Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 6. szám · / · Figyelő

Nagy Lajos: Schnitzler novellái

Schnitzler igen kedvelt írója a magyar olvasóközönségnek. Több színpadi művét adták elő Budapesten - némelyiket jelentős sikerrel -, és novellás könyvei egyre-másra jelennek meg magyar nyelven. Kisebb sorozatos könyvtáraink közül csaknem mindegyik programjába illesztett egy-egy Schnitzler-füzetet, így a Modern Könyvtár "Ködös lelkek" és "Pásztorfurulya" címek alatt, a Tevan-könyvtár "A hűtlen feleség" cím alatt. Ezek a könyvek igen érdekelték a publikumot, pedig Schnitzlert nálunk a külföldi irodalmat szeretők nagy része eredetiben olvassa. Most az Athéneum adta ki egy kötet elbeszélését, a "Guszti hadnagy" című - régebbi keletű - novelláról nevezvén el a könyvet. Kínálkozik a feladat: kutatni az okait, hogy Schnitzlert, mint elbeszélőt, miért sorozza a magyar olvasóközönség néhány legkedveltebb külföldi élő írója közé, sőt a számadatok azt mutatják, hogy a hazai íróink legolvasottabbjaiért sem nyúlt több kedvvel, mint egy-egy Schnitzler-könyvért.

Schnitzler novelláinak a buzgó olvasása jellemző a mi közönségünkre és - miután feltételezem, hogy más kiindulópontokból elindulva, arra a megállapításra jutnék, hogy éppen a Schnitzler-féle elbeszélések azok, amelyeket ez a publikum a legszívesebben olvashat -, könnyen állíthatom, megelőzve a motivációt, hogy Schnitzler novelláinak szeretése mutatja azt a témakört, azt a hangot és azt az írásfajtát, ami iránt a legáltalánosabbak nálunk és ma az igények. Annál inkább így lehet ez, annál inkább témakörről, hangról és írásfajtáról van szó, mert más semmi nem indokolná Schnitzler különös szeretését. Nem indokolná ezt a szeretetet az ő írói értéke - mert jeles író, de a leghatározottabban nem, sőt éppen nem nagy író -, azután tisztán irodalmi szempontokból nem is nagyon érdekes író, olvasása nem üdítő, nem edző, nem túlságosan szórakoztató, nem túlságosan gyönyörködtető, sötétségei meg nem magukkal ragadóan megrázók.

Novelláinak anyagát a mai bécsi életből és ausztriai kisvárosok miliőjéből meríti - kellemes félismerőseink így az ő figurái, a műveiben előttünk vonuló élet majdhogynem a mi pesti életünk, s amennyivel másabb, annyival szolidabb és konszolidáltabb, egyszerűbb, őszintébb és mégis - vagy éppen ezért - kulturáltabb -, annál szimpatikusabb nekünk, kik a magunkétól kissé már borzadunk is, főleg pedig, és bizonyára méltán, nem tudjuk azt becsülni. Ezekről a terekről kiemelt figuráinak mindenféle életviszonylatával foglalkozik Schnitzler, éles szemű körültekintéssel, sok mindenre gondolással, gondos és szinte kedélyes naturalizmussal, igyekezvén megközelíteni az élet ezerágúságát - mégis érdeklődése teljes intenzitással csupán a szexualitás jelenségei felé fordul.

A novellák hangja közvetlenül fakad ebből a bécsi és osztrák kisvárosi életből, illetve ennek az életnek áttetsző, tiszta kompozíciókba öntött realisztikus ábrázolásából, ez az a hang, amelyet a legkönnyebben fog fel a fül, könnyen, szívesen és értőn. A témakörről és a hangról szólván már megneveztem az írásfajtát is, amelybe Schnitzler novellái tartoznak, így mintegy összefoglalásul mondom: a való életet ábrázoló, objektív, realisztikus elbeszélések ezek, könnyű olvasású műfaj.

Át- és átkalandozván az író az előtte kavargó életet, annak legfőbb jelenségét és viszonylatát csupán futólagos figyelemre méltatja, teljes kedvvel - amint mondtam - csupán a szexualitás problémáit ragadja magához. Fővázul gyakran egy-egy női léleknek boncoló ábrázolását választja.

Érdekes, hogy bár az élet külsőségeinek, de az emberi léleknek is, különösen a női léleknek kitűnő ismerője Schnitzler, mégis ez ismereteiben és - bár friss és modern író és éppen a legmodernebb jelenségekkel foglalkozik legszívesebben - a lelket boncoló vizsgálómódszereiben és megértetni akaró motiválásában is van valami ósdiság. Itt említem fel a "Garlan Bertát", egy tíz év előtt kelt, magyar fordításra csak most került novelláját, mely a megírás eszközeiben igen hasonlít a Bovarynéhoz, s ez a feltűnő hasonlatosság, anélkül, hogy értékét csökkentené, még érdekesebbé teszi ezt a novellát. A "Garlan Bertának" egyes részleteit az író az átélésnek oly erejével öntötte formába, hogy ezt az elbeszélést, ha a végének furcsa és hamis erkölcsi tendenciáját nem találnám elkedvetlenítőnek, remekműnek tartanám.

A Schnitzler novelláinak túl sok és soha nem szűnő szexualitása bizonyára nagy vonzóerejű az olvasóra, én azonban már kissé unalmasnak találom ezt a szexualitást, akkor, ha több novelláját egymás után elolvastam. Ilyenkor határozott igényeim támadnak másra is, és tisztán jelentkezik előttem, hogy az élet - az egyéni is, a társadalmi is - a szexualitáson kívül még sok mindent tartalmaz. És ha ez a minduntalan való szexualitás néha untat, az is megesik olykor, hogy bosszant: amikor a kelleténél gyakrabban van szó beteges lelkek beteges vágyairól, kielégülésük pszichopatologikus gátjairól.