Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 7. szám · / · Figyelő

Szabó Dezső: Magyar Shakespeare-tár
Kiadja a Kisfaludy Társ. Szerk. Ferenczi Zoltán. Hatodik kötet. Kilián F. utód.

A könyv első kinyitása különös melankóliával csapott meg. Egy cikkre nyitottam, melyet egy barátom, egykori Eötvös-kollégiumi társam írt. Pompás Robinson-fiú volt, és állandó csavargói voltunk a budai erdőknek. Csodálatosan tudott rezonálni a dolgok hangulatára, s szemeiben megmaradt a gyermek boldog mese-látása, az egyetlen érdemes látás a világon. A könyv és a csavargás volt két nagy szenvedélyünk, s a budakeszi erdőkben talán még ott lappanganak azok a francia, német és magyar versek, melyekkel teleörvendtük az őszi levegőt. Most tanulmányt írt a Shakespeare-kori angol-magyar (vagy magyar-angol?) vonatkozásokról. Tanulmányt, mely hajszállal sem oktalanabb, vagy céltalanabb, okosabb vagy célosabb a kétszáztizenhárommillió hasonló témájú értekezésnél. Filológus lett. Filológus. Ó, vén Normafa, s ti emberies erdők, kik meghűsítő végtelenségetekkel vigasztaltátok a kis toporzékoló titán-kamaszokat, és Te, Mária búsan félrecsodálkozó képe a völgyi útnál: miért engedtétek filológussá novemberülni az én lombos májusi fámat?

Ez különben csak egyéni panasz, s nem akar e könyv és vállalat elítélése lenni. Sőt, végeredményben jó, hogy e kötetből a mi közönségünk erősebb akaratú fele megtudhat valamit Shakespeare kortársairól. Így legalább van alkalom, hogy az ember forrón ajánlja Taine angol irodalmának elolvasását. Ezt kellene újra lefordítani, ez volna elsőrendű szellemi szükség. Mert Csiky fordítását ma már képtelenség olvasni.

Vannak aztán a könyvben ilyen cikkek is: Shakespeare és Kisfaludy Sándor, Kölcsey Shakespeare-ről. És miért ne lennének? Kell egy nursery, ahol a leendő akadémikusok felnőnek. Nekem végtelenül fájnak azok az igazságtalan és tiszteletlen támadások, melyek a Kócán- és Vojnich-díjak e bölcs lecsapolóit illetik. Az Akadémia az egyetlen modern szociális intézmény. Sőt szocialista: az ülni tudók szindikátusa az ész kapitálja ellen. És van-e természetesebb tömörülés?