Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 3. szám · / · Füst Milán: BOLDOGTALANOK

Füst Milán: BOLDOGTALANOK
Dráma négy felvonásban
Harmadik felvonás

Két héttel később, vasárnap, este hét óra. Az első felvonás színje. Öreg parasztasszony ül a szín jobb oldalán és köt. A baloldalon két kisgyerek, egy nagyfejű fiú és egy csinos kis parasztlányka a széken áll és az ablakon kinéz.

Öreg parasztasszony: Még leestek.

Kisfiú (kinéz az ablakon): Mama, elcsúszott egy ló.

Kislány (ugyanúgy): Igen ... Jaj de szép.

Öreg parasztasszony: Aztán mit csinálnak?

Kislány: Segélik az emberek.

Öreg parasztasszony: Nem tud fölállni?

Kisfiú: Nem ám.

Öreg parasztasszony: Van-e rendőr?

Kisfiú: Nincs.

Öreg parasztasszony: Hát a kocsis?

Kislány: A kocsis részeg.

Öreg parasztasszony: Esik még?

Kislány: Az ám. Önti. - Árt a búzának.

Öreg parasztasszony: Csitri! - Nem lesz mit enni.

Kislány: Meg a majorság se költ, ugye mama?

Öreg parasztasszony: Má' meg majmol. (Nevet.)

Kisfiú: Énekeljünk jó időre. (Kezdi.) Adj Isten napsugárt ... (Oldalba böki a kislányt): Hát énekelj!

Öreg parasztasszony: Hát énekelj!

Kislány, Kisfiú (énekelnek): Adj Isten napsugárt,

A kertek alatt

Megvannak a kis libák.

(Néhányszor ismétlik. Az asszony köt.)

Sirma Ferenc (bejön. A gyerekek összebújva, nézik.) Na mégse jöttek haza?

Öreg parasztasszony: Nem ám. Jó volna, ha megmondaná a tekintetes úr a lányasszonynak, mer' mi elkéstünk ... Tiszteltetem, nagyon beteg a gyerekecske. (Tovább köt.)

Sirma: Hát most hány gyereke van?

Öreg parasztasszony: Négy van, az isten tartsa meg.

Sirma: Aztán minek az ilyen öregnek gyerek?

Öreg parasztasszony: Nem tunnék én má' annélkül lenni.

Sirma: Hát magának nem volt?

Öreg parasztasszony: Volt nekem tizenhat élő gyerekem.

Sirma (nevet): És nem volt elég?

Öreg parasztasszony: Nem elég abból sose.

Sirma: Oszt úgy szereti, mint a magáét?

Öreg parasztasszony: éppen úgy, az isten tartsa meg.

Sirma: Oszt a gyerek a szülőit nem is ismeri?

Öreg parasztasszony: Ez a fiúgyerek itt nem ösmeri, van aki ösmeri.

Sirma: Oszt mit kap érte?

Öreg parasztasszony: Négy forintot egyér. Az egyesület adja.

Sirma: És nem teszi le őket a sötétbe? (Nevet.)

Öreg parasztasszony (szedi a kötését): No isten megáldja, mi elmegyünk. Maj bezár az úr. (A gyerekkel kimegy.)

Sirma (fütyürészve fel - le sétál, aztán az asztalhoz ül és egy darab papirosra a füle mellőli ceruzával felír valamit. Kis idő múlva -)

Róza (jön kendőben, vizesen. Sápadt, megsoványodott): Itt volt az asszony?

Sirma: Itt volt. A gyerek nagyon beteg. Nem tudja mi baja.

Róza (izgatottan lehányja az ágyra felső ruháit): Még nem volt itt az orvos?

Sirma: Én nem láttam. (Szünet.) Felmondom a lakást.

Róza: Megőrültél?

Sirma: Ajjaj, nem! - Ha te is úgy, én is úgy.

Róza: Ne légy már olyan állat. Nem látod, hogy már élni is alig tudok ...(Vonaglik az ajka.)

Sirma: Te akarod azt ...

Róza: Szegény kis fiam ... (Fuldokló sírással): Olyan keveset hallottam a hangocskáját ... és most ... most ... édes istenem. (Az asztalra borul zokogva.)

Sirma: (bambán áll ott): No, talán nem hal meg.

Róza (ugyanúgy): De meg fog halni ... Nem segített nekem az isten soha ...

Sirma: Segített neked az isten, csak te nem akartad.

Róza: Segített ... segített ...

Sirma (meghatottan): Ő küldött engem tehozzád. (Közelebb megy.) ... Akkor a gyerekednek is jó volna, neked is ... De te nem akarsz ...

Róza (felnéz): Te sem vagy ember Sirma.

Sirma: Miért ne volnék ember?

Róza: Hogy tudsz most erről beszélni ...

Sirma: Hát hogyne tudnék beszélni.

Róza: Hát sose voltam hozzád ...

Sirma: Voltál ... voltál ... de hogyan voltál ...

Róza (kitör): Mit akartok még tőlem, ti vérszopók ... Mit akarsz? ... A szeretőd voltam.

Sirma (magába mélyed): Láthatod, hogy becsületes ember vagyok ... még se hagylak el ... hanem azt mondom, gyere hozzám ... Nem vagyok én Húber ... (Meghatottan.) Az isten küldött engem hozzád ...

