Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 18. szám · / · Boross László: Gyarmatpolitika

Boross László: Gyarmatpolitika
I.

Mennél régebb kultúrájú egy ország, mennél régebben konszolidáltak az állapotai, rendszerint annál hosszabb múltú és zavartalanabb ott a családok terjeszkedése és sűrűbb a lakosság. A földtulajdonból mind többen szorulnak ki, és állnak a kérdés előtt, hogy mármost mi legyen velük. E kérdésre lehet válaszolni: 1. lázadással a föld urai ellen, 2. agrárius külpolitikával, mely területhódításra és a hódított terület elkobzására irányul, 3. iparűzéssel.

Lázadáshoz és agrárius külpolitikához alkalom és szerencse kell. Néha van, néha nincs, semmi esetre se oly politika ez, melyhez konzekvensen lehetne folyamodni. Az iparhoz ellenben állandóan lehet (a túlprodukció még a későbbi iparos korszakban is csak kivételes percnyi zavar). Persze a iparűzés az előre ítélő ember szemében nyomorúságosnak látszik, miért is az emberek eleinte inkább hajlottak nincsetlenségük erőszakos orvoslására. Csakhogy ez nem ment bármikor. Minek következtében már a lázadások és földhódítások korában is folyton szaporodtak az iparral foglalkozók. E fejlődés lépteit gyorsították 1. a feudalizmus, mely a középkorban a hódított földből rendszerint csak azoknak adott, akiknek már úgy is több volt, mint a maguk és a lovaik gondtalan megélhetéséhez kellett, 2. az iparjövedelem káprázatos lehetőségei, melyek annál gigászibb méretekben bontakoztak ki, minél behatóbb (és szövevényesebb) lett a rend a földön.

S mind gyorsabban közeledett a kor, mikor némely országban az iparosok - itt mennyiségüknél, ott minőségüknél fogva - a politikát irányítani kezdték. Az Egyesült Államoknak már a születése is sokban az ő tettük volt, noha ez államok mindig elsősorban őstermelő államok voltak. Viszont a nagyiparos Németországban még tegnap is uralkodott az agrárius érdek (ha nem is kizárólagosan, mint ezt a szabadelvűek elpanaszolni szokták, mert pl. Németország külpolitikája, melyről még szó lesz, majdnem mindig iparos külpolitika volt).

Az agrárius külpolitika jellemzésére elég lesz az a néhány szó, melyet fennebb elmondtam. Legföljebb annyit lehet még hozzátenni, hogy mivel az agrárius népek földszükségletüket többnyire azzal elégítették ki, hogy szomszédjaiknak földszükségletet okoztak: hát elkeseredett szomszédságban éltek egymással.

Az iparosállam külpolitikáját más szempont irányítja. Az iparos nem tud a saját tevékenységéből megélni, hacsak nincs másokkal - őstermelőkkel - zavartalan csereviszonyban. Ez okból csak nehezen boldogulhattak az iparosok, mikor a viszonyok rendszere a zavar volt, és csak kivétele a zavartalanság: pl. a népvándorlás alatt. Ugyanez okból nehezkednek háborús viszonyok ma is elsősorban az iparra, melynek értékei minden háborús hírre baisse-irányzatba hajlanak.

Természetes ezek után, hogy az iparos külpolitikába bizonyos békeszeretet vegyül, averzió a háború barbarizmusa ellen. Ez azonban csak a természet oly rendje mellett lehetne tengelye egy állam külpolitikájának, ha békeszeretet egyszersmind azt jelentené, hogy béke lesz. Köztudomású, hogy ez csak megszorításokkal igaz: hogy a bátor agressziója mindenekelőtt az ellen irányul, aki nem harcrakész, és csak aztán az ellen, aki félre nem érthető rosszindulattal kezét a bátorra emeli. Konfliktusokat csak ritkán dönt el az ellenség porbahullása, rendszerint bluff vagy a nagyobb erő megmutatása dönt.

