Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám · / · Réti Ödön: Vióra

Réti Ödön: Vióra
Színmű egy felvonásban
Harmadik jelenet.

Vióra, Zimbrán.

Zimbrán (benyit): Adjon isten. (Előbbre jön s a kezét nyújtja.) Szerencsés jó napot kívánok. (Vióra hátrál, s kezét hátra dugja.) De büszke lettél... talán már nem is ismersz?

Vióra: Mit akar? Minek jött ide már megint?

Zimbrán: Már megint? Ugyan, hányszor jártam én itten?

Vióra: Egyszer, de az is elég volt. Mit akar?

Zimbrán: Semmit. Mit akarhatnék itten, Vióra?

Vióra: Mi keresni valója van a Joan házában?

Zimbrán: A Joan házába? Semmi.

Vióra: Akkor menjen.

Zimbrán: Most mindjárt? Ebben a percben?

Vióra: Mennél hamarabb, annál jobb.

Zimbrán: Minek sietnék? Messze útról jöttem, messze van ide Vulkán; egy napig vasúton, fél napig gyalogszerrel... elfáradtam.... nem sajnálsz?

Vióra: Sajnálja az...

Zimbrán: Az ördög, ugye, azt akartad mondani?

Vióra: Maga mondta.

Zimbrán: Milyen kardos menyecske lettél Vióra. (Leül.) Ki hitte volna. Leánykorodban nem voltál olyan hetyke, de még a múltkor sem.

Vióra: Mert azt fogadta, nem jön ide többet, azt hittem mégis csak van magában egy kis becsület. Csak ennyi ni... (Az ujjaival mutatja, hogy mennyi), de ennyi sincs.

Zimbrán: Ne mond. (Kényelmesen nyújtózkodik.)

Vióra: Hát csak maradjon... míg az uram hazajön, van még magával egy kis leszámolni valója.

Zimbrán: Láttam. Az elébb ment fel az erdőbe. Ott ment el az orrom előtt; egy mogyoró bokorban hűseltem vagy két óra hosszat. Aztán egy gyereket is láttam, ott futkározott körülöttem. Pilléket kergetett. Helyes kis portéka... jóképű kis legény... nem igaz? Alig állhattam meg, hogy oda ne szólítsam: Kisfiam, gyere az apádhoz. Alig bírtam ki, hogy ki ne ugorjak a bokorból... és (mutatja, mintha a karján vinne valamit) el... de gondoltam, szó nélkül... azt sem tudnád hova lett, hol keresd... nem igaz? Egész ellágyultam, mikor megláttam. Hidd meg, Vióra, egész ellágyultam. (Körülnéz, csendes hangon.) Hol van? Hol van a fiam?

Vióra: A maga fia?

Zimbrán: Az én fiam.

Vióra: Mit tudom én, hogy hol a maga fia.

Zimbrán (Felugrik, s dühtől eltorzult arccal kiált): Nahát, tudd meg, azért jöttem, hogy elvigyem a fiamat.

Vióra: Pusztuljon innen... pusztuljon!

Zimbrán: A gyerek nélkül innen egy lépést sem teszek. (Leül.)

Vióra (hangjából kiérzik az aggodalom): Bolond maga?

Zimbrán: Az, az vagyok. De vigyázz, leszek én mindjárt bolondabb is.

Vióra (könyörögve): Mondja, mit akar tulajdonképpen?

Zimbrán: A fiamat, semmi egyebet.

Vióra: Akkor rossz helyen jár.

Zimbrán: Rossz helyen, ugye?

Vióra: Mondtam már egyszer.

Zimbrán: Egyszer már egyebet is mondtál.

Vióra: Egyebet? Mondhattam egyebet is.

Zimbrán: Magad mondtad, hogy a fiú a mi gyermekünk, a tied meg az enyém.

Vióra: Én mondtam?

Zimbrán: El akarod tagadni? Tagadd, tagadd, hiszen te úgy forgatod a szót, ahogy akarod... mindig is ilyen voltál: szóforgató szemforgató.

Vióra: Mert nem lettem a maga felesége? Nem mondtam meg akkor egyenesen a szemébe, hogy duhaj, iszákos, istentelen, szalad minden szoknya után.

Zimbrán: Azelőtt ezt nem tudtad!

Vióra (sóhajt): Ha tudtam volna...

Zimbrán: Vigyázz, hogy a fiad is olyan ne legyen.

Vióra: Milyen?

Zimbrán: Mint az apja. Mint amilyen én vagyok.

Vióra: A gyerek apja az én hites uram. Az a jó, áldott ember.

Zimbrán (gúnyosan): Az? A te urad?

Vióra: Az én uram.

Zimbrán: Az a jó, áldott ember.

Vióra: Az... az egyetlen, jó, áldott hű emberem, a hites uram.

Zimbrán: Úgy szereted?

Vióra: Szeretem.

Zimbrán: Az esküvőd napján még engem sirattál.

Vióra: Ki mondta ezt magának?

Zimbrán: Valaki. A szemem... meg a szívem.

