Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 22. szám

Fenyő Miksa: A lengyel királyság

A lengyel lapok szemére hányják Wells angol írónak, amiért Hervé lapjában a Victoire-ban Anglia háborújáról írva, kicsinylően szól a nemzetiségi kérdésekről s különösen kevés megértést mutat Lengyelország önállósági törekvései iránt. Levélbélyegek és zászlócskák hiúsága ez - mondja Wells - és Anglia sohasem fogja megérteni, hogy neki ezért kellett fiait Gallipoli poklába küldeni. Bizonyos, nem azért küldte, egyetlen gurkhát sem áldozott volna fel a lengyel függetlenségért, aminthogy - valljuk be - nálunk is sokan keserű kétkedéssel veszik tudomásul, hogy Lengyelország felszabadítása egyike a központi hatalmak legfontosabb háborús céljainak. Talán a mise en scčne-ben is volt hiba, Franciaország bizonyára ünnepélyesebben csinálta volna a dolgot - az új királyság bölcsőjétől Anasztázia öregasszony riasztotta el az összes napkeleti bölcseket -, talán hogy a százegy üdvlövés hangja beleveszett a Somme-menti rohamok és kárpáti előtörések tüzérségi előkészítésébe, - egészben véve a mi örvendezésünk félárbocra eresztésében valamennyire benne van a csalódottság szkeptikus kérdése, hát ezért? Nem mintha nem volnánk áthatva a dolog komoly erkölcsi és politikai jelentőségétől - különösen itt nálunk Magyarországon, ahol Lengyelország sorsa szimbolikussá magasult -, hanem mert ebben a dicsőséges történeti tényben bizonyos mértékig a mi egész küzdelmünk tragikuma revelálódott. Bármennyire is ártatlanságunk bizonyítékául szolgál a háború felidézésében az a kétségbevonhatatlan megállapítás, hogy az entente határozott, földrajzi és gazdasági fogalmakkal világosan körülírható háborús céljaival szemben - Franciaország, Elszász-Lotharingia; Anglia; Németország világuralmi pozíciójának megrendítése és Oroszország erejének gyöngítése; Oroszország: a Balkán és Konstantinápoly; Olaszország; az Adria - Németországnak és a monarchiának nem voltak pozitív háborús céljai, hacsak az nem, hogy mindezekkel a törekvésekkel szembeszálljanak, - aminthogy szembeszálltak és megvalósításuktól ellenfeleink ma messzebbre estek, mint valaha - mondom, bármennyire is melletünk szóljon ez, a mi önzetlenségünk vagy ami ezzel egyre megy a kilátástalanság (abban az értelemben, hogy ellenfeleinktől nem akarunk semmit, csak az élethez való jogunk elismerését), a hozott áldozatok mértékéhez mérve kell hogy a tragikum északi fényében láttassa velünk a mi sorsunkat és ennek minden változását. Nincs egy sem a mi háborús céljaink között, azok között, melyek a háború folyamán úgyszólván a stratégiai helyzetből adódtak, amelyet nem ebből a szemszögletből néznénk, tehát megértő rezignációval, különösen itt Magyarországon, ahol a háborús célok csupa negatívumokban merülnek ki, és csakis így érthető, hogy még Lengyelország sorsának fordulata iránt sem érdeklődtünk azzal az egész melegséggel és fellélegző megelégedettséggel, mely ez ország iránti őszinte rokonszenvünkből úgyszólván magától következett volna.

Holott nagyon is érdemes volna ezzel a kérdéssel törődni s ennek minden vonatkozásában a mélyére nézni, ha mint háborús cél, az önálló lengyel királyság megalkotása nem is állt arányban a központi hatalmak áldozataival, mint háborús tény kétségtelenül a központi hatalmak egész külső és belső politikájára jelentős befolyással lesz. Mária Terézia és Nagy Frigyes utódainak proklamációjával Lengyelország feltámadt halottaiból, ezen a téren többé a hadiszerencse semmiféle változása nem változtathat és ha még be is következne az az eset, hogy a békealku alkalmával kénytelenek volnánk Oroszországgal Lengyelországról tárgyalni, el sem képzelhető, hogy akár Anglia, akár Franciaország rosszabb sorsot akarjon szánni ennek az országnak - "a kis nemzetek védelme" mégis csak kötelez - mint amelyet a nemzeteket elnyomó Németország és monarchia szánt neki.

