Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 11. szám · / · Disputa

Babits Mihály: Homme de lettres vallomása.

Nem, nagyon régóta nem írtam semmit, semmit az irodalomról, könyvek asztalomon garmadával hányódnak, esztétika, irodalom, történet, regény, vers, mennyi van! mennyi egy? Egymást olvasni, egymást nekibiztatni, játékokból hivatást, irodalomból életet csinálni, írni egymásnak és cserélgetni, mint a bélyeggyűjtők (a közönség a nézőtér sötétében, nagy mitológiai szörnyeteg, láthatatlan) vinni a baglyokat Athénébe Athéne romjai közé (minden fülkéből már, minden hajlásból két-két tágult bagolyszem mered ki) - -

A művészet értéke nem kisebbedett előttem. De... milyen életszükség volt nekem hajdan művésszé lennem! A magas élvezetek féktelen vágyával születtem, s iskolás neveltetésem semmi eszközt, semmi utat sem adott a magasabb élvezetekre. Botfüllel a zenéhez, nem ismerve könyveket, nem tudva nyelveket: zenét, könyvet, nyelvet kellett magamnak teremtenem. Magamnak: máshoz nem volt közöm. De ma nyitva előttem a legmagasabb élvezetek minden kapuja. Mennyi van, mennyi kincs, mennyi szépség, nagyság! Hányadrészét tudom úgyis átélvezni! Saját csöpp sorsom veszni látszik a világ végtelenében, saját csöpp művem is tán csak magamnak fontos, s akkor minek leírni? Átélni nem elég? S a mások csöpp művei fontosak-e nékem? S a mások csöpp sorsa mit igénylődik belém, ki annyi nagy sorsokban részesedtem? Ó könyvek, miket olvasnom, amikről írnom, emberek, akikkel találkoznom, levelek, amikre felelnem kellene...

Levelek, levelek, asztalomon,
távoli hangok, sorsok, sorsok...
engem a magam bánata nyom
önnön lelkem kéje nem enged.
Minden ablakot elcsuk a bánat
minden zsalut elcsuk a kéj.

De, bizony érzem, ez a magányos bánat és kéj is csúnya dolog, nekem is kelletek egypáran, akiket szeressek, én is kell hogy kelljek valakiknek, kell, hogy az ember mentül többeknek kelljen. De ez nem igazi kellés, játszótársnak, játékellenfélnek vagy legjobb esetben, rívásra s ríkatásra. Valamit tenni kellene, valamit ami igazán kell, az életre kell, nemcsak ríni, ríkatni. Valamit tudni kellene, tényeket tudni, tenni, belebirkózni a valóságba, a pozitívumba. Nincs, nincs elégsége az én lelkemnek...