Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 18-19. szám · / · Laczkó Géza: Flaubert-levelek 1870-71-ből

Laczkó Géza: Flaubert-levelek 1870-71-ből
1871.

Madame Régnier-hez

Dieppe, 1871. márc. 11.

...

Úgy voltam, mint Ráhel, "nem akartam megvigasztalódni" és éjeimet ágyamban ülve töltöttem, hörögve, mint egy haldokló. Nem bocsátom meg korunknak, hogy egy XII. századi barom érzelmeit oltotta belém. Micsoda barbárság! Mily visszaesés! Azért nemigen voltam "progresszív" és emberbarát! Sebaj, voltak illúzióim! És nem hittem, hogy megérem a világ végét. Mert ez az; a latin világ elmúlása játszódik le szemeink előtt. Isten veletek, mind, amiket szerettünk. Pogányság, kereszténység, muflizmus [8] . Íme, az emberiség három egymást követő nagy korszaka. Kellemetlen éppen az utolsóba kerülni. Szép kis ügyek várnak ránk! Mindent egybevéve, megfojt az epe.

Ami házi tűzhelyemet illeti, hogy kérdésére feleljek, utálatossá vált előttem, bemocskolta negyvenöt napi ott tartózkodással tíz porosz, nem számítva négy lovat, aztán más hatot hat napig, s jelenleg csak csekély negyven tartózkodik nálam. Igen, jól olvasta, négyszer tíz!

Rouenba menekültem, unokahúgom lakásába, ahol hat van belőlük stb.

De mindez semmi ahhoz képest, amit ön szenvedett. Tudom, hogy ezek az urak elszórakoztak az ön ruháival. A tréfásság netovábbja! Szegény Mantes!

Nem azért nem megyek Párizsba, mert "a döglelet melegágya" lett, fene bánja. De a vasút még nem vesz föl poggyászt, s nem térhetek vissza padlásszobámba egy szál hálózsákkal. Croisset-ba címezze válaszát, majd utánam küldik. Ezt Mantes-ba irányítottam, ahova ön bizonnyal már visszatért.

George Sand-hoz

Dieppe, 1871. márc. 11.

... Megfojt az epe. Ezek a tisztek, akik fehér kesztyűkben tükröket törnek, akik tudnak szanszkritul s rávetik magukat a pezsgőre, akik ellopják az óráját s aztán elküldik magához a névjegyüket, ez a pénzért vívott háború, ezek a vad műveltek jobban megborzasztanak, mint az emberevők. És az egész világ utánozni fogja őket s katona lesz! Oroszországnak most négy millió katonája van. Egész Európa egyenruhában fog járni. Ha bosszút fogunk állni rajtuk, túlontúl kegyetlen lesz, s ne feledje, hogy csak erre fogunk gondolni, Németországon bosszút állani. Bármiféle kormány csak úgy fogja magát fönntartani tudni, ha ezzel a szenvedéllyel üzérkedik. A nagyban való gyilkolás lesz minden igyekezetünk célja, Franciaország eszménye.

Abban az ábrándban ringatom magam, hogy elmegyek valami nyugodt országba szabadon élni.

Legyünk elkészülve új képmutatásokra: az erényről való szavalásra, a romlottság ellen való szónoklásra, szigorúan egyszerű öltözködésre stb. Teljes vaskalaposságra.

Madame Roger de Genettes-hez

Neuville, 1871. márc. 30.

Két héttel ezelőtt úgy számítottam, hogy ma Párizsban leszek, de testvéreink másképp rendelkeztek. [*]

Dieppe-ből Brüsszelbe mentem, azt hívén, hogy nem fogom viszontlátni a hegyes sisakokat, mert családommal a modern Athénben kellett volna találkoznom, amely most szememben Dahomey alá süllyedt, de Brüsszelben értesültem, hogy Párizs lakhatatlan. Anyám és unokahúgom visszajöttek Rouenból Dieppe-be, tegnapelőtt óta én is ott vagyok s jövő szombaton Croisset-ban leszek, ahova, isten neki! visszaköltözöm. Igen kedves lenne, asszonyom, ha pár sorban megírná oda nekem, mi van önnel. A tábornok súlyos feladat előtt áll. Hallgatnak-e majd szavára? Jelenleg ez a kérdés. Az Internacionálé kezdetén áll és sikerülni is fog neki, de nem úgy, mint ő reméli, sem pedig úgy, amitől a burzsoák rettegnek, de a jövő (és micsoda jövő!) az ő oldalán van. Hacsak nem győzedelmeskedik valami erős klerikális és monarchikus ellenhatás. Ami szintén nem lehetetlen.