Lengyelország sorsa tehát elintézettnek látszik, határai, alkotmányának megjelenési formája, katonai és gazdasági függősége csak a jövőben fognak véglegesen megállapíttatni, de az kétségtelen, hogy ami önállóságot tudunk és akartunk neki adni, azt meg fogja tartani a háború minden esélyével szemben. Ahhoz azonban, hogy az új alakulatnak a központi hatalmak országaira való visszahatásáról szóljunk, éppen azokat az attribútumait kellene ismernünk, melyek vagy még egyáltalán nem adódtak, vagy csak titkos diplomáciai iratokban s amelyek végső formájukban mégis csak a béketárgyalásokon fognak kialakulni. Majdnem bizonyos, hogy sem Posen, sem Poroszország egyéb lengyel részei nem csatoltathatók az új lengyel királysághoz, amely területek egyébként a lengyel aspirációkban nem játszanak olyan szerepet, mint Galícia s Galícia pedig, ha autonómiája révén a kultusz és kultúra kérdésében - feltehető hogy csak ezekben - szorosabb vonatkozásba is kerül Lengyelországgal, katonailag, gazdaságilag továbbra is Ausztria marad. Az indokokat ismerjük, Poroszország lengyel tartományai minden tekintetben - anyagilag és kultúrában - felette állnak Orosz-Lengyelországnak, Ausztria pedig nem mondhat le egy területről, mely az osztrák iparnak Magyarország után a legjobb exportpiaca volt. Tehát megcsináltuk az új Lengyelországot a modern állam minden kellékével, irredentát is csináltunk számára, sőt Macedóniát, majdan feldarabolandó területeket és megváltandó testvéreket. Ez persze nemcsak Lengyelországnak probléma, hanem egy kicsit nekünk is. Egy egységes, minden lengyel területet felölelő Lengyelország és a centrális hatalmak között semmi ellentét nem keletkezhetett volna, szabad és egységes nemzet, a kulturális, a gazdasági fejlődés minden lehetőségével. Így azonban kész programot adtunk minden elégedetlenségnek, bármilyen okra is - politikaira vagy gazdaságira - legyen visszavihető. A tizenegy millió lengyel ki fogja számítani, hogy ha még hét millió jön hozzá, akkor Lengyelország nagyhatalom, Lengyelország negyedik felosztásáról fognak beszélni és a mi tiszta szándékainkat meggyanúsítani.

Szóval Macedóniát, de talán nem Schleswig-Holsteint. Nem. Bizonyos, hogy nem. Ez a háború olyan kétségbevonhatatlanul bizonyította be a két központi hatalom egymásra utaltságát, hogy a lengyel kérdés, bárhogy is alakuljanak a viszonyok, ebbe éket nem verhet. Minthogy azonban - komdominiumról persze szó sem lehet, hiszen Lengyelország önálló királyság - már a katonai és gazdasági befolyás problémája sem oldható meg két nagyhatalom szempontjainak és érdekeinek figyelembevételével, a monarchia úgy látszik lemondott arról, hogy Lengyelország sorsára továbbra is befolyjon. És pedig lemondott arról, hogy befolyást gyakoroljon az új királyság katonai ügyeinek intézésére, amelyeket a háború folyamán másként mint a közös cél, a győzelem érdekében intézni úgy sem lehet. És lemondott a gazdasági érdeklődésről is, mely elhatározást nyilván két körülmény tett könnyűvé számára. Ha a monarchia is súlyt helyezett volna arra, hogy - miként ezt Németország nyilván tette - az új királysággal szabad forgalmat biztosítson magának, vámmentességet a be- és kivitelnek úgy mint az Ausztria és Magyarország között fennáll, akkor végső konzekvenciájában ez a Németországgal való gazdasági közösséget is jelentette volna, amely törekvésnek a monarchiában - helyesen-e vagy indokolatlanul - számos ellenzője van. Ezt elkerülendő úgy látszik a monarchia belement abba, hogy az új királyságot vámsorompókkal válassza el határaitól. Lehettek ennél az elhatározásnál Ausztriának más okai is. Amíg Galícia csak a mezőgazdasági termelés tekintetében mutat fel némi termelést és iparilag Csehország, Ausztria sőt Magyarország exportjára szorul, addig odaát Lengyelországban az utolsó húsz esztendőben jelentős ipari termelés fejlődött ki, mely éppen nagyipari részben több mint három milliárd koronára tehető. Lehet, hogy ennek az iparnak - főleg a vas- és textiliparnak várható versenyét sem látta szívesen Ausztria s ezért állt el a gazdasági közösségtől, holott a német ipar mai fejlettsége mellett (és a háborúban felgyűjtött óriási tőkéivel) semmiféle versenytől nem fél, ellenben szívesen látja a fogyasztási területének minden megnövekedését.