Róza: Mit akarsz? ... Mond meg, hogy mit akarsz.

Sirma: Hagyd ott.

Róza: Nem hagyom.

Sirma: Miért nem?

Róza: Mert szeretem.

Sirma (elsápad): Úgy? ... Ezt a gazembert ... (Az asztalra csap.) Nálam nem laktok tovább ... Ingyen ... Hárman ... Majd meglátod ...

Róza (gyűlölve mosolyog): Mit látok meg? Mit látok meg, te ostoba ...

Sirma (sértve): Ostoba vagyok neked ... No a nagy okosság ... Mire mentél vele ...

Róza (gyűlölve): Okosabb az, mint te, úgy-e.

Sirma: Nem okosabb, mert ostoba.

Róza: Te ... hallgass ide ... Hogy menjek el, mikor ... mikor ... megint ...

Sirma (meglepődve): Mi? ... Fuj, de utálatosak vagytok egytől egyig ...

Róza: No jöjjek-e? Te ... te ... ostoba ...

Sirma: Ne gyere énnekem. (Szünet. Gondolkodva.) Mond, hogy tudsz így lenni ... Még egy nővel ...

Róza (zavarban): Érdekes! (Szégyellősen elneveti magát.)

Sirma: Fuj te disznó! Disznók vagytok ti mind! ...

Róza: És te vagy a hentes. (Hozzásimul hízelkedve. Szünet) Én a konyhában alszom.

Sirma (gondolkodva): És miféle lány az, hogy idejött ...

Róza: Azt mondtam neki, hogy én csak házvezetőnő leszek ...

Sirma: És ez a Húber ... veled is? ...

Róza: Velem is ...

Sirma: Fuj, milyen ember ez ... Miért nem ütöd fejbe ... Én úgy fejbe vágnám ...

Róza: Már egyszer éjjel rászántam magam, ... de nem bírom ...

Sirma: Miért nem bírod?

Róza (vállat von): Nem bírom ... Sajnálom.

Sirma (hitetlen néz rá): Sajnálod ... Aztán mit sajnálsz?

Róza (sóhajt): Tudom is én ...

Sirma (gondolkodva): Hát ez a lány ... Ez tudja? ...

Róza: Tudja.

Sirma: És marad?

Róza: Ő az első. - Meg van elégedve.

Sirma: És te hoztad ide?

Róza: Én.

Sirma: Nőket hajtasz fel?

Róza (sóhajt): Tudja isten ...

Sirma: Ő akarta?

Róza: Ő.

Sirma: Hát akkor gazember.

Róza: Azt nem akarta, hogy ide felhozzam ... Azt én akartam.

Sirma: Te akartad?

Róza: Nem futkos az többé. (Szünet.) A szemem előtt legyen ...

Sirma: És ha ezt is megunja?

Róza (sötéten): Akkor együtt vagyunk ...

Sirma: Ja úgy? ... (Szünet.) Ravasz nő vagy te.

Róza: Ó ezt is úgy szerette volna ... tudod úgy ... De ezt felhoztam neki ... (Szünet. Sóhajt.) Csak egy napig isten lehetnék.

Sirma (nevet): Mit csinálnál akkor az én János nagybátyámmal?

Róza: Azt sem tudom ki az ...

Sirma (nevet): Na látod ... Az istennek azt is tudni kell ...

Róza: Eh, a te vicceid ...

Sirma: Hát tudod mit, örüljetek egymásnak ... A lakás fel van mondva ... Az én házamban nem lesztek így ...

Róza: Majd meggondolod ... (Szünet.) Fenn voltam annál az orvosnál és elmondtam neki ... Azt mondta ...

Húberné (az első felvonásbeli ruhájában, esernyővel, kendőben bejön. Kendője alatt egy üveg finom kiállású cognac. A cognacot leteszi az asztalra): Kitettek az állásomból. Pedig a fiam szerezte.

Róza: Miért? - És mit hoz itt?

Húberné: Nem hallom a csengetést.

Róza: Most mi lesz magával?

Húberné: Majd megbeszélem a fiammal.

Róza (élesen): Nem beszél meg avval semmit.

Húberné: Csak nem hagy éhen veszni?

Róza: Előbb fogunk mi éhen veszni.

Sirma: Miféle cognacot hozozz itt?

Húberné: Ezt az utcán vettem egy fiatal embertől.

Róza (undorral): Biztosan szép ember volt.

Sirma (nevet): Kinek vette?

Húberné: Kinek? Maguknak. Vegyék meg.

Róza: Minek nekünk cognac? (Nézegeti.)

Húberné: Kért engem az a szegény fiatal ember, hogy azt mondja, nagyon olcsón adja. Ő segéd volt és (mozdulatot tesz) ezért adja ilyen olcsón ...

Sirma (nézegeti): No és mennyiért adta?

Húberné: Hatvan krajcárért adta. Egy forintért odaadnám.

Róza (kiveszi a pénzt az erszényéből és odaadja): Tessék.

Húberné: Köszönöm édes lelkem. Látszik, hogy jó hozzám.

Róza (halkan): Elhozta azt, amit ígért? ...

Húberné: Még nem hoztam édes lelkem ...

Róza: Eh, maga csak ígér ...

