Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 22. szám

Szép Ernő: Az asztalfiából

(Ady Endrének)

Add a kezed mert beborult,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed, összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

-

Felém távol szivárvány látszik,
Szivárványom hét színe játszik:
Rózsa remény, viola gyásza,
Hervadt levélszínű lemondás,
Kék honvágy, fájdalom bíborja
És jégszínű reménytelenség
És lelkem álmának fehérje.

-

De kár a szőke szüzekért,
De kár az édes ízekért,
Hűvös homályos hajnalért,
Kakasszóért, füttyért, dalért.

A melegért, a hidegért,
A sok-sok finom idegért,
Az álomért, az óhajért,
A mosolyért, a sóhajért.

A színekért, a szavakért,
A tiszta téli havakért,
A záporért, a szelekért,
Lelebbenő levelekért.

A zúzmaráért, harmatért,
Jégért és forró gyarmatért,
A Szaharáért, tengerért,
Szigetekért, vademberért.

Pillangókért és méhekért,
És minden hernyó-céhekért,
A nyárfának rezgéséért,
A lécek sűrű réséért.

A kukorica-selyemért,
Répáért, petrezselyemért,
Lila kalarábéfejért,
Mezőknek minden fűveért.

A fényes, csúszós halakét,
A százezer madarakért,
A tűnő felhőalakért,
A napsütötte falakért.

A kikötőkért, Párisért,
A korallért, a klárisért,
Az aranyért, az üvegért,
A hosszu cukorsüvegért.

Kicsúfolnak majd ezekért?
Oh kár az igyekezetért,
Én csak játszom, bolondozok,
Gondatlan jambust gondozok.

De kár a kandi rímekért,
Aranyba pingált képekért
S a szobrokért, a szépekért.

A hosszú fasorért de kár,
Ahol az ember maga jár
Boldogtalansággal teli
S a végtelent elképzeli.

De szép az égen a tejút,
Leírom mert eszembe jut,
Lombok közt lámpasugarak,
Húnyó szentjánosbogarak.

De kár a jégvirágokért,
A nem tudott világokért,
A ködökért, az árnyakért,
Éjfélbe szálló szárnyakért.

A rózsaszínű bábukért,
Tág szemükért, kis lábukért,
Elbűvölt bábruhájukért
És eszméletlen bájukért.

A cigarette-ek füstjeért,
A mozdonygőz ezüstjeért,
Megfüstölődött üstökért
És mind a kéményfüstökért.

De kár a friss lehelletért,
A bűvös-bájos balletért,
Tüllért, csipkéért, csokrokért,
A holdimádó bokrokért.

De kár a bíbor alkonyért,
De kár repkényes balkonért,
S a holdért mert oly esztelen
Lebeg felhők közt estelen.

De kár az első évekért,
Tudatlan tiszta élvekért,
Bárányért mely mezőre jár
De kár, de kár, de kár, de kár

A csöndért és a viharért,
A színházi zenekarért,
Fehér arcú pojácokért
S a húsvéti tojásokért.

A lépcsőkért, a hidakért,
Hajoló hattyúi nyakért,
A szép szivárvány-ívekért,
A szívalaku szívekért.

Ugye milyen furcsa a csend,
Mikor az ember füle cseng,
Az élet tűnik, tovahal,
Egy más világ emléke csal.

De kár a sárgás könnyekért,
A fekete göröngyekért,
Irtózatért, csodálatért,
De kár a hervadt bánatért.

Kis kockákért ha a napon
Töndöklenek az ablakon,
A szemfényért, mely jár, jelez,
Melyben az élet tűnedez.

Csengettyűkért, harangokért,
Kántáló gyermekhangokért,
Orgonasíp sápadt sora,
Oh hegedű, oh zongora.

Oh cello, hárfa, oboa,
Caelesta, flóta, furulya,
Oh mandolin, banjo, gitár,
Citera, oh mindenért de kár.
Trombita, dob és tambura,
Tárogató, kolomp, duda,
A clavecin oh mily anda volt,
Az is szívem visszhangja volt.

Cimbalom és üvegharang,
Triangle, harmonika-hang,
Gong, castagnette, kürt és aeol
Nyárfák közt távol valahol.