Ezek miatt a nyomorultak miatt eltolódik a gyűlölet, már nem is törődnek a poroszokkal. Csak egy csekélység és szeretni fogják őket! A szégyen egy fajtája sem kímél meg bennünket.

Mennyire belefáradtam, hogy szeretnék elmenni valahova, ahol nem hallnék semmiről semmit!

Isten vele, kedves asszonyom, nem merem azt mondani, hogy a közeli viszontlátásig.

George Sand-hoz

Neuville, Dieppe mellett, 1871. márc. 31. pénteken

Holnap végre, isten neki! hazamegyek Croisset-ba. Nehezemre esik, de nem tehetek másképp. Igyekezni fogok újra elővenni szegény Szent Antal-omat s feledni Franciaországot.

Anyám itt marad az unokájánál addig, míg majd el lehet valahová menni, hol sem porosz, sem lázadás nem fenyeget.

Nehány napja innen Dumas-val Brüsszelbe mentem, ahonnan egyenesen Párizsba akartam visszautazni. De a "modern Athén", úgy látom, fölülmúlja Dahomey-t vadságban és butaságban.

A hencegés halála ez? Megelégelték-e már valahára az üres metafizikát s a készen kapott gondolatokat? Minden bajunk forrása szédítő tudatlanságunk. Vita nélkül hisszük el, amit tanulmányozni kellene. Ahelyett, hogy néznénk, bizonyítanak.

Szükséges, hogy a francia Forradalom elveszítse dogma jellegét s bevonuljon a tudományba, mint minden emberi dolog. Ha tudósabbak lettünk volna, nem hittük volna, hogy egy titokzatos formula hadseregeket lesz képes előállítani, s hogy elegendő lesz ez az egy szó, "Köztársaság" egymillió kitűnően fegyelmezett ember legyőzésére. Meg kellett volna hagyni a trónon Badinguet-t csak azért, hogy békét kössön, aztán legfeljebb gályára küldeni. Ha tudósabbak lettünk volna, tudtuk volna, mik voltak a 92-beli önkéntesek s a braunschweigi herceg visszavonulása, amit csengő aranyon vásárolt meg Danton és Westermann. De nem, mindig a régi nóta! mindig a hencegés! A párizsi Kommün meg most visszatér a legtisztább középkorhoz. Ez nem gyerekjáték, különösen a lakásbérlet kérdése pompás. A kormány most beleártja magát a természeti jogba; beleavatkozik a magánosok egymás közt való szerződéseibe. A Kommün erősködik, hogy az ember nem tartozik azzal, amivel tartozik, s hogy szolgálatot nem lehet szolgálattal megfizetni. Hallatlan ostobaság és igazságtalanság.

Igen sok konzervatív, akik csupa rendszeretetből fenn akarták tartani a Köztársaságot, fogja visszasírni Badinguet-t s fohászkodik magában a poroszok után. A Városháza emberei elvonták méltó tárgyától a gyűlöletet. Ezért haragszom rájuk. Szerintem ily mélyre még sose süllyedtünk.

A Paulai Szent Vince Egyesület s az Internacionálé között hányódunk ide-oda. De ez az utóbbi sokkal több ostobaságot követ el, hogysem hosszú életű lehessen. Megengedem, hogy megveri a versailles-i csapatokat s megbuktatja a kormányt, ebben az esetben a poroszok bevonulnak Párizsba és "rend fog uralkodni Varsóban". Ellenkezőleg, ha legyőzik, dühös reakció támad s minden szabadságnak nyakát szegit.

