Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 4. szám · / · Lengyel Menyhért: Egy esztendő

Lengyel Menyhért: Egy esztendő
- A naplómból -
Március 26.

Premier. Egy kicsit különös, beülni a földszintre, vadidegen közönség közé, senkit sem ismerve, magam is mint egy idegen, s így nézni végig a saját darabomat. Még Beerbohm Tree sem tudja, hogy itt vagyok - Mayer úr, az ügynököm itt mellettem sokkal izgatottabb, mint én - ő rendkívüli nagy dolognak tartja, hogy a darabot a His Majestisben placierozta. Beerbohm Tree-nek s a színházának itt őrült nagy tekintélye van.

Két magyar barátom van még itt, Jacobi és Szirmay - s azontúl elöl-hátul - véges-végig csupa idegen. A férfiak szebbek, mint a nők, hallatlan finom fejek - kitűnő tartás, szenzációs frakkok -, ez az első premier a szezonban, azt mondják, mindenki itt van.

Kezdődik. Egy gyönyörű nő jön a színpadra, Neilson Terry - nagy tapssal fogadják. Ugyancsak taps fogadja Beerbohm Tree-t is. Mindjárt az első szavak után látom, hogy hiba történt. Ide egy fiatal férfi kellene, aki majd később extázisba tudjon jönni, lángolni tudjon, s a lelki halálugrást - a földtől az égig - meg bírja csinálni. Tree hatvanéves, a hangja fénytelen, a mozgása lassú... De azért az első felvonás tűrhetően folyt le - utána udvarias tapsok. Mayer úr nem elégedetlen. Ide-oda hallgatódzik, hogy mit mondanak az emberek, kicsit le van sújtva - mert konstatálják, hogy aki pénzért bemegy egy szigetre Istennek adni ki magát, az nem gentleman. És ez baj.

A második felvonás színpada - a sziget - tündéri. Nagyszerűen van csinálva - a tenger, a fák, a vadak -, s az egésznek a levegője kitűnő. Mayer úr halkan közli velem, hogy Tree három hétig szakadatlan próbált, csak azon, míg a sziget "atmoszféráját" kihozta. És még ezenfelül mennyi munka fekszik az előadásban - imponáló. De a dolog mégse jó irányban megy. Fagan úr, a fordítóm, mindenféle sajátságos cifrasággal rakta tele a darabot, élesen kiemelve mindazt, ami színpadi, s elhalványítva azt, ami a darab lelkét teszi. De mint színpad, mint látványosság, mint tarka jelenetsorozat, oly szép az egész, hogy azt hittem, a felvonás végén nagy taps lesz. Alig mozdultak a tenyerek. Mayer úr nagyon kellemetlenül kezdi magát érezni, én - mit tehetek - csodálkozom.

A harmadik felvonásban ez a rossz hangulat még növekedett. Tree itt egészen elhanyatlott s a dolog kezdett nagyon egyhangú lenni. Sohase éreztem még színházban - nézőtéren - azt a süket csöndet, mint itten. Inkább köhögnének, vagy bosszankodnának, vagy csinálnának valamit - inkább botrány volna, mint ez a jeges hidegség. Így ért véget a felvonás, s tisztán konstatáltam, hogy a darab megbukott. Mayer egész rosszul van - azt mondja, neki a szíve különben is gyenge -, pár nap múlva elutazik Drezdába, egy szanatóriumba.

A negyedik felvonás végén végre Beerbohm Tree hívei nagy ovációt rendeznek a kedvelt színésznek s igazgatónak - kihívják vagy tizenkétszer. De ez nem jelent semmit. Én is felmegyek hozzá. Tree, mint egy fejedelem, a színpadon fogadja temérdek ismerősét. Nekem nagyon megörül, s biztosít róla, hogy nagy siker van jelen. Ő nem ült a nézőtéren.

Utána kis szomorú vacsora. Én csodálatosképpen nem is vagyok rosszkedvű. Inkább a színház rengeteg munkáját sajnálom s a szegény Mayert, aki teljesen le van törve. Mikor hazamegyek s egyedül maradok a szobámban - hangosan és sokáig kacagok az egész sajátságos dolog felett. Mi történt velem?

Holnap Taifun-próba a Haymarket-színházban.

-

Reggel még néhány keserű s rossz pillanat - de ez is hamar elszáll - sohasem vigasztalódtam ilyen gyorsan.