Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Réti Ödön: Karen

Réti Ödön: Karen
Színmű 3 felvonásban
9. Jelenet

Jon, Niels.

Jon (fel s alá jár): Miért is szóltam. Eddig kibírtam hallgatással. Az a gyűrű... Ingyen nem adnak olyan gyűrűt. Átkozott gazembere? Itt feledte... Mese... ünneplő ruha... hát ünnep van ma? A ördögnek az ünnepe... De mivel babonázta meg az az ember... Láttam, milyen nézéssel néznek egymásra, s ez a Niels... mily ostoba... Miért is engedtem el, inkább... (Arca eltorzul, felemelt ökle mintha lesújtani készülne, mintha gondolatait testet öltve látná maga előtt; megdöbbent, majd fájdalmas arccal mered maga elé; körülnéz, mintha rossz álomból ébredne.) Felejtsd el, Karen, amit mondtam, meglásd, úgy nézek reád, mint egy szentképre.

Niels (jön balról): Nagyszerűen megy a munka. Hol van Karen?

Jon: Sétálni ment, fáj a feje.

Niels: A feje fáj? Már megint? Ej, ez az asszony, most mindig gyakrabban hallom ezt, azért olyan rosszkedvű. Nem is örült meg a kis rókának, ugye, hogy nem örült meg?

Jon: Lehet, de az is lehet, hogy örült.

Niels: Na, a te beszédedből aztán ki lehet okosodni, így is lehet, úgy is lehet, ennyit magam is tudok. Az igazság az: (az edények között keresgél) azért nincs öröme semmiben, azért fáj a feje, hogy nincs gyerek; bizony jobb világ volna itt, ha egy pár gyerek ugrándozna körülöttünk. (Egy kis lábast vesz fel.) Azt hiszem, ez éppen jó lesz, talán belefér a kalitkába.

Jon (mogorván ül az asztal mellett): Lehet.

Niels: Lehet? Ezt én is tudom. (Kimegy.)

Jon (a távozó után néz): Nem tudok a szemébe nézni. Rossz nap ez a mai nap; mihelyt ma azt az idegent megláttam, éreztem, hogy valami baj történik. (Felugrik, az ajtóhoz megy, kinyitja, megáll egy pillanatig, aztán előre megy pár lépést, kutatólag néz előre, majd lehajtott fejjel, meggörnyedve visszamegy a szobába. Niels hamarabb jön be.)

Niels: Nem láttad Karent jönni?

Jon: Nem. (Visszaül a helyére.)

Niels: Pedig a kalitka kész. Na, a vendégünk nem jött vissza, a hajó mindjárt indul. (Hajótülkölés.) Már megy is. (Jon feldúlt arccal, várakozva mered az ajtóra; Niels türelmetlenül jár föl-alá, kinyitja az ajtót, kinéz, visszajön.) Nem értem, hol marad Karen. (Jon beszélni akar, de hirtelen fuldokló zokogás vesz erőt rajta. Niels kővé meredve bámul reá.)

(A függöny legördül.)

Itt a drámának első felvonását adtuk.