Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · BARTA LAJOS: AZ ÁTDOLGOZOTT VÉN BAKANCSOS

BARTA LAJOS: AZ ÁTDOLGOZOTT VÉN BAKANCSOS
I.

Szeretjük ezeket a régi darabokat, mert bennük van a régi, elmúlt magyar világnak, vagy legalábbis a régi magyar irodalomnak az íze és mert korszakokat idéznek föl bennünk, melyben jelen időnk bölcsőjét ringatták. Szigeti darabjában a parasztszereplők így vannak megjelölve: I. pór, II. pór. Nem elég-e maga is, hogy eget-földet elválasztó különbségeket éreztessen meg a ma és a tegnap közt? A rendkívül termékeny Szigeti ezt a darabot 1856-ban írta, öt más darabbal egyetemben. Amiből nemcsak az látszik, hogy az akkori magyar színházi közönség milyen sok magyar darabot fogyasztott, hanem az is, hogy az emberek akkor is - az abszolutizmus fagyában - akartak és tudtak is nevetni. "A vén bakancsos és fia a huszár"-ral egy esztendőben, tehát még öt darab született meg Szigeti szapora pennájából, ám ezek már alusznak a színpadi halál feneketlen temetőjében. De a vén bakancsos ma is él, sőt olyan élet van benne, hogy egyik legnagyobb színházunk a Vígszínház, a darab fölfrissítésére is vállalkozott és erre a munkára olyan kiváló írót nyert meg, mint Móricz Zsigmond.

Ha azon gondolkodunk, hogy mi adta meg a vén bakancsosnak eddig is a halhatatlanságot, akkor hamar rábukkanunk az okra. Ebben a darabban a kellemes derű és egyszerű őszinte bánat hangjai mellett egy pár kitűnő alak mozog, melyek mindenkor magukhoz tudják kötni az érdeklődést, még pedig nem csak a tömegét, hanem a kritikai szemű és bonyolultabb ízlésű nézőét is. A tömeg, melytől az életben, még a maga életében való igazságtevés is elvétetett, mely akárhányszor szenved ok nélkül és bűnhődik igazsága ellenére, nem hagyja magától elvitatni azt a kevés alkalmat, amikor ezt a lesújtó sorsát megjavíthatja, a naiv olvasmányokban és a naiv színdarabokban, amikor pár krajcárért lesújthat az írói igazságtevés erejével a gonoszra, aki az életben olyan sokszor győzelmeskedik, amikor fölemelheti a jót, aki az életben olyan sokszor elbukik. És ha ilyen győzelmet keres, ahol a gonoszt bűnhődni látja, ha vigasztalást keres és megtisztulást merít abból, hogy együtt szenvedhet az elnyomott, üldözött jó szívekkel, milyen sikert és kielégülést érezhet, mikor a derűs és humoros intrikust kíséri szemmel, aki az élet rosszaságában is meg tudja tartani fölényét, friss kedvét és mosolygós agyafúrtságával végül orron buktatja a gonoszt és boldogsághoz juttatja, megkoszorúzza a jót?