Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 6. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Kerek Ferkó
Móricz Zsigmond regénye

Móricz Zsigmond talán ahhoz ért legjobban, hogy megmutassa az életjelenségek szervességét, ahogy az emberek és dolgok a talajból gyökereznek, törzset hajtanak, kilombosodnak, virágot fakasztanak és gyümölcsöt érlelnek. Új regényében ez nagyon jól látható: az emberek, az egész város a zsíros kunsági földből nőttek ki, s a kunsági klíma alakította őket olyanná, amilyenek, bennük vannak és megláthatók bennük azok a hajszálerek, amelyeken a kunsági föld zsírossága, bősége, súlyossága és minden más tulajdonsága felszívódott. Olyanok, mint a földből kinőtt fák, még talajukhoz kötöttségük is megvan bennük: a másféle szellemi és erkölcsi talajba való átültetés - Kerek Ferkó külföldi utazásai, a polgármester lányának pesti nevelőintézetbeli tanulása -, csak zavart, nyugtalanságot okoz funkcióikban, s ettől a zavartól és nyugtalanságtól csak úgy tudnak szabadulni, ha visszamélyesztik gyökereiket az otthoni földbe. Kerek Ferkót ez a környezetével, fajtájával meghasonlott nyugtalanság veszíti össze atyjával, ez kergeti duhaj csínyekbe, sivár dorbézolásba, ez kéreti meg vele látatlanban a polgármestertől a lánya kezét. S mikor a lányban, véletlen találkozáskor, a magáéhoz hasonló nyugtalanságot talál, ezen a ponton csapnak össze és válnak szét, hogy annál jobban kívánják egymást, s a végén nyugtalanságuk kiéli magát, egymáshoz juhászodnak, de hozzá juhászodnak a kunsági földhöz is, mely vívódásaikban mindjobban éreztette velük hozzátartozandó voltukat.

A nehéz természetű embereket szereti és tudja Móricz legjobban rajzolni, a sűrűvérűeket, akikben minduntalan összesűrűsödik, sokáig megrekedten feszül az indulat, szertelen nekikeseredésekkel keres hasztalanul lecsapódást, az energia elhasználódni nem tudó fölöslege, aztán egyszerre nagy robbanással csap ki, vagy hirtelenül, valami kijózanító hideg szélre egyszerre magába roskad. A magyar duhajkodás, hasztalan erőpazarlás, nagy, heves erőfeszítések és hirtelen elernyedések váltakozása, a nemesebb, tisztább, magasabbrendű élet után való ösztönszerű vágy, az ennek ellenébe álló akadályok előtt való lecsüggedés - ezek adják regényeinek legfeltűnőbb anyagát. Az emberek, akik falun vagy kisvároson élnek, ösztönszerűen, féltudatosan, félvakon küszködnek életük perspektíváinak kitágításáért, ebből az önmagukkal és életük körülményeivel való küzdelemből támad és sűrűsödik meg bennük az indulatok gáza, amely fojtogatja őket, s minduntalan explóziókkal fenyeget. A szoros korlátok közé szorított emberi lélek vívódása a szabad levegőért, az önmaga teljes, korláttalan kifejtéséért - ez Móricz regényeinek állandó tárgya, s ez az, ami legjobban izgatja.

A Kerek Ferkó-ban vannak kompozíció- és jellemrajzbeli elrajzolódások, az előtérben álló alakok közül Kerek Ferkó csak némely vonalaival áll biztosan és a történetbe belenőtten a szemünk előtt, s a polgármester lányának beállítása, Pesten szerzett kultúrsznobizmusának komikus, a kunsági miliőhöz nevetségesen nem illő volta jobban van megérezve, mint ábrázolva. A tulajdonképpeni fődolog, Kerek Ferkó és a lány története ismételten elvész a regény folyamán szemünk elől, eltakarják a cselekményhez csak úgy odaillesztett, szervesen bele nem tartozó részletek. De egyes jelenetekben, pl. a kocsmai tivornya vagy a kunvárosi bál képeiben milyen pontosan, világosan és kézzelfoghatóan van kitárva az alakok egész belső valója! S ami talán a legjobb az egész regényben: a két apa kevés markáns vonással megrajzolt alakja: az öreg, kedvetlen, zsörtölődő földesúr, amint rozoga, de négylovas csézáján jár be a városba, ravaszul, számító ésszel hozza rendbe fia bolondságait, látszatra ridegen, de jól elrejtett szeretettel intézi a fiatalosan erjedő fiú sorsát, s az uralkodásra termett, céljai felé egyenesen, de okosan és biztos számítással haladó polgármester, amint a maga tetszése szerint intézi a város dolgait, s okos ellenállással, jó helyen alkalmazott passzivitással, válságos pillanatokban csalhatatlanul a helyzethez illő magatartással töri hámba Kerek Ferkót. Mind a ketten Móricz legjobb alakjai közé tartoznak.

Két fejezet pedig, s ezekben Kerek Ferkó beszélgetése a tanyai emberekkel, talán a legjava és legjellemzetesebbje mindannak, amit Móricz a parasztokról írt. A magyar paraszt tréfálkozása, adomázása, földje és nemzete történetéről való homályos fogalmai, a régi pusztai betyárvilágnak már csak az öregek beszédében élő emlékei, az az egység, amelybe a tanyai ember az őt körülvevő természettel összekapcsolódik, mind az alföldi magyar nép rendkívül pontos ismeretével van megcsinálva.