Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 4. szám · / · Figyelő

Felvinczi Takács Zoltán: Turáni Társaság

Néhány lap megírta, hogy a három év előtt alakult Turáni Társaság január 31-én tartotta első közgyűlését, és hogy ez ülésen a turániak kissé hajbakaptak. Hogy azután újra rendbejöttek, arról már inkább hallgatott a krónika. Még jobban hallgatott azonban arról, hogy a kezdet nehézségeivel küzdő társaság, mely rendes tagjaitól mindedddig semmi tagdíjat sem szedett, mit alkotott.

Pedig erről is lehetett volna már valamit mondani. Néhány ezer korona kis- és közép-ázsiai expedíciók, konstantinápolyi tanulmányutak segélyezésére, a Turán folyóirat fenntartására, előadásokra stb. nem is olyan megvetendő áldozat, különösen nálunk és különösen olyan időkben, mikor más szerencsésebb országokban sem mérik vékával a pénzt.

Különben, ha már mindenáron szenzációt keresünk, találhatunk humorosabbat is. Amilyen pl. az, hogy az ügyvitel formahibáit feszegetők hibás elszámolással vádolták azt az elnökséget, melynek a magyar ázsiai társaság fenntartása - amellett, hogy különös érdeme - még drága passziója is. Rossz színben tüntettek fel olyan embereket, kik nem sajnálják az osztrák értékben kifejezhető pozitív áldozatot egy korszerű törekvés érdekében, melynek jogosultsága, ha valahol, hát nálunk Magyarországon igazán nem volna szabad, hogy magyarázatra szoruljon.

A mi gyökereink Ázsiába nyúlnak. Nagy gazdasági érdekek sajnos nem fűznek a Távol-Kelethez, és közeli összeköttetéseink közül is soktól megfosztott a szerencsétlen Balkán-háború. - Szabad-e azonban ebbe belenyugodnunk?

És milyen tanulságokat vonhatunk le a közelmúlt és a jelen történelmi eseményeiből?

Nagyszabású, rohamos átalakulások mennek végbe szemünk előtt. Népek, fajok hatalmi egyensúlya változik, illetőleg természetének megfelelő helyzetbe jut. Egyesek és tömegek egyénisége fokozott öntudatra ébred, s értékének, árfolyamának kedvező megállapítására törekszik. - A kultúra napról napra közelebb hozza egymáshoz az embereket, egyre gyorsabban tünteti el a térbeli s érzésbeli távolságokat, s mégis azt tapasztaljuk, hogy manapság a fajhoz kötött különös jelenségek, a partikuláris érdekűnek látszó alkotások értékelése nagyobb mint valaha.

Úgy látszik, mintha e jelenség meghazudtolná a természetes fejlődés törvényét. - Pedig ellenkezőleg: teljes összhangban áll vele, s magyarázata ennélfogva igen egyszerűen adható.

Az egyetemes kultúra fejlődésében csak az játszhat jelentős szerepet, ami abszolút erőkihasználás eredménye. Tökéletes erőkihasználás pedig csak egyéni rátermettségének megfelelő helyen és eszközökkel képzelhető.

Felesleges bizonyítgatnom, hogy az igazi kultúra sohasem gyakorol az egyéniségre nivelláló hatást. Aki ez állításnak ellenkezőjét valamikor könnyelműen a világba kiáltotta, megfeledkezett a legegyszerűbb igazságok egyikéről, arról, hogy haladásról csak ott lehet szó, ahol megvan a hagyományos keretekből kitörekvő egyéniség. Amiben nincs egyéni energia, az egyáltalában nem fejlődésképes.

A népfajok, nemzetek úgy viszonylanak az egész emberiséghez, mint az ember a maga szűkebb társadalmi keretéhez. Az emberi társadalom nagyobb egységeiben is megállapíthatók bizonyos tulajdonságok, melyek e tömegek egyes tagjait faji vagy nemzeti vonásként fűzik egybe, s melyek ennélfogva, az általános emberi tulajdonságokkal szemben, egyénieknek nevezhetők. Ezeknek az erejétől függ a népek életrevalósága, termelőképessége.

A magasabb színvonalú nemzetközi kulturális termelés, így elsősorban az irodalom és művészet terén új erőkkel jelentkező népek csak akkor válhatnak univerzális jelentőségű tényezőkké, ha a fejlődés új lehetőségeit biztosítják. Az orosz irodalom egy titokzatos sajátos néplélek felderítése árán nyert internacionális polgárjogot. Kelet-Ázsia művészetében elsősorban azt keressük, abban látunk egyetemes értéket, amiben ez idegen termék a nyugati klasszikus hagyományoktól legjobban különbözik.