Húberné: Nem olyan könnyű ám ilyen szerekhez jutni ... Majd hozok ... (Nézegeti Rózát.) Van még idő!

Sirma (gúnyosan): Akinek sok pénze van, az cognacot vesz.

Róza: A Vilmosnak fáj a gyomra, jó lesz neki. (A szekrénybe teszi.)

Sirma (gúnyosan): De finom a szíved!

Vilma (csinosan öltözködve, rózsás kalappal a fején bejön. Igen jól néz ki, derűs és kellemes): Jó estét. Találkoztam dr. Beckkel. (Húberné összerezzen.) Azt mondta, hogy ma délután kint volt a gyereknél és jó volna, ha kimennél hozzá. Nem jó egészen az idegenekre hagyni.

Róza (elsápad. Merengve): Szegényke! Őt mindig elfelejtem! (Szünet.) Hát a nyomda?

Vilma: Este kimehetnél mindig hozzá.

Róza (önkéntelenül): És itt? Mindent itt hagyjak?

Vilma (nevet): Mi van itt? - Tőlünk bátran kimehetsz.

Róza (észreveszi magát): Ki is megyek most mindjárt. (Sóhajt.) Talán vissza se jövök. (Sirmához.) Jöjjön ki velem.

Sirma (az órájára néz): Már késő van.

Róza: Akkor megyek egyedül.

Sirma: Miért ne mehetne egyedül?

Róza: Eh mit! (Veszi a kendőjét.) Jó éjszakát. (Kimegy.)

Sirma (utána kiált): Várjon, elkísérem. (Kiszalad.)

Vilma (leteszi a kalapját, ernyőjét): Hogy van néni? Miért nem ül le?

Húberné: Nem tud lelkem egy állást? Kitettek az állásomból. - Pedig ezt a fiam szerezte.

Vilma (nevet): Már megint?

Húberné: Nem hallom a csengetést. Ilyen szerencsétlen az özvegy asszony. Dolgozni muszáj, fáradni muszáj. Ha nekem férjem volna! (Sóhajt.)

Vilma (mosolyogva): Miért nem megy férjhez?

Húberné: Már kezdek is gondolkodni róla. De hiszen! (Lemondóan int.) Addig jó, míg az ember ilyen szép és fiatal, mint kegyed. Addig vigyáznak rá a férfiak. Itt vagyok én, még a tulajdon fiam sem vigyáz rám. Attól éhen halhatok. Pedig az anyja szíve mindig csak azon gondolkozik, hogy hogyan segítsen a magzatán. Ma is jött egy szegény fiatalember, hozott egy üveg konyakot, hogy vegyem meg, olcsón adja, - afféle (mozdulatot tesz) - tudja lelkem, gondoltam megveszem a fiamnak. (Szünet.) Édes lelkem, sokba került nekem ez a konyak, adjon húsz krajcárt.

Vilma (ki beszéd közben a szekrény ajtaja mögé ment vetkőzni, - a szekrény mögül): Nincs nekem néni pénzem. Szívesen! De nincs! (Szünet.) Szép vagyok néni?

Húberné: Már hogyne volna szép! Csak ilyen szép lánynak még kellene mindenféle. Érteni kell azt! Majd én hozok.

Vilma: Mi kellene?

Húberné: Púder, szagosító, miegymás!

Vilma(egészen levetkőzött, alsóruhában, fél-pőrén odafut Húbernéhoz és átöleli): Milyen jó maga néni!

Húberné (ijedten kiált): Jaj lelkem! Maga itt levetkőzik?

Vilma: Hisz én itthon vagyok, néni.

Húberné (csudálkozásában leül a székre): Maga itthon van? Hát a másik?

Vilma (szégyenkezve): Az is. De ő kinn alszik.

Húberné (u. úgy): Még egy? Hát milyen ember ez a Vilmos?

Vilma (szégyenkezve): Hát az olyan csúnya, mondja néni?

Húberné: Hát ez bizony nagyon csúnya. (Szünet.) Hány éves maga lelkem?

Vilma(felvett egy pongyolát. Komolyan): Tizenhét éves vagyok.

Húberné: Tizenhét éves ... Tizenhét éves ... Hát aztán miért teszi? Nincsen anyja?

Vilma: Nincs nekem senkim néni!

Húberné: Apja sincs?

Vilma: Apám van, de összeállt valakivel.

Húberné: Mert az anyja, azt nem hagyná ... Az anyja az egészen más ...

Vilma: Volt egy beteg kis öcsém, azt nagyon szerettem ... Én dajkáltam ... aztán meghalt ... (Mélyen sóhajt.) Akkor elmentem hazulról. (Szünet.)

Húberné: Hát szereti maga az én fiamat?

Vilma: Nagyon! (Elpirul.)

Húberné: Ha szereti, az más ... Mert a szerelem... (Szünet.) Hát a másik?

Vilma: Róza? Ő nagyon jó. Mindent a kedvünkre tesz.

Húberné: Az a Róza csak afféle, higgye el, látom a beszédeiről. Ne higgyen neki. Az ilyen nő hamis.

Vilma: Azt mondja, ha most pénzt kap, elmegy innen.

Húberné: Honnan kapna ez pénzt? ... Ne higgyen neki, én mondom. Maga egészen más, azt látom.

