Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 20. szám · / · Szabó Dezső: Megtépászott napló

Szabó Dezső: Megtépászott napló
9.

1910. május 23.

Itt ülök ketrecemben. A nap besüt. Mellettem ül feleségem s három szöszke gyermekem. Hallgatunk, de testünk összeér s ösztöneink édes mély beszélgetése folyik.

Hét éve, hogy itt vagyok. Az idő nyomtalan, mint egy szerető cirógatás. Eleinte féltünk magunkért, kisdedeinkért, de mióta megtudtuk, hogy a mi családunk magnak fogják meghagyni ez a félelem is elmúlt. Igaz, hogy unokáink egy része kannibál fogra fog kerülni. De melyik fajt nem les a halál? S nem legszebb halál jó emberekben folytatódó jóság lenni?

Volt még egy nagy megszeppenésünk. 1907 áprilisában a kannibálok beszédéből megtudtuk, hogy nagyobb európai csapat akar kiszállni, hogy minket megszabadítson. Halálos aggodalom fogott el. Feltűntek előttem az étlen napok, a hajléktalan szörnyű éjszakák, a megvető tekintetek és zárt szívek. A tengerpart felől puskák ropogtak, lépések közeledtek... lélegzetünk belénk fagyott. Egyszerre felzengett a kannibálok győzelmi éneke, hálát adva borultunk le a kereszt elé. Isten nem hagyja el az övéit.

Ide látszik a tenger. A nap visszaizzik óriási kék boldogságáról. A világból részegítően száll ki az élt mámora. Ó gyermekeim, édes folytatásaim, ugye okos voltam, hogy nemzettelek titeket?