Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 16. szám · / · Kabos Ede: A zöld szem

Kabos Ede: A zöld szem
2.

Két esztendővel később egy kis mezei vasutat építettünk Bécs közelében. Én akkor Forbáth vasúti vállalkozó mérnöke voltam s voltaképpen nem is tudtam, kinek építjük a vasutat. Egy májusi alkonyattal autó állt meg telepünkön és Fortbáth-tal együtt Walter Dénes szállt ki az autóból. Akkor tudtam meg, hogy a vasút az ő birtokán épül.

Nem volt zavarban. Úgy köszöntött, mint régi ismerőst, megnézte velünk az építkezést s nyolc órakor meghívott, hogy legyünk vendégei vacsorára. El kellett fogadnunk a meghívást.

Már Bécs felé robogott az autó, mikor Walter Dénes mosolyogva fordult hozzám:

- Maga azt hiszi, Thury úr, hogy régi ismerőst talál otthonomban s a feleségemre gondol, akivel Tirolban ismerkedett meg. Más asszonyt fog ott találni. A tiroli feleségem azóta férjhez ment von Zappel őexcellenciájához, a gerendából való miniszter Ausser Dienst-hez. Utólag megvallom magának, hogy a kegyelmes asszony nem első feleségem volt. De az első feleségemet is megszöktették mellőlem, mint a másodikat. Az első feleségem kreolarcú brazíliai nő volt és semmivel sem kevésbé szép, mint a második, akit maga ismert. Egy felsőmagyarországi főispán szöktette meg Montreuxből s azóta már szintén megesküdtek. Általában nem panaszkodhatom. Az én feleségeim elég jó parthiet csináltak, ha már rólam le kellett mondaniuk.

A régi cinikus hangon beszélt s hogy Forbáth velünk volt, csöppet sem zavarta. Megkérdezett:

- Maga még nem házasodott meg?

- Eszemben sincs.

- Okosabb is. Magának nem való a házasság, mert zöld szeme van. Nagyon féltékeny természet. Bizonyosra veszem, hogy maga fejest buknék a legnagyobb boldogságból a legnagyobb boldogtalanságba, mert föltétlenül kivételes teremtésnek hinné a feleségét s mint a legtöbb gőgös uraknak, eszébe se jutna fölvetni a világ legtermészetesebb és leglogikusabb kérdését: lehetséges-e, hogy egy asszony boldogtalan legyen, őszintén boldogtalan, ha nincs minden szezonra, minden időváltozásra más kosztümje, ha ugyanazt a kalapot, blúzt, cipőt, szalagot két szezonban kellene viselnie, ha időnkint nem változtathatná a frizuráját, esetleg a haja színét és aztán egy egész életen keresztül beérje ugyanazzal a férfiúval, pláne férjjel? Magának zöld szeme van s hinne a kettős természet lehetőségében. Én ismertem egy asszonyt, aki minden nyáron a hegyek közé ment, mert egyszer egy uralkodó herceg azt a hülye bókot mondta neki: "magának jól állnak a hegyek!" De ez volt benne az egyetlen állandóság. Különben az én asszonyismerőseim minden szezonban új kalappal, új frizurával és új udvarlóval szoktak a társaságban megjelenni.

Nevetve fordult Forbáth-hoz:

- Nem különös, hogy férfiakból, akiknek legtöbb szeretőjük volt, lesznek a legféltékenyebb és legostobább férjek? A révbe jutott betörők mindig azt hiszik, hogy jobban tudják megvédeni rablott vagyonukat, mert ők is a szakmából valók. Mintha a betörés mesterségét fenékig meg lehetne tanulni s nem hozna minden új talentum új módszereket magával! De hagyján. Ezzel csak a nevetséges férjek végeláthatatlan sora gyarapszik. Nem különösebb azonban, hogy a házasság rablói kétféle mértékkel mérnek s akit titokban lophatnak meg, azt csak kinevetik, de aki bölcs flegmával hagyja őket rabolni - jut is, marad is -, azt már megvetik? Pedig azt hiszem, az összes meglopott magyar főurak közül az egyszeri szepesi püspök volt a legokosabb, aki az installációján maga köré gyűjtötte összes gazdatisztjeit s azt mondta: "fizetés nincs, lopni szabad, de egy kikötésem van, én is élni akarok."