Nem hallatlan, hogy szocialisták Badinguet és Vilmos eljárási módjait utánozzák: újságokat koboznak el, szüntetnek be, statáriális módon végeznek ki stb.? Ó, micsoda erkölcstelen barom a tömeg s mily megalázó embernek lenni.

Csókolom.

Madame Roger des Genettes-hez

Croisset, csütörtök

Nem írtam önnek, mert azt hittem, hogy Párizsban rekedt s bizony aggódtam önért, nem tudtam, hogy juttassam kezéhez levelemet.

Csinos kis ügy, elsőrangú! Sebaj! Tisztán látom az egészet s nem vagyok már abban a borzasztó állapotban, amelyben félévig hörögtem. Nem tudom, hogy maradt épp az eszem. Az általános nézettel éppen ellenkezőleg, nem tudok rosszabbat a porosz inváziónál. Ha a Kommün Párizst egészen eltörülné a föld színéről, kisebb bajnak tartanám, mint egyetlen falu tűzbe borulását ez urak kezétől, akik "igen kedvesek", stb., stb. Ó, bölcsészdoktorok, akik hasonló mesterségre adják magukat s hasonló fegyelem alá vetik magukat, ez egészen új és megbocsáthatatlan! Ezért nem kell ennek az inváziónak borzalmait összehasonlítgatni azokkal, amelyeket I. Napóleon katonái követhettek el. Az öregről jut eszembe, félek, hogy földöntött oszlopának romjaiból egy harmadik császárság magja szállt szét a levegőbe, hogy később kikeljen. Plonplon valamelyik fia, nem telik bele húsz év, vissza fogja állítani a család fiatalabb ágának uralmát. Ami a szocializmust illeti, soha vissza nem térő alkalmat szalasztott el s ezzel jó időre meghalt. A miszticizmus okozta vesztét. Mert mindaz, ami most Párizsban történik, egy másodöntésű középkor. Az akkori Liga most a Kommün. Hogy mindettől megszabaduljak, rettenetes erővel vetettem rá magamat Szent Antal-ra, s lankadatlanul, hatalmasan dolgozom. Ha semmi sem jön közbe, egy éven belül be is fejezem.

Mint hogyha lehetne nem betegnek lenni?! Nem lep meg, amit egészségi állapotáról ír. Szegény idegeink! Szegény idegeink! De sokat szenved? Ha teheti, írjon nekem hosszú leveleket. Ami a Bourbonne-ba menetelt illet, kísértse meg.

No, Isten vele. Mikor látjuk újra egymást? Mihelyt lehet, Párizs-Dahomey-ba utazom.

George Sand-hoz

Croisset, hétfő du. 2 ó

Kedves Mester!

Miért nem ír? Nem kapta talán meg Dieppe-ből küldött leveleimet? Beteg? Él még? Mit jelentsen mindez? Remélem, hogy nincs (sem ön, sem valamelyikük) Párizsban, a művészetek székhelyén, a művelődés otthonában, a jó modor és udvariasság központjában.

Tudja, hogy mi a legrettenetesebb mindebben? Az, hogy az ember beleszokik. Igen, hozzászokik. Lassankint elvagyunk Párizs nélkül, nem törődünk vele s majdnem azt hisszük, hogy nincs is.

Én, én egészen másképp vagyok vele, mint a burzsoák, azt hiszem, hogy az invázió a lehető legnagyobb szerencsétlenség. A porosz háború úgy tűnik fel nékem, mint egy rettenetes világkatasztrófa, egy olyan általános összeomlás, amilyen minden hatezer évben egyszer történik; míg a párizsi zendülést én igen érthető, majdnem egészen egyszerű dolognak látom.

Micsoda Rák Bandik! Mily vadak! Mennyire hasonlítanak a Liga embereihez s a VI. Károly korabeli lázadó polgársághoz! Szegény Franciaország! Sosem fogja lerázni a középkort! Még mindig a község ósdi fogalmába kapaszkodik, ami pedig nem más, mint a római municípium!

