Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Ziprisz Aladár: Tört szavak
Mint érett asszonyszáj a beteljesülést, a valóságot úgy kívánom. A mindenbe elmerülni szeretnék és az emberi szívben verni fel sátram.
Mert csak ki az életet átbocsátja a test minden kapuján és nem kurtítá meg egy tagjában sem, aki a mindent befogadta, aki megfürdött vérében, emlőit szívta és szerette, mint anyját, testvérét és szerelmét, csak az élt maradék nélkül és fenékig. Az ujjongó örömök és partnélküli kétségbeesésből vegyített magának bölcsességet, mely minden fölé helyezte. A szavak szárnyalása nála partok felé visz, honnan még senki sem nézte a világot, a fülkagyló ahol másképp issza fel a hangot s mely a fényt éhezi, mássá válik a szem.
- Ó, úgy adom magam kezébe, mint viaszkot, hogy kedvére formáljon és úgy vetem magam elébe, mint aki meg akar szabadulni magától, hogy önmagára találjon.
Szívem minden zugát elébe tárom és zászlósan és zenével hívom, hogy velem szóbaálljon. Tagjait lelkem tüzénél melegítse és véremből kevert italom, hogy becsülje. Homlokomat zsámolyként rakom elébe és mint aranyfüstölő tömjénez neki ajkam, hogy betért és megszentelt, hogy az örökkévalóságot hozta magával.
*
Az asztal fölé hajolt fő elmerülni szeretne, honnan szívógyökerei erednek, az életbe. Arról álmodik, árad, eszmél, ami távoli, amitől elzárkózott, azt áhítja, aminek érintése fáj s amivel nem tud leszámolni. A barlangba, hol sebzett farkasként vonul meg, kevés fér a végtelenből. Itt fal zárja ki a határtalant és von elé korlátot. És eltorlaszolva a megváltás felé lejtő ösvény, hogy az értékek egymáshoz illeszkedését és mértékét semmi ne zavarja.