Ezek persze tisztán gazdasági szempontok és pedig nem is Lengyelország, hanem az új államot megalkotó centrális hatalmak gazdasági szempontjai. A lengyel gazdasági szempontok alighanem mások. Itt alighanem nagy szerepet játszik az a körülmény, hogy agrártermékekben jórészt Oroszországra volt utalva, viszont ipari exportjának túlnyomó része Oroszországba irányult, de hogy most ebben a világfelfordulásban ezeket a szempontokat nem vehettük figyelembe, aminthogy a szabadságra törekvő Lengyelország is nyilván eltekintett ettől, azt nem kell bővebben fejtegetnünk. Ezeknek háttérbe kellett szorulniuk az érzelmi szempontok mögött. Ha az érzelmi szempontokat keressük, akkor minden elfogultság nélkül meg kell állapítanunk, hogy ez a rendezés - feltéve, hogy csakugyan ilyen, mert hiszen sok tekintetben találgatásokra vagyunk utalva - nem mindenben egyeztethető össze azzal a képpel, melyet a lengyelek maguknak a poroszokról és osztrákokról alkottak. Kétségtelen, hogy az osztrák befolyás nagyobb szimpátiával találkozott volna Lengyelországban, mint a porosz befolyás. A poroszról az a képük van, melyet nekik poseni testvéreik közvetítettek s amely egyébként a háború folyamán egy a gyűlölködésben kitartó ellenséges sajtó révén világszerte közkeletűvé lett. (A vallási ellentétekről nem is szólunk, meg arról sem, hogy a lengyel pártok között éppen a legradikálisabb tehát Poroszországtól legmesszebb eső párt akarja a Németországhoz való közeledést.) A porosz a lengyel szemében egy kissé boche, ami azonban ma csak azt jelenti, hogy a katonai és gazdasági feladatokon kívül, melyekre való rátermettségét senki sem vonhatja kétségbe, Németország még egy súlyos feladatot vállalt, melyekre természete, lelki diszpozíciója kevésbé képesíti, türelemmel, megértéssel, tapasztalattal nyerni meg magának egy egészen más vágású, más világfelfogású, más lelkű népet.

A Schleswig-Holstein veszedelme alighanem elsimult, a monarchia szerénysége elhárította, hogy jár-e ezért valami a monarchiának, nem tudjuk, nem keressük. Marad még egy szempont, talán nem is az utolsó, az új lengyel királyság - ha érvényesülni akar és rácáfolni Kosziusko sötét próféciájára - sok-sok halállal lesz kénytelen megváltani az élethez való jogát. Nagy áldozatokat kíván ez, melyeket senki jobban nem tud méltányolni, mint éppen a magyarság. De ha meggondoljuk, hogy az entente pártfogoltjai szabadságuk árán jutnak el ahhoz a véráldozathoz, ami Lengyelország szabadságának szükségszerű folyománya, akkor nyugodt lehet a lelkiismeretünk. Különösen ha végső soron (és mindig) mégis csak a magunk és szövetségesünk erejében bizakodunk.