Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 8. szám

Gallovich Károly: A jegenye

A mennyet vállaló, nagy törzs-pilléreken
- Kristályfejű, hósipkás ormokon -
Busás tűzkontyot bont a hajnalest:
Bíbor talárban tartja esti tűzszerét
Valami tűzhitető pap: csillag-kecsegtető,
Valami ősmagyar, pogány Gyula:
- Magába száll a dolgalátta istenős:
- Tékozló talpig-lángban áldozik a Tűz:
- S tulajdon oltárján leszentül
A sírja-láng, a nyugta hítta Nap -
S a színeváltó, buzgó pávaláng
Bronzbarna mennyezetbe kap...

- - - - - - -

Mint gleccseren, - hegyek sisakján, - izzó lángkokárda
Vakít az alkonyest ölébe néző Napkorong -
S a szemhatár alá sorjázó hamvas ormokon
Zamatja rőt, parázs szüretnek ömlik el bora:
A sajtó dongarésein keresztül híg arany szakad:
A csorba völgy-kupába szűrött istenvér csurog - -
S e dús parázs szüretnek színevér borátul
Rőt rozsdaverte esti kert a Táj,
Egyetlen kelyhetárt virágja fútt parázs az égen,
Eleven, istenvér-itatta, friss estenyitó...

- - - - - - -

Az éghajlat fensíkján, gyúlt oromtetőn,
Mély tűztengerszem tükre tündököl,
Hős, táborjáró isteneknek érett itala...
S a tűztónak föntrengő, izzó tükriben
Eltetszeleg a tűzmosdatta rest Homály,
A násza-szomjú, fürtje-barna hím;
Testén keszeg lelkekre szánt bő estű pongyola
Szép, lyányigéző, tűzprém-szegte ó palást
S palástja-szárnya árny a kerteken...

- - - - - - -

És lent-alant
A kert alá pihent
Az esti Csend,
A barna lant -
Egekre húzó húrja:
Szivárványívre vont,
Bibor zenéjű kéve,
- Rendekbe dűlt sugár -
Napszállta-hárfa,
Könnyű gond;
Zilálja, bontja, dúlja
Növendék árnyak ujja:
Zsongatja holtig-árva
És mehetetlen jegenyesudár...
- (S nemes zenéje régi réve
Titokszitóknak, égforgástudóknak.) -

- - - - - - -

S a vállas ormokon pompáz a táj-falánk,
A színeváltó drága pávaláng -
És lent-alant a lanka Táj alá
- Valami föllegíró lángecset:
- Titoktartó, zöld égtü fáklya: -
A mehetetlen jegenyesudár
Mindholtomig vigyáz, vigyáz: -
"Napenyészetre gondot viselő".

- - - - - - -

És engem, alvadt vérből faragott szobort,
Királybiborba önt a színevér szüret:
Leszentülő nap vére záporoz reám -
S e tűzözön nyomomba verte árnyék,
- Nyilván sirig kisérő, vak tusám, -
Nyúltában temetőig ér...
- S én fölkacagva golgothákra esettlő
Poroszka jézus-lábak fürge taktusán:
Vad futtomat tar pusztáknak eresztem -
(Mint ebkergette vándor inalok
Ikrámba ugratott önárnyékom elől -)
A száz csókcsordító kehely megémelyített
S elkeseredve szikkadt rá a számra száz zamat -
És elhajítva tüskekoronám, keresztem:
Prédára hánytam ágyas házamat
S oltár tüzére termő zsengéim javát.
Tenger magam szerezte drágaságot
- Csekélyre mért árán apróra törtten! -
S ezer magam kigyúrta bálványt
Forgó szelek malmán garatra hordtam
- S a bő garat még mindig éhre horkan! -

Tar ormokon világló tábortűz helyett
Cseréltem lápokon bolyongó tűzhelyet, -
A szívszakító jaj-zsivajt siket csenddé cseréltem, -
Sekély imák medrébe törtem tenger átkomat, -
Váltottam pengeélen vékony olajágat, -
S száz-boszúért nyelvelő haragharangom
Száz lélekváltó csöngetyűnek olvadt, -

Elprédáltam a szirtroppantó "Nincs!"-et,
A méretlen mért sorfordító kincset:
- (Mert jaj, kárvallató kufárok eleven piarcán
Való csengésű, váltó cserepénz a "Nincs!"
A lelkepoklos Dolganincs azon cseréli
Füszerszámját, meg borát-kenyerét;
S a jaj-zöngéjű, ó veretnek érce
Dologtevő-nek üti tenyerét
S az ős "Nincs!"-tárba bőség-tülkön ömlik,
Hogy majd a roppant írjanincs sereg
Megváltsa rajt' a nyűge-unt világot!
Mert ennyi, ennyi mély gyökerű tőkéje a "Nincs!"-nek
Soká már nem marad szedetlenül:
A kárvallottak szöllején, a dolga-látta Tűz,
A tölt gerezdet őszi lánggal átütötte már
És csak telivér szüretjére vár!) -
S e jót igérő, sorfordító "Nincs!"-en
Én könnyűszer tuladtam hasznanincsen - -
Mert én bálványnak állt, szoborkomoly, hűs bűntudattal
Hajnalkecsegtető tűztisztemet letettem:
S magam porozta tűzijáték lőn a hajnalom...

- - És valamerre vállas törzspilléreken
- Kristályfejű, hósipkás ormokon -
Lágy máglyakontyot bont a hajnalest,
És lent-alant
A kert alá pihent
Az esti Csend,
A barna lant:
Szivárványívre vont
Bibor zenéjű kéve,
- Rendekbe dűlt sugár, -
Napszállta-hárfa,
Könnyű gond;
S egekre húzó húrját
Zilálja bontja, dúlja
Növendék árnyak ujja: -
Ott én: titok-szűrt égforgástudó,
Kinek hűs Csend-muzsika régi réve,
Ott én: egekre föllegképet író lángecset:
- Titoktartó, zöld égtű fáklya: -
A mehetetlen jegenyesudár: -
A lanka Táj alá vigyázok holtomig:
"Napenyészetre gondot viselő."