A magyarság csak a keleti rokonnépek, az őshaza föld- és néprajzának ismerete alapján értheti meg önmagát, annak segélyével szerkeszthet egyéniségéről tiszta képet. Ősi kultúránk ismeretének nélkülözhetetlen feltétele a nagy ázsiai erőforrásoknak, az ókori Mezopotámiának és Kínának felderítése. Amit ma nagy általánosságban szkíta kultúrának nevezünk, annak egy része mezopotámiai, más része kínai eredetű. A honfoglaló magyarok asszír-perzsa, a hunok pedig, mint a mennyei birodalom ősszomszédai, kínai jellegű műveltséget hozhattak magukkal.

Nagy kutatások, nagy problémák megoldásai várnak tehát ránk. Sok kérdéssel kell foglalkoznunk, melyet a filológia jegyében működő magyar orientalistáink még nem vetettek fel. A Turáni Társaságnak az a célja, hogy a Közel és Távol-Keleten élő összes turáni népek megismerésére közösnek nevezhető érdekeik előmozdítására irányuló törekvéseket elősegítse. Ázsia felkutatására expedíciókat küldjön vagy segélyezzen, a Kelettel foglalkozó tudományok ügyét minden hatalmában álló eszközzel - egyelőre folyóiratával, a Turánnal - szolgálja, Magyarország és a keleti népek közt gazdasági kapcsolatokat teremtsen, a Kelet minden politikai, gazdasági és kulturális mozgalmát figyelemmel kísérje, ismertesse és amennyiben szükségesnek látja, népszerűvé tegye.

Programja tehát igen nagy. Túlságosan nagy ahhoz, hogy egy óriási akadályokkal küzdő, gyermekkorát élő társaságnak a közeljövőre pozitív működési alapot jelölhessen. A dolog természete azonban ennek dacára is tiltakozik az ellen, hogy a naivnak látszó zászlóbontást fölényes mosolygással fogadjuk.

A nagyobb befektetést igénylő reálisabb törekvéseket hagyjuk ki egyelőre a játékból. Nem azért, mintha a Turáni Társaság nem igyekeznék magához vonni a nagyobb stílusban dolgozó szakembereket. Mert ellenkezőleg: egyik legfőbb törekvése éppen az, hogy véget vessen minden szűkkeblű féltékeny szatócskodásnak, ami mostanáig a bátrabb gondolatokat, nagyobb koncepciókat megfogamzani is alig engedte. Nagyrészt kiszámíthatatlan jövendő alakulások szerint fog dolgozni, tehát ennélfogva is elvárhatja, hogy törekvését a bénító szkepszis helyett bizalommal fogadják.

Tudományos és művészeti céljai alapján meg éppen kiváltságos polgárjogot igényelhet nálunk Magyarországon. Jogosan fellebbezhet arra, hogy a közel és távol Kelet filozófiája és művészete milyen könnyen és milyen óriási nagy mértékben otthonosodott meg a legnyugatibb, legellentétesebb műveltségű népeknél. Hivatkozhat arra, hogy a buddhista bölcseletnek és Kelet-Ázsia festőművészetének mélyreható befolyása nélkül a modern ember világnézete és művészeti hitvallása elképzelhetetlen.

E nagy és eleven értékek pedig olyan területen hódítottak először, hol a klasszikus antik tradíciók ereje a legközvetlenebbül volt érezhető. A népies japán fametszetek hatása alatt ott látták be először, hogy az ókori hellén művészet aktái már le vannak zárva, már történelmi értékeket tartalmaznak. Csodálattal tekintünk ezekre vissza, de - nem kérünk belőlük. A görög formák már geometriává merevültek, elvesztették érzelmességüket, nem fejleszthetők tovább.

Ezért jutott uralomra modern díszítő művészetünkben a népies elem, ez a minden régi diszciplínát megtagadó forradalmi hatalom. Ezért látunk olyan szívesen minden elhasználatlan formát, minden újonnan fölmerülő fejlődésképes tényezőt.

Az új lehetőségek kutatása kelet felé hajtja a korral haladó modern embert, és a magyarságnak éreznie kell, hogy ebben a jegyben jóvátehet sok mulasztást. Ha eddig azt kifogásolhatták, hogy nem asszimilálódtunk eléggé a Nyugathoz, ne érhessen ezután minket az a nevetséges vád, hogy nem értjük meg ősi erőforrásunkat, a Keletet. Hogy nem megyünk tárt karokkal a keleti népek elé, mikor érezzük, hogy valami lebirkózhatatlan titkos természeti erő kezdi hajtani őket, az egységnek valami lappangó sejtése növeszti kifelé törekvő energiájukat. Mi magyarok nyerhetünk tőlük legtöbbet. Legyünk hát azokkal, kik velük legalább érzésben egyesülni szeretnének.