Vilma: Én nem akartam, higgye el néni. Sokan kértek már engem, térdelve, elhiheti néni. De a férfiak oly rosszak...

Húberné: Abban igaza van ...

Vilma: De a nyomdavezető úr jó hozzám, azt látom. Meg az ember meg is un mindig rosszul enni, - jön a vasárnap, esik az eső - meg egy ruhája sincs az embernek ...

Húberné (elgondolkodva): Lássa, ilyen az én sorsom is. Nem is bánnám, ha már vége volna.

Vilma: Ugyan néni ...

Húberné: De bizony. (Halkan.) Tudja azt szeretném, ha holnap tönkre menne a világ. (Bizalmasan.) Tudja meghalni, mégis fél az ember ... De ha az egész mindenség ... Akár holnap ... Csak az én jó kis fiamat sajnálnám ...

Vilma: Élhet még maga néni ...

Húberné (folytatja): Tudja azon is gondolkodtam már, ha az én fiam megmaradna ... egyedül a világban: nem jó az sem ... Nem volna senki, aki irigyelné ... Már pedig anélkül, higgye el, nem ér az semmit!... Ha nincs, aki az embert irigyli... Nem élet az úgy!... Tudja az ördög, hogy volna jó!

Húber és dr. Beck (táskával jönnek).

Húberné (elsápad és felugrik).

Húber: Jó estét. (Kezet fog Vilmával.)

Dr. Beck: Jó estét. (Húbernéhoz.) Örülök, hogy itt találom. Mindjárt megvizsgálhatjuk.

Húberné (sápadtan): Jaj, itt nem lesz jó.

Dr. Beck (kipakol a táskából, nevet): Dehogy nem.

Húberné: De én nem hagyom ám.

Dr. Beck (nevet): Miért nem?

Húberné: Mert fáj.

Húber (élesen, figyelve nézi az anyját).

Húberné (a pillantás hatása alatt bágyadtan hanyatlik egy székbe és reszket).

Dr. Beck (megüt egy hangvillát az asztalon és Húberné homlokára teszi).

Húberné (felkiált): Jaj!

Dr. Beck (kiáltva): Hallja?

Húberné (kiáltva): Nem hallok én semmit.

Dr. Beck (fejet csóvál, odamegy és súg valamit Húberné fülébe. Hangosan): Hallotta?

Húberné: Nem hallok én semmit.

Dr. Beck (az előtérbe lép és félhangosan mondja Húbernek): Úgy látszik, igazad volt. (Hangosabban.) Tetteti magát. (Gyorsan vissza fordul és nézi szavai hatását Húbernén.)

Húberné (ül és vacog).

Húber (felkacag): Ugye mondtam. (Az anyja elé áll. Hangosan.) Magának nincs semmi baja...

Húberné (vacogva): No hála Isten édes fiam.

Húber (félig nevetve, torzult szájjal): Nem hála Isten... Maga tetteti magát...

Húberné (vacogva): Én?

Húber: (egyre keserűbben): Nem akart dolgozni... Tetette magát...

Húberné (egyszerre elönti a vér az arcát. Hebegve): Én?... Én... nem...

Dr. Beck (halkan): Ugyan... légy kíméletes...

Húber (elszántan): Nem vagyok kíméletes! ... (Az anyjához.) Hát miért tetette magát?

Húberné (ugyanúgy): Én?

Húber: Csak ki vele... Nem a füle miatt tették ki magát az állásából, ugye?

Húberné (ugyanúgy, egy helyben ülve): Engem?

Húber (az arca elé tartja a levelet): Nézze ezt a levelet tőlük kaptam ... Maga hozta nekem a nyomdába... Nézze csak mit írnak Fehérvárról... (Szünet.) Most már aztán ugye nincs közünk egymáshoz...

Húberné (váratlanul térdre veti magát és a fia lábai felé kúszik, hangosan sírva): Drága, egyetlen fiam bocsáss meg!

Dr. Beck (meghatottan): Ugyan Vilmos!

Húber (indulatosan): Ugyan... hiszen komédiázik...

Húberné (utána csúszik, ugyanúgy): Drága jó fiam, bocsáss meg.

Vilma (aki eddig egy sarokba húzódva szótlanul nézte a jelenetet, nem értve az összefüggést, hangosan sírva fakad és az asszonyt átkarolja): Szegény!... Szegény!...

Húber vicsorít«): No mit szólsz ehhez?

Dr. Beck (felállítja az ájuldozó, jajgató öreg asszonyt és leülteti egy székre).

Vilma (sápadtan): Hozzak vizet?

Húber: Ne fáradjon. (Húbernéhoz.) Mi lesz magával?

Húberné (csendesen sírva): Öreg vagyok én már... Gyenge vagyok... Nem is élek már sokáig...

Húber (csendesebben): Akkor miért jött evvel? Miért komédiázik folyton...

Húberné (u.úgy): Öreg vagyok, nagyon beteg vagyok, én édes fiam... Nem bírok én már dolgozni...

Dr. Beck: Nem kell azért sírni. Majd a fia gondoskodik magáról...

Húberné (int a kezével): Dehogy gondoskodik... pedig olyan vagyok én már mint az Isten káposztája.

Húber (hangosan, keserűen nevet): Isten káposztája?

Dr. Beck: Mi az?

