Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · FELEKY GÉZA: 1914. JÚLIUS 25. - AUGUSZTUS 1.

FELEKY GÉZA: 1914. JÚLIUS 25. - AUGUSZTUS 1.
3.

Csakugyan meghazudtolása Anglia egész politikai múltjának, hogy Sir Edward Grey egyszerre, mint a nemzetközi szerződések írott betűinek és a gyengék jogainak Bayard lovagja lépett fel. Portugália, Dánia, Hollandia története világosan bizonyítja, hogy Anglia a kis államokkal szemben és a nemzetközi jogban mindig csak egy jogszabályt alkalmazott, az erősebb jogát a gyöngébb felett. Az alkalmi és a hivatásos történetíróknak egy egész sora állította össze Anglia bűnlajstromát a kis népekkel szemben: Zorn és Liszt pedig századokra visszamenően kimutatták, hogy Anglia csak akkor tartotta tiszteletben a nemzetközi jogot, ha ez megfelelt hatalmi érdekeinek. Azonban a precedenseknek ez a végtelen sora sem bizonyít amellett, hogy a belga kérdés csak ürügy volt Anglia számára. Ugyanis a belga semlegesség Anglia egyik kontinentális érdekének nemzetközi garantálása volt, és nem Belgium megajándékozása az európai hatalmak által.

Ha ez a Belgiumot neutralizáló londoni nemzetközi szerződésből nem is tűnik ki, nyilvánvalóvá válik a belga semlegesség intenciója, ha figyelembe vesszük Belgium szerepét a múlt századok történetében.

Spanyol-Németalföld nevét viseli, és Spanyolország tartozéka Belgium, mikor tengeri hatalommá emelkedik Anglia. Spanyolország ekkor már a rohamos hanyatlás útján van és így belga birtoka nem nyugtalanítja Angliát. Mikor azonban XIV. Lajos a tengeri hatalmában megerősödött Franciaországhoz akarja kapcsolni Spanyol-Németalföldöt, az ellene szövetkezett európai hatalmak között ott találja Angliát. A történelemben általában elfogadott indokolás, amely szerint Anglia egyszerűen meg akarta akadályozni, hogy Franciaország dominálja Európát, nem elég pontos. XIV. Lajos hódító politikája nem minden céljával hívta ki Anglia ellenségeit, közömbösen a Rajnavidék sorsa iránt. A Rajnáig és az Alpesekig kiterjeszthette határát Franciaország, csak Belgiumnak nem volt szabad franciává lennie.

Az 1714-iki ultrechti békében spanyol fennhatóságból osztrák alá kerül Németalföld. Az angol támogatás szerzi meg a Habsburgoknak ezt a kétes értékű domíniumot, és itt már tisztán kiviláglik Anglia belga politikájának célja. Franciaország, a második tengeri hatalom, elől Ausztriának a tisztán szárazföldi katonai hatalomnak kell megvédenie a belga tartományokat.

Ami XIV. Lajosnak nem sikerült, azt megvalósította a francia forradalom: 1792 végén Ausztria elveszíti Belgiumot és a Konvent beolvasztja Franciaországba a néphadsereg hódítását.

Egy héttel XVI. Lajos kivégzése után adta ki Pitt a londoni francia követnek útlevelét. Ezért rendszerint ezzel az eseménnyel szokás megmagyarázni, hogy Anglia végre csatlakozott az osztrák-porosz koalícióhoz. Pedig nincs okunk feltételezni, hogy az angolokat nagyon lesújtotta volna XVI. Lajos halála: hiszen a királyok kivégzésére ők adtak példát a francia forradalomnak. Ha néhány héttel előbb Domouriez nem szállja meg Belgiumot: Anglia aligha lép akcióba. A Vendée és Toulon royalista felkelését csak lanyhán támogatja Anglia, de a németalföldi partokra York herceg kétszer is vezet jelentékeny angol hadsereget. Ez világosan megmutatja az angol háború valódi célját: Belgium és Németalföld miatt harcolt Anglia, nem a forradalom ellen.

Huszonegy évig francia birtok Belgium és ebből a huszonegy évből tizenkilencen át visel háborút Franciaország ellen Anglia. Mikor 1814-ben végre elragadja a franciáktól Belgiumot, a bécsi kongresszuson keresztülviszi Belgium egyesítését Hollandiával, mert azt hiszi, hogy az így létesült németalföldi királyság elég erős lesz határainak megvédésére. Azonban ez a természetellenes állam nem volt hosszú életű, 1830-ban Belgium elszakad Hollandiától.

Peel és Palmerston mindenekelőtt lemondatták a belgáktól megválasztott királyt, Nemours herceget; nem tűrtek francia uralkodót belga trónon. És miután Anglia jelöltje lépett Nemours helyébe, Palmerstonnak sikerült a nagyhatalmakkal garantáltatnia Belgium semlegességét, tehát most nemzetközi védelem alá helyezte Belgiumot, Franciaország esetleges hódítási terveivel szemben, úgy, ahogy a XVIII. században az osztrák hadseregre bízta Franciaország távoltartását Belgiumtól.

III. Napóleon még főleg belga aspirációival játszotta el Anglia jóindulatát. A legutóbbi évtizedben azonban már Németország elől védi Anglia Belgiumot, hiszen most a német birodalom az Anglia után következő tengeri hatalom és nem Franciaország. (Németország ugyan semmilyen jelét sem adta agresszív szándékoknak, de az antwerpeni kikötő óriási és egyre növekedő jelentősége a német kereskedelem számára elméletileg mindenesetre lehetségessé tett egy ilyen ekszpanzív törekvést egy német-francia háború esetén.) A belga-angol katonai megállapodások által Belgium tagjává lett az Angliától Németország ellen felállított Einkreisung-nak. De nagyon valószínű, hogy magáért Belgiumért is fegyvert fogott volna Angolország, úgy, ahogy nagyhatalommá emelkedése óta mindig kivette részét a kontinens háborúiból, ha az utána következő tengeri hatalom rá akarta tenni kezét Belgiumra.

Igaz, hogy a német hadsereg nem hódító szándékkal lépte át a belga határt. De Anglia mindig közömbös volt jogi disztinkciók iránt politikájában, és saját történetére visszatekintve nem bízhatott abban, hogy a német birodalom majd lemond egy számára oly kedvező tényleges állapotról, holmi ünnepélyes ígéretek beváltására. Az angol-német gazdasági rivalitás nélkül kevésbé rideg lett volna az angol állásfoglalás a belga kérdésben, de a belga politika sokkal tradicionálisabb volt, és sokkal nagyobb angol érdekek motiválják, semhogy puszta szavaknak lehetne tekinteni Grey Belgiumra vonatkozó szavait.

Majd talán alkalmunk lesz még az orosz-szerb viszonynak és Anglia belga politikájának részletesebb kifejtésére, bővebb dokumentálására. Ez a néhány vázlatos megjegyzés csupán hangsúlyozni akarja a Német dr. könyvében foglalt okmánygyűjtemény komoly történeti jelentőségét. A háború kiszélesedett egy új világtörténeti korszak megalapozásává, de a nagy rivalitások fegyveres eldöntésére, legalább egy ideig, még aligha került volna sor a diplomatáktól megbeszélt kérdések kiéleződése nélkül.