Vióra: Van is magának szíve. Ha szíve volna, nem jönne ide bajt csinálni, szerencsétlenséget hozni a házra; ha lelke volna, nem a más bajában keresné az örömét, hanem járna a maga útján, elkerülné ennek a háznak még a tájékát is; mit akar itt minálunk, mért jön ide? Menjen innen, menjen, ha Istent ösmer!

Zimbrán: Jöjj el velem, Vióra.

Vióra (szörnyűközve): Én? Magával?

Zimbrán: Jöjj velem, Vióra. Eleget voltál már az uradé; légy most már az enyém. Olyan jó dolgod van talán itt az erdőszélen, itt az Isten háta mögött? Hétszámra nem látsz embert... mi otthon Vulkánban ki nem fogyunk a mulatságból; a bányászok tudják, mi a jó. Minden vasárnap tánc, saját zenekar, este mozi...

Vióra: Miattam lehet.

Zimbrán: Szerettél te táncolni,Vióra. Nem bántad, ha átölelik a derekadat... nem haragudtál... (Felkel, s át akarja ölelni, Vióra eltaszítja, odébb megy, a férfi utána, kergeti, megkerülik az asztalt, Vióra hirtelen megáll a szentkép előtt, s rámutatva az égő gyertyára, keményen szembe néz a férfivel.)

Vióra: Látja ezt?

Zimbrán (meghökken, felváltva hol a gyertyára néz, hol az asszonyra): Mit nézzek rajta?

Vióra: Mácsán Gligor lelki üdvösségére gyújtottuk... a lelke hadd pihenhessen... a testét egy álló esztendeig ették a vadak, szél fútta, eső verte... augusztus tizennégy... ezen a napon múlt el a fiatal élete, ezen a napon jön maga ide, ezt akarta látni, ezt akarta hallani, ezért jött? Gyilkos!

Zimbrán (megdöbben, szavakat keres): Mi... mi az? (Fenyegetőn.) Sokat jár a szád.

Vióra: Maga ölte meg, azt hitte az uram... de az Isten nem akarta... maga lőtte agyon.

Zimbrán: Láttad?

Vióra: Annyi, mintha láttam volna. Maga ölte meg.

Zimbrán (vállat von): Hát aztán? Én pedig azt tanácsolom neked, ne üsd az orrodat olyan dologba, amihez semmi közöd.

Vióra: Maga se. Minek jön ide, ha nem akarja az igazat hallani? Ki hítta? Menjen! Tőlem el lehet ítéletnapig a maga hazájába, sohse lássam, hírét ne halljam, még a neve hallására is bedugom a fülemet.

Zimbrán: Annyira szeretsz?

Vióra: Annyira.

Zimbrán (gúnyosan): Hát akkor nem is hívlak tégedet.

Vióra (nevetve): Hívhat... csak hívjon.

Zimbrán: De a gyereket azt elviszem. Az én fiam, az én vérem, én parancsolok benne.

Vióra (remeg az izgalomtól): Kinek parancsol, kit visz el maga, ki a maga fia, hol a maga fia?

Zimbrán: Most pedig én is azt kérdem: hol a fiam? Hova dugtad? Láttam, mikor bejött. Itt van. (Az ajtó felé megy.)

Vióra (eléje áll): Nem igaz... Mit akar hát tulajdonképpen? Mondja meg, de ésszel... legyen az eszén Tódor.

Zimbrán: Eriggy innen!

Vióra: Mit akar ottan? Várjon... várjon... Tódor... lássa... valamit akarok mondani magának...

Zimbrán: Félre!

Vióra: Zimbrán... Zimbrán Tódor... ide hallgass. Csak azt akarom mondani, hogy hazudtam, nem a maga fia, de nem ám, nem, bizony... megesküdjek? Sohse legyek boldog... kárhozzak el...

Zimbrán: Nem az én fiam?

Vióra (alázatosan): Nem.

Zimbrán: Gonoszabb vagy te az ördögnél. Nincs egy igaz szavad. Mikor elhitetted velem, hogy fiam van, mióta ezt tudtam, nem is az az ember lettem, aki voltam. Nem ittam, nem bántottam senkit, se embert se Istent, gondoltam fiam van... majd egyszer egy szép napon csak eljön hozzám, az igazi apjához... eljön, elhozza a vére, s magával hozza az anyját is... ki késztetett téged erre a hazugságra?

Vióra: Féltettem a gyereket, a félelem késztetett, hogy úgy tesz vele, mint a Mácsán Gligorral.

Zimbrán: Mit tettem én vele?

Vióra: Megölte.

Zimbrán: Nem vagyok én olyan rossz ember, nem tudnék én bántani egy... gyereket.

Vióra: A Joan gyermekét sem?

Zimbrán (palástolt dühvel): Azt sem.

Vióra: Nahát akkor a jó Isten áldja meg, hát Isten vele Tódor, menjen szépen, békességgel az útjára. (Kezét nyújtja.)

Zimbrán (megragadja az asszony karját, s eltaszítja, hogy a földre zuhan): Rongy! Azt hiszed, hiszek neked?! (Az ajtóhoz ugrik, megnyomja a kilincset, fordít a kulcson, bemegy.)