Ó, becsület szavamra, igen fáj!

És az a kis reakció, amely majd aztán fog jönni? A jó papoknak hogy fölviszi majd Isten a dolgát!

Újra elővettem Szent Antal-t s dühösen dolgozom.

Ugyanahhoz.

Sietek felelni a kérdéseire, amelyek személyemet illetik. Nem, a poroszok nem dúlták föl házamat. Elcsentek néhány jelentéktelen kis tárgyat, egy piperekészletet, egy skatulyát és néhány pipát, de mindent összevéve, nem tettek kárt semmiben. A dolgozó szobámat nem bántották. Eldugtam egy levelekkel telt nagy dobozt s biztos helyre rejtettem Szent Antalra vonatkozó terjedelmes jegyzeteimet. Mindezt sértetlenül leltem.

Legborzasztóbb az invázióban számomra az, hogy tíz évvel vénítette meg szegény jó anyámat. Micsoda változás! Már nem tud egyedül járni s oly gyönge, hogy nem jó ránézni. Mily szomorú látvány a szeretett lények fokozatos leromlása!

Hogy elvonjam figyelmemet a köz- és saját nyomorúságomról, dühvel vetettem rá magam újra Szent Antal-ra s ha semmi sem jön közbe, s tovább is így haladok, jövő télre be is fejezem. Igen szeretném a már kész hatvan oldalt felolvasni önnek. Ha majd újra vasútra lehet ülni, látogasson meg egy kis időre. Olyan régen várja már öreg trubadúrja! Ma reggeli levele meghatott. Mily derék ember ön s mily nemes szívű!

Én egészen másképp gondolkozom, mint akiket a párizsi háború miatt jajgatni hallok. Nekem ez sokkal tűrhetőbb, mint az invázió, semmi sem lehet kétségbe ejtőbb, és ez is csak mély süllyedésünket bizonyítja. "Ó, hál'Isten, itt vannak a poroszok!" - minden burzsoá ezt kiáltja. Én ugyan egy kalap alá veszem a munkás urakat is, s a folyóba velük! Különben épp a helyes úton vannak s aztán majd visszaáll a nyugalom. Közönséges és iparos ország leszünk, mint Belgium. Párizs elmúlása (mint kormányzati központé) színtelenné és nehézkessé fogja tenni Franciaországot. Nem lesz szíve, nem lesz középpontja s azt hiszem, szelleme se.

A Kommün pedig, amely most a végsőket hörgi, a középkor utolsó megnyilvánulása. Reméljük, hogy a legutolsó.

Gyűlölöm a demokráciát (legalábbis azt, amilyennek Franciaországban értelmezik), vagyis a kegyelemnek az igazság rovására való felmagasztalását, a jog tagadását, egyszóval a társaslét lehetőségének e tagadását.

A Kommün visszaállítja a gyilkosok becsületét, mint ahogy Jézus megbocsátott a latroknak, és kifosztják a gazdagok palotáit, mert megtanulták, hogy átkozni kell Lázárt, aki nem volt gonosz gazdag, egyszerűen csak gazdag. Ez a szólás: "A Köztársaság minden vita fölött áll", egyértékű azzal a hittel, hogy: "A pápa csalhatatlan!" Mindig csak formulák! Mindig istenek!

Az utolsó előtti isten, az általános szavazati jog, híveit nagyszerűen megtréfálta, megválasztván a "versailles-i gyilkosok"-at. Hát miben higgyünk? Semmiben! Ez a bölcsesség kezdete. Ideje volt, hogy megszabaduljunk az "alapelvek"-től s hogy megkezdjük a tudományos életet, a vizsgálódást. Az egyetlen ésszerű dolog (mindig ide térek vissza) a mandarinkormányzat, feltéve, hogy a mandarinok tudnak valamit, sőt igen sokat tudnak. A nép örökösen kiskorú s (a társadalom alkotó részeinek rangsorában) mindig az utolsó helyen lesz, mivel ő a szám, a tömeg, a határtalan. Keveset lendít, hogy sok paraszt tud olvasni s nem hallgat már papjára, de rendkívül fontos, hogy sok olyan ember élhessen s találjon meghallgatásra, mint Renan és Littré. Egyetlen menedékünk most egy törvényszerű arisztokrácia, s ez alatt nem számbeli, de másmilyen többséget értek.