Hangvilla mely hosszan mereng,
Gummi mely kifeszítve peng,
Akáclombról tépett levél,
Mely kis fiúk száján zenél.

De kár hajóért, vonatért,
Omnibuszért és fogatért,
Repülőgépért, autóért,
De kár a vágtató lóért.

Hí minden, minden menni hí,
A szán, szekér, korcsolya, shí,
Sikló mely kúszik a hegyen,
Ringlispil, hinta, mind megyen.

De kár a báli láncokért,
El-elhullámzó táncokért,
Óh-kért, bókért, hajbókokért,
Hattyúnyakú kézcsókokért.

De kár a csókért, a csodás
Csókért, kívánt dulakodás,
Vagy lázas egyezés után,
De kár csak a csókért csupán.

A csók, te nagy isten a csók
Jobb mint az összes földi jók,
Az édeseknél édesebb,
És mézeseknél mézeseb.

Csokoládé, bonbon, cukor,
Vanilia, malagabor,
Forró jamaikai rum,
Tokaji, absinth, opium.

Nincs muskotály, must és eper
Mely édes csókkal érne fel,
Nincs Mozart-dallam, francia-szó,
Mely hozzá volna fogható.

Nincs théa, mák, méreg, fahéj,
Édesgyökér és tiszta téj,
Nincs ananász, nincs kakaó,
Hogy volna hasonlata jó.

Piskóta, torták, naspolya,
Alvó babának mosolya,
Nincs mazsola se datolya,
Füge, narancs, soha, soha.

Édesebb mint a málna, sőt
Mint minden émelyült befőtt,
És édesebb a bosszunál
S a sóhajnál, a hosszunál.

Nincsen puncs, grog, likőr, hasis,
Akármilyen mélyen hat is,
Pergetett mézzel tele tál,
Hóban való álomhalál.

Nincs ájulat, nincs képzelet
Mely annál édesebb lehet,
Oly édes, édes, képtelen,
Oly véghetetlen végtelen.

Cseresnyepár, csali csere,
Ajk ajk felé virít, gyere.
Mily csacsiság, mily oktalan,
Mily borzalmas boldogtalan.

Oh lefogott karmos kacsók,
Oh csucsorított csacska csók,
Oh elrévült csókízü szók,
Fulladt, borúlt, vak, néma csók.

Oh rózsázás, szőllőszedés,
Szenvedélyes szép szenvedés,
Mézes-mázos marakodás,
Oh túlvilági hasadás.

Égő szirup, ízes parázs,
Vadúlt, vandal, véres varázs,
Napnak langalló kelete,
Éji tengerek feneke.

Iny csikland, csíp, fog él, gyulad,
Nyelven vonagló indulat,
Lehellet, sóhaj, hang elegy
Alélva csókkal összemegy.

Az ajk a tűztől harmatos,
Kígyózik, símúl, húz, tapos,
Reszketve támad, menekül
S visszaszökik esze nekül.

Piros csók, csordúl, zeng, ragyog,
Tűzcsengők, olvadt csillagok,
Oh fájó menny, boldog pokol,
A szívben száz szív bujdokol.

Egymásba két-két szem mered,
Bennről mosoly s halál ered,
Pillák lankadva lejtenek,
S elúsznak éjbe a szemek.

De kár a csókért istenem,
Mert itt volt, itt van idelenn,
Világra jön világ, lehell,
És vad sikolylyal kapja el.

Csók, csókolnám papírra, csók,
Csak nem fogadnak szót a szók,
Egy más világra elviszem
Ott elmondom majd, azt hiszem.

Jó vón mint felhő lengeni,
Mint égitest kerengeni,
Mint angyalarc merengeni,
Mint kagyló mindig zengeni.

Oh szállni, szállni, szállni csak,
Mint halvány álommadarak,
Tünni mint árnyék mely nem él,
Itt járni mindig mint a szél.

Csak lenni mint egy szem homok,
Kit érnek hullámostromok,
Kit szél gázol, gyermek kever,
Ki mégis a parton hever.

Nem tudom, év, év, év halad,
Ő itt marad az ég alatt,
Felcsillan mert süti a nap
S az óceánnál boldogabb.