Húber: Semmi értelme. Mindig szerette a hasonlatokat, meg a szép kifejezéseket...

Dr. Beck (halkan): Légy elnéző!

Húber (sóhajt): Jó, jó kedves Gyula...

Dr. Beck: Hány éves Ön?

Húberné: Ötvenkilenc vagyok...

Húber (halkan a doktorhoz): Hatvanöt...

Dr. Beck (szánakozva): Szegény!

Húberné: Én most el is megyek. (Feláll, támolyog.) Szédülök.

Dr. Beck (segítségére megy, szánalommal): Miért megy már?

Húberné (halkan, szelíden, siránkozva): Nem bírom ki ezt a szégyent...

Húber (szelíden): Menjen csak haza, majd kitalálunk valamit.

Húberné: Vissza megyek én Fehérvárra.

Húber: Menjen csak szépen haza.

Vilma (átöleli, roppant szánalommal): Majd én elkísérem... Szegény! (Sírásba fúl a hangja.)

Húberné (sírva átöleli): Drága jó lelkem!...

Húber (kissé meghatottan): Kísérje el Vilma.

Vilma (bebugyolálja kendőjébe és kivezeti. Szünet).

Húber (fáradtan, kimerülten leül egy székre): Így van ez, barátom...

Dr. Beck (halkan): Nem hittem volna.

Húber (halkan): És ez még nem minden...

Dr. Beck: Hogyan?

Húber: Van még, amit nem tudsz. (Szünet.) Velem ne kezdj semmit... (Mélyen sóhajt.)

Dr. Beck: Azért dolgozhatsz...

Húber (komoran): Nem dolgozom...

Dr. Beck: Szóval nem vállalod...

Húber (u.úgy): Itt megállapodtam. Nem akarok mást.

Dr. Beck: Miért nem nősülsz meg?

Húber (fáradtan mosolyog): Már akartam egyszer...

Dr. Beck: Anyád már elbeszélte...

Húber (u.úgy): Már elbeszélte?... Utánam jött és barátságba keveredett a házmesterrel.

Dr. Beck (mosolyog): Túl tragikusan fogod fel.

Húber (fáradtan): Nem erőlködöm már... Sosem volt szerencsém... (Szünet.) Sose törődött velem. Eszébe se jutott, hogy a világon vagyok... (egyre keserűbben): Önző volt... kegyetlen és kíméletlen parazita ... Fujj! (Feláll.)

Dr. Beck: Ugyan ne izgasd magad...

Húber (egyre indulatosabban): Hazudik... megszégyenít mindenütt a világon... Nincs tőle maradása az embernek... Férfiakkal kezd... Házasságot közvetít... fujj!... Micsoda utolsó helyről származom...

Dr. Beck (a vállára teszi a kezét): Ugyan nyugodj meg...

Húber (görcsösen): Hazudik... lop. csal... (undorodással utánozza az anyját:) Nem hallom a csengetést... kitettek az állásomból. (Csapkodja az asztalt, hörögve:) Így kell nekem elpusztulni!...

Dr. Beck: Ugyan Vilmos... Ez még nem minden...

Húber (u.úgy): Nincs csúnyább állat mint az ember... Tíz koronát adott volna havonta... járhattam volna veletek tovább... Púdert vesz meg mazsolaszőlőt...

Dr. Beck: Mit törődöl vele?... Éljen, ahogy akar...

Húber: De utánam jön...

Dr. Beck (halkan): És te nem is jól bánsz vele Vilmos... Az emberekkel emberségesebben kell...

Húber (rekedten): Nem tudok!

Dr. Beck: Miért nem tudnál?...

Húber (halkan, rekedten): Mert hozzá hasonlítok!

Dr. Beck (meglepve): Ugyan? (Szünet, halkan.) Nem volnál tiszta ember?...

Húber (u.úgy): Nem tudom... (Elvörösödik. Megbánja ezt a vallomását.) Kár evvel foglalkozni... (Sétál.)

Dr. Beck: Te mindenben szilárd embernek látszol... és mindig olyan voltál...

Húber (megáll): Mikor megnyugszom egy kicsit, akkor utánam jön... Mikor erősnek érzem magam, meggyöngít. (Szünet, legyint.) Hagyjuk ezt!... (Szünet.) Aki sokat forog piszokban, az bepiszkolódik: ezen változtatni nem lehet... (Szünet.) Rosszul alszom. - (Sóhajt.)

Dr. Beck (halkan): És nem utálod ezeket?... Ezt a hentest például...

Húber (fáradtan mosolyog): Dehogy... Érteni kell hozzá...

Dr. Beck: És én itt... nem tudom beszélhetek e róla... Ezek ketten...

Húber (ránéz): Nem kedves Gyula... Jól érzem magam... (Sétál.)

Dr. Beck: Érdekes... És vezetsz e még naplót?...

Húber (sétálva): Igen.

Dr. Beck: És nem látta még senki?

Húber (u.úgy): Nem, még senki.

Sirma (bejön): Jó estét. Úgy esik, mintha öntenék. Sirma vagyok. (Bemutatkozik.)

Dr. Beck (bemutatkozik).

Sirma: A gyerek nagyon beteg.

Húber (felnéz): Igazán!

Sirma: Borzasztó nő ez a Róza! Ordított.