Ha tanultabbak lettünk volna, ha Párizsban több történelmet tudó ember lett volna, nem ült volna nyakunkra sem Gambetta, sem Poroszország, sem a Kommün. Mit tettek a katolikusok, hogy elhárítsanak fejükről egy nagy veszélyt? Istennek s a szenteknek ajánlva magukat, keresztet vetettek. Mi, felvilágosultak, mi azt kiáltottuk: "Éljen a Köztársaság!", s 92 emlékét idéztük fel magunkban, s ne feledje, hogy senki sem kételkedett a sikerben. Elfelejtkeztünk a poroszról, egymás nyakába borultunk örömünkben s nehezen tarthattuk csak vissza magunkat, hogy ne rohanjunk Argonne szorosai felé, ahol már nincs többé szoros, sebaj, a hagyomány így kívánta. Van egy barátom Rouenban, aki egy társaskörnek dzsidák gyártását javasolta a chassepot-puskák ellensúlyozására.

Ó, mennyivel célszerűbb lett volna megtartani Badinguet-t, hogy amint a békét megkötötték, gályarabságra küldjük. Ausztria nem lázadt föl Königgrätz után, sem Olaszország Novara után, sem Oroszország Szevasztopol után. De a jó franciák sietnek lerombolni házukat, ahogy a kémény kigyulladt.

Végül egy rettenetes ötletet kell önnel közölnöm: félek, hogy a Vendôme-oszlop elpusztítása egy harmadik császárság magját vetette el. Ki tudja, talán húsz, negyven év múlva Jeromos egy unokája lesz urunk.

Párizs e pillanatban teljesen nyavalyatörős. Az ostrom okozta vértolulás eredménye ez. Franciaország különben néhány év óta különös lélekállapotban élt. A Lanterne sikere és Troppmann nagyon is nyilvánvaló előjelek voltak. Ez az őrültség egy felette nagy ostobaságból fejlődött, s ez az ostobaság a hencegés túlhajtásából ered, mert a sok hazudozásba belehülyültünk. Teljesen elvesztettük a jó s a rossz, a szép és a rút fogalmát. Gondoljon csak az utóbbi évek kritikai működésére. Milyen különbséget tett a fönséges és a nevetséges között? Mily tiszteletlenség! Mily tudatlanság! Mily zagyvaság! "Fehér vagy fekete, mind egy kutya!", s ugyanakkor mily szolgalelkűség a pillanatnyi véleménnyel, a divatos áramlattal szemben!

Minden hamis volt: ál-realizmus, ál-hadsereg, ál-hitel, sőt ál-örömleányok. "Grófnők"-nek szólították őket, amint hogy a nagyúri nők bizalmas körben "malackám"-nak titulálták egymást. Azokat a lányokat, akik, mint például Lagier, megőrizték Sophie Arnould hagyományát, utálták. Ön nem látta, mily tisztelettel környékezte Saint-Victor Paivát. Ezt a nem valódiságot (amely talán a romantizmus eredménye, a szenvedélynek a külső alak s az ihletnek a szabály fölé kerekedése) különösen az ítéletalkotás mikéntjében érvényesítették. Színésznőt agyondicsértek, de mint jó családanyát. A művészettől azt követelték, hogy erényes, a filozófiától, hogy világos, a bűntől, hogy illedelmes legyen s a tudománytól, hogy szálljon le a nép felfogásához.

De már hosszúra is nyúlt ez a levél. Ha nekiállok kortársaim agyba-főbe szidásának, nem tudom abbahagyni.

Fordította: Laczkó Géza

 

[8] 8 Mufle = ostoba és kellemetlen ember.

[*] 9 A Commune, márc. 18-ától.