Az iparos állam külpolitikájának jellemvonásai ezek:

I. Hajlam békeszerződések és békeszövetségek kötésére.

II. Az iparjövedelem nagy részének lekötése militarisztikus célokra, hogy a számszerűen kimutatott nagy hadsereg a világot respektusra bírja.

E politika rendszerét Bismarck állította fel. A többi kontinentális hatalmak Németországgal versenyre keltek. Monarchiánk tőkehiány-, Franciaország emberhiánnyal a versenyben kidőltek. Az orosz birodalom a francia tőke segítségével és saját emberanyagával folytatja a versenyt, amiáltal biztosítja Franciaországot is.

III. Az iparos államnak, hogy megéljen és hogy gazdagodjon - hogy legyen pénze hadseregre és hadihajókra - idegen országokból élelemre, a termeléséhez szükséges nyersanyagra és piacra van szüksége, melyen eladja terményeit. Békében az, aki hasznavehető cikkeket termel, mindezt megkapja. De teljes béke soha sincs. Majdnem mindig van nyílt vagy leplezett gazdasági háború, mely alatt a külföld áruit a piacon üldözik, élelmezését és nyersanyaghoz jutását megnehezítik. Az iparos állam nem akar függni ez örökös harc eshetőségeitől, hanem ezt elkerülendő, igyekszik agrárius országokat hatalma vagy befolyása alá hajtani, hogy földjük termését, nyersanyagát s a földjükön létesülő piacokat birtokba vegye.

Legalkalmasabbnak a célra a tengerentúli országok bizonyultak gyér és inferior lakosságuk, sok és dúsan termő földjük miatt és mert azok által, kiknek a legtöbb pénzük, a legtöbb hajójuk van, könnyen izolálhatók. A távolság nem baj, mert a szállítás hajókon kényelmes, biztosítható és olcsó.

Így keletkezett a gyarmatpolitika.

És ezen múlik ez idő szerint a külpolitika, mert ettől függ a gazdagság, a nagy hadsereg és az a kérdés, hogy kivel ajánlatos szövetségre lépni.

Még néhány elméleti kérdésre kellene válasz. Hogy van, hogy pl. Afrika gyéren lakott? Mert lakossága inferior, nem tudja közviszonyait rendezni, és állandó harcokban pusztul. Mért inferior? Mert oly természetből szakadt, hogy buja lett és lustaságra hajlik (szellemi lustaságra). Inferior race.

A forró égöv egyáltalán szellemi lustaságra, epikuréizmusra csábít. De más az indusok és más a négerek szellemi lustasága, más az Ezeregyéjszaka költészete és más egy kongó-partinak röhögése a fekete bőrének kellemes napon. Más race. (A forró égövi race föltétlenül inkább a néger, onnét gondolom, mert hisz a húsa szinte virágzó lett a forró égöv alatt, meg az arabsé majdnem elfogyott.)

Mért inferior harcban Európa mostani népével szemben, az indogermán Ázsia? Mert az indogermánok kiválogatott vitézebb fele annak idején Európába lovagolt, a keltákat elnyomta (mint most Afrikában a négereket), és különb teherbíró képességét az edzőbb égöv alatt is nevelte. Éppúgy jött Európába válogatott nép, mint ahogy most Amerikába is válogatott (csak vállalkozó és tradíciótlan) nép megy - aminek nyoma yankee nemzeti tulajdonságokban kétségtelenül fölfedezhető. Nemrég azt olvastam valahol, hogy meddő (vagy nevetséges) a dolgok visszavezetése faji (természeti) és önkényes okokra, ez meddő (vagy nevetséges) beszéd, mert előbb voltak a természet, a faj és az önkényes tett, és csak aztán kezdtek - lassanként! - kialakulni a gazdasági viszonyok, és azoknak különbségei a természet, a faj és az önkényes tettek irányítását követve.