Húber: És miért ordított?

Sirma: Ő nem akar élni tovább... Ő megöli magát... Ő bezárat téged... Ott hagytam.

Dr. Beck: Szegény!

Sirma: Nem olyan szegény az kérem... veszélyes nő az... úgy kiabált, majd kirázott a hideg...

Húber (Dr. Beckhez): Érzékeny hentes ez a Sirma.

Sirma: Beteg a gyerek... de azért megivott egy pohár bort...

Dr. Beck: Ki, a gyerek?

Sirma: Nem, a Róza... Hogy ő nagyon fázik, hozassak neki egy pohár bort...

Dr. Beck (igen szánakozva): Szegény! (Sétál.) Szegény! (Szünet.)

Húber (kelletlenül): És hozattál legalább?

Sirma: Hozattam... hozattam... Adhatsz most helyette egy pohár konyakot...

Húber (ránéz): Honnan vegyek konyakot?

Sirma: Hát te nem tudod?... A Róza vett neked az anyádtól egy üveg konyakot... Itt van a szekrényben ... (Kiveszi a szekrényből.)

Húber (nyugtalanul): Honnan volt az anyámnak konyakja?

Sirma: Olcsón jutott hozzá. Az utcán árulta egy fiatalember. (Mozdulatot tesz.) Hat hatost megér. (Kibontja az üveget. Kis üvegeket hoz a szekrényből. Tölt.) Egészségedre. (Undorral kiköpi.) Te, ez, víz.

Húber (meglepve): Micsoda? (Megkóstolja.) Bizony ez víz! (Nevet.) És te a vizet nem szereted?

Sirma: No ezek is vizet loptak. Evvel megjártátok.

Húber: Azt hazudták, hogy tolvajok. (Nevet.) Avval csaltak, hogy loptak. (Dr. Beckhez.) Mit szólsz ehhez?

Dr. Beck (eltűnődve): Szóval tisztességes emberek. (Nevet.)

Sirma: Festett víz. (Szünet.) Akarsz kártyázni?

Húber: Majd később. (A konyakra.) Mit csináljunk evvel?

Sirma: Nem játszik velünk doktor úr?

Dr. Beck (mosolyog): Én nem kártyázom.

Sirma: Nem kártyázik? Az nem helyes. (Szünet.) Te ez a Róza de utálatos volt... Úgy ordított, mint a farkas.

Dr. Beck (undorodva): Hát akkor miért meséli olyan sokat?... Szervusz Vilmos... A gyereket majd megint megnézem... ha megéri szegény... (Halkan.) Hiszen te szívesen vagy ezek között!...

Húber (kezet fog, halkan, mosolyogva): Undorodol?

Dr. Beck (kelletlenül): Szóval nem vállalod.

Húber (határozottan): Nem barátom.

Dr. Beck (Sirmához): Ajánlom magam. (Kimegy.)

Húber (kikíséri).

Sirma (a kezét nézi): Kezet se fog?

Húber (bejön. Kapkodva, idegesen): Mi bajod? - Kártyázzunk. - Akarsz, vagy nem akarsz?

Sirma (kártyát vesz elő a zsebéből. Oszt.): Mit vagy olyan... (A fejére mutat.) Bemegyek. (Kártyáznak.) Terc.

Húber: Kvart.

Sirma: Már kezdi. - Meddig? - Mit lógatod az orrod?

Húber (idegesen): Vörös ász. - Ne kotyogj, hanem játsszál.

Sirma: Mehetünk. (Nadrágja zsebéből nagy csomó ezüst pénzt vet az asztalra): Nem játszom. (Fizet.)

Húber (kever): Bolond vagy?

Sirma (savanykásan): Nem játszom.

Húber (leteszi a kártyát): Hát ne játsszál. (Szünet.)

Sirma (savanykásan): A nők is szeretnek, meg a kártyában is nyersz. (Szünet.)

Húber: Mi bajod megint?

Sirma: Két nő... meg házon kívül... ajjaj barátom... Jobb dolgod van, mint egy hercegnek... Mert pénze csak van az embernek... de nőt, azt már szerezni kell...

Húber: Hát szerezz magadnak...

Sirma (bambán): Nem tudok.

Húber (nevet).

Sirma: Nem szeretnek a nők... (Savanykásan.) Két nő... ajjaj.

Húber (ránéz): Nagyon kövér vagy, az a baj.

Sirma (savanyúan): Az ember hízlalja magát. Tudja a fene minek. Aztán megdöglik. - Le fogsz te még soványodni! Húber! (Szünet.)

Húber (az asztalra dobott csomó pénzre néz): Van elég pénzed... Hát reszkírozz rájuk...

Sirma: Nehezen szerzi az ember... Én nem költöm ringyóra... Akinek nincs pénze az mozdulni sem tud... Ha meg már van egy kicsi, akkor már könnyebb...

Húber (a pénzre néz): Akkor mit sírsz?

Sirma (savanykásan): De azért kéne, tudod...

Húber (nevet): Pénz is kéne, asszony is kéne... mi?... Egy hentesnek ne legyen szeretője... jár elég a boltba...

Sirma: Kell az ördögnek cselédféle...

Húber: Ott kell venni, ahol hozzá jut az ember... (Szünet.) Miért nem házasodol?

