Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 23. szám · / · Figyelő

Ady Endre: Karl Kraus Budapesten

Úgy látom, hogy Karl Kraus és Thomas Mann ugyanazon estén, december 6-án akarnak és fognak fölolvasást tartani Budapesten. Nagy megbecsülése ez a mi fővárosunknak, de ha egészségem engedné, én Karl Kraust mennék meghallgatni. Amiket Ignotus a minap a "Világ"-ban írt róla, azért volt még fokozottabb előkelőségű Ignotus-írás, mert így írna egy másik Karl Krausról Karl Kraus. Túl szerények vagy túl keserűek vagyunk, ha azt hisszük, hogy ez a harcos, gazdag életű író nem miértünk is viaskodik már. Bátorsága, nagyszerű stílus-művészete, akár neveket is tudnék fölsorolni, erősen hatott, tanított és biztatott nálunk. Úgy sejtem, hogy itt Budapesten különösen elemében és kedvében lesz Karl Kraus, aki mint fölolvasó is nagyon egyéni, izgató és érdekes. Bárcsak sokat tudna éppen rólunk mondani, ami valószínű, mert olyan érdeklődésű ember mint ő, rólunk sok mindent tudhat. Ha a múltkor "elzüllött"-nek nevezett császári Bécset az ő záp kultúrájával lehet ostorozni, ami saját gigászi parvenüségünk is méltó Karl-Krausi dűlőkre. Aki pedig talán mégis Thomas Mannt fogja választani egyazon este két fölolvasója közül, annak is igaza lehet.