Forbáth is furcsán, értelmetlenül nézett rá s Walter élénken szólt hozzá:

- Úgy nézzen Thury úrra, hogy ő engem megvet, mert az a sejtelme támadt, hogy én nem gurulok mindjárt dühbe, ha meg is tudom, hogy a feleségem megcsal. Thury úr a disztingváló vadorzók közül való, akinek nem tetszik, ha tudnak vadorzó szándékáról s nem zavarják mulatságában. Ismerem ezt a nyavalyát s diagnózisom az, hogy a fiatal úrnak zöld a szeme, vadul féltékeny s engesztelhetetlenül gyűlöl mindenkit, aki nem akar féltékeny lenni. Mintha az asszonyokra bárminő kis hatása volna, akár gyötrődik a férjük, akár filozófiai nyugalommal viseli sorsát. Nevetséges szőrszálhasogatás. Minden asszony csal.

Valósággal kéjelgett a filozófiájában.

- Én ismerem Prudhon híres mondását, hogy a tulajdon lopás. De azt hiszem, Prudhon nem gondolta végig saját gondolatát. A tulajdon lopás, de csak a meglopottak szempontjából. A tulajdon azonban új tolvajokat nevel, akik megint kívánják a tulajdont, tehát megint tolvajok. S minden arrivé milliomos mögött ott leselkednek már az új tolvajok, akik Prudhonnal morogják, hogy a tulajdon lopás, tehát lopnak, hogy ők is milliomosok legyenek. S mindegy, hogy milliót loptak tulajdonul, vagy asszonyt. Az eltulajdonított asszony mögött is ott leselkednek a tolvajok. Minthogy pedig szerintem minden tulajdon guruló és szökevény természetű, azonfelül pedig a tolvajok mindig éberek, ennélfogva az arany és az asszony sokszor cserél gazdát. Hű asszony? Hű arany sincs. Volt egy barátom, aki megesküdött, hogy az ő felesége sohasem csalta meg. A felesége ugyanis a nászéjszakán meghalt, szívszélhűdés ölte meg. De könnyelműen esküdött. Mert gondolatban is lehet csalni. S vajon kinek karjai között álmodta magát az az asszony már a nászéjszakán, ha meg kellett halnia?

Már Bécsben voltunk. Walter Dénes új cigarettára gyújtott s egy könnyű kézlegyintéssel intézte el a pert.

- A zöld szem a legkínzóbb betegség. Gyógyíthatatlanabb a ráknál. Féltékeny ember, aki az én helyemben percenként hatvanszor őrülne meg a gyötrelmektől, sohasem fogja nekem elhinni, hogy engem a filozófia megment a szenvedéstől és az asszony még az étvágyamat sem tudja megrontani. Mindig szép feleségeim voltak s mindig még szebbeket kaptam. S a végin nekem lesz a legszebb gyűjteményem, akit minden felesége megcsalt és elhagyott.

Egy elegáns villa előtt állt meg az autó, Walter Dénes kisegített s szinte mellékesen vetette oda:

- Hogy ne kelljen a fejét törnie, előre tájékoztatom, hogy harmadik feleségem lábainál a főpolgármester úr turbékol. Nagyon csodálnám, ha a vacsoránál nem volna szerencsénk a főpolgármester úrhoz.

Nevetett.

- Főpolgármester még nincs a gyűjteményemben.

A villában vártak ránk a vacsorával. A harmadik feleség csakugyan csodaszép volt. Sugárzó boldogsággal sietett Walter Dénes elé, aki büszkén és kiegyenesedve fogta karjaiba. S a főpolgármester úr csakugyan nem hiányzott...