Sirma (bambán): Te sem házasodol, még is... Rólad veszem a példát...

Húber (nevet): Ja úgy! (Szünet.) Én meg nem tudnék lenni anélkül.

Sirma: Aztán egy nem is elég.

Húber (nevet): Nem ám, megunja az ember.

Sirma: Hej, ha nekem annyi eszem volna, mint neked! Így meg csak öregszek s azt sem tudom, hogy éltem...

Húber (a pénzre néz): Van pénzed... Akinek pénze van...

Sirma (belemarkol): Van pénzem... de mit ér!

Húber (mohón): Add nekem. -

Sirma (int a kezével): ... Az ember megöregszik, akkor meg már csak ácsorog... meg újságot árul... Mer' az is lehet... Lehet, hogy ezt a kis pénzt elveszítem... Mer, minden lehet, de semmi se biztos...

Húber (halványan mosolyogva): Addig is adhatsz öt forintot...

Sirma (felriad): Dehogy adok.

Húber (feláll, elvörösödik, mohón): Sirma adj öt forintot, bajban vagyok...

Sirma (méltatlankodva): Hogy adnék! (Ráteszi a kezét az előtte fekvő csomó pénzre. Elővesz egy papírt és számol.) Száznegyven forintommal tartozol... Meg a házbér ... Meg a sok húsnemű... Vége!... Nem adok...

Húber (halkan): Te Sirma, ... hiszen tudod, hogy nem sokáig...

Sirma: Mi nem sokáig?...

Húber (ugyanúgy): Ezt a másikat neked...

Sirma: A Rózát!

Húber (indulattal): Azt nem!

Sirma (int a kezével): Két éve ígérgetsz...

Húber (izgatottan): Most megcsinálom ... Te ostoba... Add ide és ne okoskodj...

Sirma (fanyarul): Ostoba vagyok?

Húber (ugyanúgy): Ördögöt vagy ostoba... Érted te magad... Nőkhöz vagy ostoba.

Sirma: Az igaz... (Gondolkodik.) Jobb is lesz, a másik, mert a Róza úgy is van.

Húber (bosszúsan): Ördögöt!

Sirma: Hát ez se igaz?

Húber: Hát te mindent elhiszel?

Sirma (a fejére csap): Úgy látszik mégis ostoba vagyok...

Húber: Érted a dolgod!... Nem vagy te ostoba!

Sirma: Csak becsületes vagyok.

Húber: Az vagy...

Vilma (jön. Derűt hozó, kedves. Virág van a kezében): Jó estét. (Leteszi a kalapját.)

Húber: No haza értetek?

Vilma: Igen. nagyon kedves volt velem az édesanyád. Ezt a virágot vette nekem.

Sirma (komoran magába merül): No lám. Az szép.

Húber (meglepve): Virágot vett? De furcsa.

Vilma: Egész úton sírdogált szegény.

Húber: Mit mesélt?

Vilma: Hogy ő nem éli túl a szégyent... És hogy most már senkije sincs, mert én is megvetem... Pedig nem is értem, miről van szó... És hogy ő már nem él sokáig... Vette nekem ezt a virágot, hogy tartsam őt meg jó emlékemben... (Könnyek gyűlnek a szemébe.)

Húber (gyengéden megsimogatja): Nono kicsikém... Nem kell azért sírni... Nagyokat mond az öreg...

Vilma (Húber vállára borul, sírva): Én úgy félek... Olyan szomorú volt szegény... Még elkövet valamit...

Sirma (feláll meghatottan, és szintén simogatni kezdi Vilma haját): Nono kicsikém...

Húber (ránéz, Sirma ijedten visszakapja a kezét).

Vilma és Húber (egyszerre kacagni kezdenek rajta, aztán összecsókolóznak).

Sirma (komoran, zavartan): Bocsánat!...

Húber: Semmi baj Sirma. Add meg az öt forintot, amivel tartozol...

Sirma (komoran, savanykásan): Te érted a módját. (Odaadja.)

Húber: Nem akarsz velünk kártyázni Vilma!

Vilma: De igen. (Le akar ülni egy székre és felvesz róla egy táskát.) Ni a doktor itt hagyta a táskáját!

Húber: Az ám. Tedd csak le, majd elviszem neki... Sirma játszol?

Sirma: Hogyne!

Húber: De veszteni fogsz. Nem bánod?

Sirma (bosszúsan): Te csak érted a módját...

Húber (oszt).

Róza (kimerülten, merev arccal, kendőbe burkolva, szótlanul jön és az ágy mellett a székre leroskad).

Húber (leteszi a kártyát): No mi van?

Róza (nem felel).

Sirma: Mi van a gyerekkel Róza?

Róza (rekedten halkan): Haldoklik.

Sirma (felugrik magán kívül): Igazán? Borzasztó!

Húber (nyugodtan feláll, nagyon sápadt): És miért nem maradtál kinn nála?

Róza (ránéz homályos szemmel): Nem bírtam nézni!

Vilma (átöleli Rózát): Szegény!

Róza (izgatottan, dühvel, szótlan lerázza magáról).

Vilma (meglepetten, mereven áll).

Sirma: Rettenetes! Szegény kisfiú! (Könnybe lábad a szeme.)

Húber (egy helyben áll és undorodva néz Sirmára).

