Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 17. szám
Homokba írja nevét a lány
És él és vár és várva él halálig.
Virág, mit öntöz, idegen virág.
Élete hamar halottra válik.
Délután kóbor felhőbe bámul,
Ha szólnak hozzá, - majdnem elájul.
A hangja hazugság, a könye viasz,
Bűn és dicsőség: - nem tudja mi az.
Venni se bátor, adnia sincs mit
S mégis bolondúl őrzi a kincsit.
Nem tud vidáman előremenni,
Kicsikét lépdel s a nyoma: semmi.
Homokba írja nevét a lány,
Elfújja a szél, elmossa a bánat,
S nem tapisgálnak nyomába soha
Jövendő, kicsike gyereklábak.