Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 20. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: A Népopera vendégei
Madonna ékszere

Il verismo...

Mikor szögestalpú csizmájával belétaposott a romantika melegágyába, lába alatt rengett a föld, ostorpattogása, széles paraszti mozdulatai elhessegették a lirizáló, érzékenykedő girhes figurákat. Sötét, párázó vér, hússzagú szeretkezés, tőrszúrás, ökölcsapás került a halovány színek, lagymatag elborulás helyére.

Mascagni Leoncavallo.

Acélos tüdejük friss tüzét beléharsogták a világba. Tényleg lefújtak az operaszínpadról egynémely limlomot, de többre nem tellett. Ebben a harsogásban kilehelték minden tartalmukat, eljövetelük egyúttal beteljesedést jelentett számukra. Az első nekilendülésben kimerült erejük, és nincs senki, aki a leejtett bárdot felemelné, azaz sújtani bírna vele, érdemeset, messzehangzót.

Wolf-Ferrari, ez az olaszba oltott német sokkal higgadtabb, temperáltabb, mintsem a népi elemekre épített sűrű vérű olasz muzsika verizmusa, szenvedelme lelke szerint való igazság lenne. Susanne titka, amelyet harmadéve mutatott be a magyar királyi opera, megbízható dokumentum erre nézve. Ebben az operában leplezetlenül, őszintén magát adta, nem törekedett olyasmire, ami erejét felülmúlja, vagy ami temperamentumának nem felel meg. Susanne titka diszkrét előkelő muzsikája, kedves csevegése után tragikai lárvát tett arca elé. Kevesellte, kicsinyelte azt a belső lírát, ami akkor oly őszinte tiszta harmóniában jelentkezett, vad tobzódás lármáját, rikító színek hamis tüzét célhoz vezetőbbnek, alkalmasabbnak találta arra, hogy magát muzsikában kifejezhesse. Külső hatása csakugyan nagyobb a Madonna ékszerének. Az izgalmas mese, színes miliő káprázata sohse téveszti el hatását. Másrészt Wolf-Ferrari olyan nagy apparátust mozgat meg zenekarában, oly rutinnal felépített muzsika támasztja alá a színpadon lefolyó akciót, hogy feltétlenül lefegyverzi az ingadozó kritikájú hallgatót. Hangszerelése virtuozitás tekintetében "a modern technika minden vívmányával" felszerelt hangszerelés. Ennek köszönhetők azok a reminiszcenciák, amelyek minduntalan kiütköznek a zenekarból. Wolf-Ferrari drámai lendülete nagyon szűk határok között mozog. A hiányzó erőt, lendületet, fölényes tudás, technikai bravúr csillogtatásával pótolja. Annál igazabb, annál bensőbb forrásból ömlő a lírája, aminthogy a lírikus második felvonás is az opera legsikerültebb része.

A Népopera előadásában mintaszerűen érvényesültek a darab értékei, és lehetőleg elsimultak annak egyenetlenségei. A történés izgalma, színe meglepő teljességgel átfűtötte a színpadot.

Van der Osten Éva és Vogelstrom Frigyes, a Népopera két vendége voltak az opera fő mozgató erői, rajtuk keresztül nemes művészetté kristályosodott a komponista elgondolása. Ízig-vérig emberivé tudták tenni a fantasztikum határán mozgó alakokat. A többi szereplőket is abszolút elismerés illeti. Úgy mozogtak, olyan elevenné tették a színpadot, mintha példát akartak volna adni arról, hogy mi az: tömegmozgás - tömeghatás. Reiner Frigyes szuverén hatalommal uralkodott a rendkívül bonyolult partitúra felett. Mint egy ezerkezű bűvész vezette, irányította a hangok kavargó, sistergő folyamát, a zenekart, a hatalmas kórust.

*

Lohengrin előadása újabb alkalom volt arra, hogy Reiner Frigyes kitűnő kvalitásairól ismét bizonyság adódjék. Az előjáték ezüstös csillogású muzsikája subtilis gyengédséggel emelkedett fel a zenekarból. Az előadás különös erőssége Van der Osten Éva Elzája testté vált, wagneri absztrakció. Kifinomult vonalakból, odalehelt színekből felépített emberideál. Üdén csengő kiegyenlített hangja Rossetti leányalakjainak emlékét felidéző mozdulatai csodálatos tisztasággal vetítették ki Elza lelkiségét.