Sirma (nem veszi észre, tördeli a kezeit, fel és alá járva): Borzasztó! Fuldoklik? (Rózához fordul, kérdezve.) Fuldoklik?

Róza (ugyanúgy): Igen.

Sirma (ugyanúgy): Nem kap levegőt! (Utánozza a fuldoklót.)

Róza (könnyezve): Milyen jó ember maga Sirma...

Sirma (ugyanúgy): Szerencsére ad neki az Isten másikat... Szegény gyermek!

Húber (ránéz bosszúsan): Ugyan ne sírdogálj itt. (Szünet.) Majd én kimegyek hozzá. (Veszi a kabátját, kalapját és indul. Az ajtóban Húbernéba ütközik.) Mit akar megint.

Húberné (fiatalos ruhájában. Nem ismeri meg a fiát. Az arca tiszta, méltóságos és átszellemült. Hangja biztos csengésű, de mintha delíriumban volna, mélyről hangzó): A fiamhoz akarok... (előre megy.) Jöttem búcsúzni tőletek édes fiam.

Húber (jól ránéz, izgatottan, gyanakodva): Mit csinált?...

Húberné: Nem bírom én el ezt a szégyent. Vissza megyek az én régi, jó állásomba, Fehérvárra. (Hirtelen megszelídül a hangja és fátyolozott lesz. Csendesen könnyezve, suttogva:) Azt hittem, jó lesz nekem itt. Itt az én fiamnál. Öreg vagyok, fáradt vagyok. (Emelkedetten.) De te engem megszégyenítettél. Az egész világ előtt megszégyenítettél. (Mindinkább emelkedetten.) Nem látsz te engem többé. Elmegyek oda, az én jó istenemhez, ahol jó lesz nekem. Elmegyek oda, ahol az öregasszonyt ápolja az Isten. (Fuldokol és megszédül.)

Mind (dermedten nézik).

Húber (megfogja a vállait, kiáltva): Anyám! Mit csinált?

Húberné (támolyogva, de szilárd hangon): Mérget vettem be. - Szerecsikát.

Húber (széttárja a karjait, szája kínos mosolyra torzul. Egy másodpercnyi csönd. Aztán halkan, szinte rajongva.) Hát így is lehet? (Lehanyatlanak karjai, aztán kalap nélkül kifut a szobából.)

Húberné (felkiáltva): Fiam!... Édes fiam!... Ne menj el... Ne hagyj itt utolsó percemben...

Vilma (átöleli sírva): Édes néni... Ne féljen... üljön ide le... csak az orvosért ment... (Leülteti egy székre.)

Húberné: Ezt a kislányt megáldom... Mert ez jó volt hozzám... (Sírva.) Olyan volt hozzám... jobb, mint a tulajdon leányom... (Simogatja.)

Vilma (ugyanúgy): Édes néni, nem lesz semmi baja...

Rózsi (szétdúlt hajjal, mint a fúria ront be, kezében papírt lobogtatva. Mikor meglátja az anyját, felsikít): Mamám! (Odafut hozzá és ráborul. Hörögve.) Mamám...

Róza (odamegy Rózsihoz, szembe áll vele, nyugodtan és határozottan): Kegyed kicsoda?

Rózsi (kiegyenesedik, végig méri): Én a Húber Vilmos nővére vagyok.

Sirma és Vilma (meglepve, idegenkedve nézik).

Sirma (félhangosan): Tudtommal a Húber úrnak nincs nővére...

Húberné (megtört szemekkel): Ez az én leányom... (átöleli.)

Húber (bejön kimerülten): Telefonáltam... Nincs otthon egy orvos...

Róza (aki eddig meglehetősen apatikusan állt, gyanakodva nézi Húbert): Majd én megyek. Én majd találok. (Megy.)

Húber (észreveszi Rózsit, odamegy hozzá, rekedten): Te hogy jöttél ide?...

Rózsi (tompán): Fölírta erre a papírra... (Odaadja Húbernek.)

Sirma (halkan Húberhez): Neked van nővéred?...

Húber (ránéz kétségbeesett dühvel).

Dr. Beck (benyit): Bocsánat a táskám... Mi van itt?

Húber (fáradtan): Gyula nagy szerencsétlenség!... Szerecsikát vett be...

Dr. Beck (előre megy): Mi a baj?...

Rózsi (ordít): Mamám... Mamám!...

Húberné (megtört szemekkel): Jobb lesz nekem a sírban...

Dr. Beck (elakarja távolítani az anyjára fonódott Rózsit): Eresszen én orvos vagyok... Hozzanak meleg vizet.

Vilma (kiszalad).

Rózsi (nem mozdul).

Dr. Beck: Eresszen hát!... Kicsoda kegyed?

Rózsi (kiegyenesedik): Én a Húber Vilmos nővére vagyok...

Dr. Beck (szánó, megértő pillantást vet Húberre).

Húber (fáradtan int a kezével): Nem törődöm én már semmivel! (Egy székbe roskad.)

Dr. Beck (Húberné vizsgálja és lemondóan int).

Húberné (megtört szemekkel): Hagyjatok meghalni!... (Elnyújtózik.)

Sirma (a falhoz támaszkodik sírva): Borzasztó!

FÜGGÖNY.

(Folyt. köv.)