon édes fiadat!... Nucu!
Zimbrán: Nincs már nekem fiam, de neked sincsen.
Vióra: Nucu... Nucu... szólj, kisfiam... mondd, hogy nem igaz... Nucu! (Keze ismét a kulcson van.) Jaj neked Zimbrán Tódor, ha hozzá nyúlsz a fiamhoz... Nucu, Nucu... szólj hát az anyádnak, szólj, szólj... (Mind a két öklével fenyegetődzik.) Jaj neked, jaj neked... Nucu! (A haját tépi, a szentkép elé áll.) Minek engedted ezt? Mária, minek engedted? Mária... adj erőt a kezemnek... adj erőt a körmeimnek, hogy a körmeimmel téphessem széjjel... adj erőt a fogaimnak, hogy a fogaimmal téphessem Széjjel... (Leveszi a falról a gyertyát, az égő mellé helyezi és meggyújtja, aztán térdre roskad.) Öleld a karjaidba az ártatlan kis lelkét... Nucu... Nucu! (arccal a földre borul.)