Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 22. szám · / · Ambrus Zoltán: Újházi

Ambrus Zoltán: Újházi
III.

Hatvan esztendős koráig Újházi csupa egészség, életkedv és optimizmus volt.

Sorsa sokáig nagyon elkényeztette. Huszonhat éves korában már tagja volt a Nemzeti Színháznak. Egyik leggyakrabban foglalkoztatott, legelső sorban szereplő tagja, egyenrangú társa azoknak, akiket néhány évvel előbb még a legirigyelnivalóbb embereknek és később is a föld nagyjainak tekintett. Attól fogva, hogy szerződtették, a színdarabok három-négy főszerepe közül az egyik mindig neki jutott, kedvére játszhatott, mindig a színpadon volt, a közönségnek mindjárt nagyon tetszett, kezdettől fogva a leginkább népszerű, a legtöbbet tapsolt színészek közé tartozott. Ami nemcsak a boldogulásnak, hanem a boldogságnak is egyik főtényezője, már fiatal korában mind ambíciója kielégülhetett. Egyebekben is szerencséje volt. Nem lehetett olyan igénye, mely meg ne találta volna a kielégülését. Fiatal, egészséges, derűs lelkű és mindig jókedvű volt, tehát mindenki szerette. Keresték a társaságát, mindenfelé ünnepelték, csak hízelgést és bókokat hallhatott, akárhová ment, mindenhol szép nők mosolyogtak feléje, semmije se hiányzott. Térdig járt a rózsában, teljesült minden vágya.

És ha kegyeltje, sőt kiválasztottja volt a szerencsének, ez annál többet jelentett rá nézve, mert igen érzékenyen tudta méltatni, milyen nagy a különbség jó és rossz között.

Talán kevésbé kedvező körülmények között is boldoggá tette volna a fiatalsága meg az egészsége. Akár lelkének valami sajátságában, akár sokáig tökéletes egészségében, Újházi valami különös erőt hozott magával a világra. Ezt a bizonyos különös erőt rendesen, nagy élvezőképességnek szoktuk nevezni. Meglehet, Újháziban nem csak ez volt meg, hanem több ennél, az is, amit Zola az élet örömének, a "la joie de vivre"-nek nevezett. Újházi örülni tudott annak, hogy él és egészséges, intenzive érezte, hogy él és szerencsének érezte ezt, gyönyörködni tudott abban, hogy egészséges, boldoggá tette az is, hogy milyen szép a világ és milyen jó élni.

De nála talán csak addig volt így, ameddig fiatal tudott maradni, ameddig az egészségét el nem veszítette - míg nyilván vannak olyan lelkű emberek is, akik a világ szépségének megbecsülése és tulajdon életük értékelése dolgában utolsó leheletükig kitartanak, akik optimizmusukat, gondolkodásuk derűsségét, érzéseik békéjét, életkedvüket és élni akarásukat megőrzik öregségükben, elgyöngültségükben, nagy csapások után, sőt bajok közepette is.

Csak találgathatjuk, hogy ez az életfenntartó erő mekkora fokig volt meg Újháziban, de annyi bizonyos, hogy az élvező képessége - és az érzékenysége minden kis jóval meg minden kis rosszal szemben - nem volt közönséges.

A Paradicsom kertje nem tehette boldogabbá az első embert, mint őt az, amit a természetből a városligetben vagy Abbazuiában láthatott. És amilyen vidám gyermek módjára fürdött a tengervízben vagy sütkérezett a napfényen, a levegőn, olyan boldogan lubickolt a saját dicsőségében. Rendkívül sokat tartott a színház feladatáról és hatalmáról, a színművészi munka értékéről, elődei, a régi nagy színészek dicsőségéről, de a tulajdon alkotásáról is, azt hihette volna az ember, hogy már nagyon megszokhatta, talán el is unta a tapsot és még ekkor is úgy tudott örülni minden kis sikerének, mint a gyerek a "tiszta kitűnő" bizonyítványának. Egy-egy új, nagy szerep eljátszása után arcáról csak úgy sugárzott a boldogság, pedig nem volt rá eset, hogy a vállalkozása ne sikerült volna, hogy - miután nagy feladatot oldott meg - maga-magával elégedetlenül jött volna ki a színházból. Azokkal a nőkkel szemben, akik valaha kedvesek voltak irányában, soha el nem múló hálát érzett és tanúsított, ha valami olyan kivételes boldogságot talált volna a kedvségükben, amit a világ kezdetétől fogva soha, senki más halandó nem érezhetett, egyesegyedül ő, akkor se gondolhatott volna rájuk hálával teltebben. De az élet apró kényelmeinek a megbecsülésében is fölvehette a versenyt akárkivel. Élvezni tudott mindent, ami szép, üdítő, szórakoztató vagy földerítő, a komoly dolgot is, de a játékot még jobban. Szemmellátható gyönyörűséget talált minden kicsinyes epikureizmusban, a csekély kellemességeknek is meg tudta találni a mézét, az élet nagy delikátesz-boltjában, mint lelkes amatőr, méltatni tudott minden kis különbséget.

Nagy gyermek volt, boldog nagy gyermek - amíg egészséges maradt.