Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 3. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Hangversenyek

Hubermann Broniszláv. A muzsika e nagy vándorai örökös bolyongásban szórják széjjel művészetük sugarait, ahol megjelennek, egy estére felgyújtják az emberek hamvadó érzéseit; nyugtalanság, láz, mámor magvát vetik el, aztán tovarobognak más országokba, más embereit közé és mi, akik itt maradtunk, kuporgatjuk, őrizzük az emlékezés egyre fakuló rongyait.

Hubermann a hegedű egyik nagy, talán a legnagyobb élő mestere már régóta elkerülte fővárosunkat. Most ismét megjelent a Vigadó dobogóján, hogy bizonyságot tegyen tüneményes művészetének csorbulatlanságáról.

Bach C-dúr adagiója-fugája mélységes búgással zengett végig a termen, Paganini Campanellájának pengő ütemei mint csillogó harmatcseppek peregtek le hegedűje húrjain. Művészete úgy hiszem Spohr Scherzójában érte el legmagasabb fokát.

Ő maga mintegy bűvöletbe süppedve, ájult elfeledkezéssel merült el játékába és ha egy-egy rövid pillanatra felszabadult e bűvölet súlya alól, riadtan, zavart tekintettel meredt a hallgatókra, mint a hajótörött, kit idegen, ismeretlen világ földjére vetett a tenger. Arcán fájdalmasan összebogozódó vonalak tépték, falták egymást, szögletes kemény homloka alatt mély árnyékok, érthetetlen formák bukkantak fel és málltak széjjel.

Sorvasztó, gyilkos művészet ez, sajgó gyönyörűség, könnyet fakasztó bús öröm forrása. Nyomában nem jár kielégülés és aki belekóstol e tűzitalba, csak újabb és olthatatlan szomjúság gyötri. Az érett egész férfi állt előttünk, ki már végigjárta a kifejlődés erőt emésztő útját, felül van (és túl is) az elődök, iskolák formuláin, felette áll a technikának is és ha valakit megszólaltat hangszerén, az Ő hangja hallik elsősorban. Nyugalmat, megállást még sem ismer és ha önmagába tekint, kifürkészhetetlen sötét örvény morajlik fel hozzá: a holnapja.

Konzertverein két hangversenye. Odakünn ágyúk dörögnek, a városi emberek pedig a romantika égszínkék fátyolát teregetik maguk elé. Köszörült cseh poharakkal, dédapák hálósipkáival, hímzett házi áldásokkal rakják teli otthonukat, a színházban Schubert sorsán könnyeznek - a hangverseny-irodák pedig romantikus hangversenyeket rendeznek.

Löwe zenekara is a romantikus zeneköltőket vette fel programjába legutóbbi két hangversenyén. Bár kifejezetten csupán az első estéje volt «romantikus», de tágabb értelmezéssel Beethovent (a második hangversenyen kizárólag az ő munkáit játszották) sem lehet kikapcsolni a romantikus komponisták közül. Tehát romantika. Weber, Schubert, Schumann, Mendelssohn. E nevek túlságosan gyakran szerepelnek a Konzertverein hangversenyein és bármelyikük helyett, Schumannt kivéve, szívesebben hallgattuk volna Berlioz-t. Schumann C-dúr szimfóniája volt az est gerince. Sokszínű, tartalmas munka és a sóhajtozó, jajgató, éneklő hangszerek mögött a vérző eleven Ember emelkedett magasra. A zenekar együttesét kissé megcibálta a háború. Sok régi muzsikust kellett újjal pótolni, ami különösen a fafúvók hangzásán érződött meg, de a vonósok ezúttal is tömör zengéssel szolgálták a nagyszerű dirigens intencióit.

Pártos István második koncertje. Csak szuperlatívuszokkal lehet e fiú művészetét jellemezni. Újabb hangversenye újabb csodát jelent számunkra. Néhány hét alatt mintha még nagyobbra nőtt volna. A hegedűtechnika nyaktörő akadályai semmivé zsugorodnak előtte. Éretten, a meglett férfi fensőbbséges nyugalmával, nemes melankóliával dalol hegedűjén. Mesterének, Hubay Jenőnek egyik notturnója, a Mendelssohn-koncert andantéja felejthetetlen élménye marad hangversenye hallgatóinak.