Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 11. szám · / · Figyelő

Kosztolányi Dezső: Éposz Wagner maszkjában
(Kassák Lajos verseskönyve)

Olvastam egy expresszionista verset, amelynek homlokán ez a különös jegyzet állt: éjjel 2 óra 45 perctől 2 óra 47 percig. Ez azt jelenti, hogy a költő ekkor és ennyi ideig írta a költeményét. A vers egy éji olvasó víziója volt, a lámpától átfűlt fő sok-sok látománya, egymás hegyén-hátán, egyszerre összefogva, de oly tömör együttesben, hogy az ember csakugyan érezte e két perc babonás valóságát és elfogadta a követelődző jegyzetet. Kassák Lajos, a fiatal költő, aki az isten báránykáiról, a szenvedőkről és szegényekről, a főváros árváiról írt, most a hősökhöz a háború árváihoz fordul. Ő is szűk dióhéjba szorítja a rengeteg tárgyat. Tudja, hogy ezt a sujet-t nem lehet egy verssel vagy egy hangulattal elintézni. Új formát keres. Az expresszionizmusban találja meg. Egyszerre sok érzésgondolat rohan meg bennünket és ezeket egyszerre kell kifejeznünk, egy markolással. Úgy ahogy néhány új festőt egyszerre ábrázolja amit lát, néha egymásra kenve két képet. Csakhogy a költészet időbeli művészet, a költőnek inkább módjában van ez az ábrázolás, a kísérlete nem feneklik meg komikumban. A vállalkozás merész és érdekes. Ha elolvassuk ezt a versesfüzetet, meggyőződhetünk arról, hogy a költő néhol közel jár a célhoz, a versek végtelen, forradalmas, kaotikusan vajúdó, tűzben és füstben tekergő sorai a mai lelket zengetik meg és a szavak, amelyeket mintha felrobbantott volna a világ-katasztrófája, új pályákon keringenek. Egy-egy szó világít, eldugva a sorok végtelenjében, mint a tűzmag, az előzőekre és a következőkre, egy-egy mélyről jött és mélyre hatoló szó, új érzéseket és képeket idézve.

Észre kell vennünk ezt a becsületes és új kísérletet, mert jóhiszemű és eredeti, semmi köze az európai köztudatban élő háborús költészettel, az ósdival és az újjal, a futuristák költészetével. Mert a futuristák, akik azt hirdetik, hogy a háború az emberiség egyetlen higiéniája, úgyszólván testegyenészeti intézete, pár cifra hangulatrongyon kívül semmit se tudtak mondani a háborúról. Vezérük - köztük kétségtelenül a legkülönb - az afrikai hadjáratkor ököllel-lábbal verte orfeumi lantját, kárminnal vérfoltokat hamisított az ingére meg az arcára, mint egy bohóc s pancsolt, prüszkölt, disznólkodott a vérben. A puskaropogás őt csak a szerelmes varangyok brekegésére emlékeztette. Tessék különben kis ízelítő a marinettis háborúból: "A nap útja gyászosan parázslik, vakon mennek rajta a lankadt karavánok, a ganéj, a bőr és megpörkölt gyapjú mézes és forró illatában. Legyek aureolájával felékesítve tevék rothadó hullái szegélyezik az utat." Vagy itt egy kép az oázis szörnyű markotányosnőiről: "Azoknak, akik legkevésbé visszataszítók rothadt a szemük, vagy sanda és döglegyek dandárja smaragdként van befoglalva a szájuk szögelletében, vagy a homlokukon, vagy valamelyik evesedő sebük ékszertokjában. Tizenöt éves koruktól kezdve mindnyájan az övükbe szorítják a mellüket, amely lelóg a köldökükig..." Nem, ez nem ágyúszó, csak színházi mennydörgés, nem vér, csak festék. Nincs az a katona, aki ne mosolyogva tolná félre ezt a poézist, amely egyenes a béke kabaréhangjával, ebédutáni térfáival versenyez. Az igazi háborús költészet csak szenvedésben lehet gazdagabb, nem színben. Ha valakit megölt a háború, a régi kéjenc esztétát ölte meg. Nekünk csak keményebb erkölcsöt adhat, bátrabb hitet, több és öntudatosabb közösséget az emberekkel. Kassák Lajos a jó úton jár. Ideírom néhány jellemző szavát: "... Valahol most csókot szüretelnek a víg szerelmesek: de ki becézi csókkal a fáradt, kócos szakállú katonát. Az ő szerelmeseik a karcsú szélnek bontott zászlók..." "...A komorarcú ég ezüst esőostorral ébresztgeti a holtakat..." Túl minden színpompán és muzsikán valami tiszta komolyság, valami nagy-nagy szeretet vonul végig az egészen. Ez köti össze a versek sorait.

Marinetti a háborút csak így határozza meg = súly + szag. Ennek a szelíd költőnek a meghatározása talán ez lenne = könny + könny ... a végtelenig.

Kassák Lajos könyvének van egy nemes és egyszerű ékszere: a fájdalom.