Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám · / · Radó Sámuel: Újságírók
Előbbiek. Bajmóczy.
Bajmóczy: Jó hírt hozok!
Liszka: Bizony ránk férne!
Bajmóczy: A gazda haragja csodálatos módon lecsillapodott! Nem haragszik már! Sőt nagyon jókedvű! Valami rejtélyes dolog történt! titokzatos fordulat állott be. A nyitját csak este fogom megtudni. Egyelőre csak nagy politikai népvándorlást láttunk. Egyik ellenzéki vezérember a másik kezébe adta a kilincset. Súgtak-búgtak - de hogy mit, azt nem tudni. Végre a gazda egy pillanatra kijött odújából. Mosolygott, mint a legnagyobb becsapások napján. Körülnézett és képzeld, azt kérdezte: Kovalszky hol van? Álmélkodtunk! Kovalszky?! A szó megfagyott ajkunkon. Senki sem felelt. Hiszen alig egy órája, hogy mennydörgés és villámlás közepette elcsapta. Ki érti ezt? Mi történt?? Rejtély!! De az bizonyos, hogy ha a gazda felőled kérdezősködik és téged keres, akkor azt komoly okból és nem csupa szórakozottságból teszi!
Kovalszky: A gazemberek sohasem szórakozottak.
Bajmóczy: Annál jogosultabb a feltevés, hogy ügyedben valami nagy fordulat állott be.
Kovalszky: Meglehet.
Bajmóczy: Ügyed egészen rendbe fog jönni. Biztosra veszem!
Liszka: Hadd csókoljalak meg örömemben!
Bajmóczy: De visszaadom ám! (Csókolóznak.)
Kovalszky: Ki tud ennek az őrültnek észjárásán eligazodni?
Bajmóczy: Őrültség volt az elbocsátás. És nagyon okos volna, ha visszaszívná.
Kovalszky: Az nincs kizárva. Mit mondanak a kollégák? Örültek?
Bajmóczy: Dehogy!
Kovalszky: Ne tagadd! Még a jószívűek is, kik néhanapján a koldusoknak egy krajcárral kedveskednek, a kollégákkal szemben kérlelhetetlenek. Még a legnagyobb filantrópok is megengednek maguknak egy kis kárörömet.
Bajmóczy: Te borzasztó pesszimista vagy!
Kovalszky: Nem haragszom, ha a kollégák katasztrófámat nyugodt derűvel fogadják.
Bajmóczy: De nem igaz, ha mondom!
Kovalszky: Ó szent tapintatosság! Te még Káin és Ábel históriáját is szépítenéd, és azt mondanád, Káin csak kicsit haragudott és Ábelt gyengén fejbekólintotta.
Bajmóczy: Hidd el, a szerkesztőség a te pártodon volt.
Kovalszky: Hazugság! A szerkesztőség mindig az erősebbik pártján van. Ez a politikusoknak vérükben van. Mernék fogadni, Lorian rögtön elkérte íróasztalom kulcsát a szolgától. Már régen vásott a foga erre az íróasztalra.
Bajmóczy: Gyerekes tempó! Emiatt csak nem fogsz búsulni!
Kovalszky: Dehogy is! Jött azután a finom Villányi, aki a maga módja szerint elparentálta a bukott kollégát, mondván: Végre elérte célját! Mindig a demagógiához húzódott! Egy belső ellenséggel kevesebb a lapnál!
Bajmóczy: Tudod, ez az ember fanatikus kormánypárti.
Kovalszky: Ilyen nincs! Ő fanatikus mandátumhajhászó.
Bajmóczy: Neki elég, ha a lapokban mint jelölt szerepel.
Kovalszky: Az egyedüli reálpolitikus a kis kadet volt. Kijavítottam verseinek helyesírási hibáit. Egy lírikus ezt sohasem tudja megbocsátani, és joggal örült elcsapatásomnak.
Bajmóczy: Hidd el, azért nem rossz fiúk, és szeretnek téged!
Kovalszky: Szerelem egy kis rosszmájúsággal, ez a jelszavunk!
Bajmóczy: Nem kell emiatt neheztelni!
Kovalszky: Nem is haragszom! Inkább mulatok. Nincs mulatságosabb, mint a jóbarátok perfídiája. Az ellenséget ismerjük, de a jóbarátok érzelmei kiszámíthatlanok. Ha az álcát levetik, az engem mindig szörnyen mulattat.