Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 11. szám · / · Figyelő

Tóth Árpád: Bán Ferenc novellái
(A tizenkettedik. (A Modern Könyvtár kiadása.) Az új isten. (Tevan Könyvtár-kiadás.)

Bán Ferenc a Nyugatban megjelent regényével tette ismertté nevét. Ez a regény egy fiatal, kamasz lélek vergődéseit jelenítette meg, három fontos nap történetét hozta egy diák életéből, néhány nagy, brutális és döntő eseményt, melyeket a fejlődő, nyíló lélek megszámlálhatatlan és gyors apró válságai készítenek és idéznek elő. A finom és zsúfolt lelkirajz pompásan illett a regény kompozíciójához, egész csoport kitűnően beállított, plasztikusan jellemzett alak akcióját tette egésszé. A Szerdától Szombatig című regény egy termékeny, gazdag és finom analitikus író bemutatkozása volt.

Érdekes, izgató probléma, hogy az analízisnek ez a bő áradása hogyan talál teret egy-egy novella szűk és kimért medrében? Az analízis módszere az írás finomságainak talán legpazarabb bőségszaruja, s ezért az analitikusra nézve talán még fontosabb a művészi ökonómia, mint bárminő más író munkájában. Ezer apró, értékes, tetszetős és finom megfigyelés, lelki adat közül, melyeknek a kiválasztása és összefonása a legcélravezetőbb, a legművészibb: ennek a nagy próbára tevő feladatnak a megoldását egy korlátolt terjedelmű novella inkább ellenőrizhetővé teszi, mint a széles keretek közt mozgó regény.

Aki ily szempontból vizsgálja Bán Ferenc analitikus novelláit, ennek az erős tehetségű írónak fölényes biztosságát fogja konstatálni titkos mélységekből gazdagon merített anyaga elrendezésében. Nézzük például egyik egészen rövid novelláját, melyben módszere eme biztosságának világosan kimutatható jeleit látjuk. A novella címe: Minden hiába; témája egy biliárd-parti leírása, s közben leírása gondolatoknak és érzéseknek, melyek három emberi szívvel játszanak fantasztikus, bús biliárdot. A kávéházi biliárdasztalon guruló golyók mozdulatásai körül a játékosok: a férj és udvarló s a játékot néző asszony lelkének halk örvénylései gyűrűznek, s az egészből egy nagy reménytelenség fojtó hangulata árad: minden hiába. Egy kávéházi biliárd-parti folyik le minden különösebb, látható incidens nélkül, s íme, három lélekben rejtelmes, szövevényes események történtek, szerelmi diadal és megszégyenülés, remény, kétségbeesés és rezignáció. Amint egy mozdulatot hárman háromféleképpen magyaráznak, s ehhez képest háromféle külön irányban szövődnek rejtett, finom kombinációk, amik aztán olyan újabb helyzethez vezetnek, mely az előbbi mozdulat egészen egyszerű, logikus, közhelyszerű folyományának látszik, s mégis az alaphangulat sajátos vigasztalanságának egy újabb aláfestése, ebben mesteri ez a novella. S mindez néhány oldalon, pár rövid lelki adattal, a részletezés elsekélyítése nélkül, tömören, teli zengéssel.

Minden Bán-novella a fölényes ökonómia s az áradó gazdagság e nemes és harmonikus küzdelmét mutatja, olykor a virtuozitás káprázatosságával, mint a Tizenkettedik címűben, majd a külső megfigyelés költői színeivel is, mint az állatképek finom jeleneteiben s néha erőteljesen felzokogó lírával, mint az Életsiratás zúgó soraiban.

Két nagyobb méretű kompozícióról is számot kell adnunk. Ez az Eszkimó és az Új Isten. Ezekben a hosszabb novellákban a regényíró szabadabb eszközeivel dolgozik Bán Ferenc. Míg az Eszkimóban egyetlen alaknak, a kultúra közepébe vetetten vergődő eszkimónak a tragédiáját viszi egy félelmes találkozásig - az eszkimó az apja csontvázát találja meg egy múzeum üvegszekrényében -, addig az Új istenben egy egész ősemberi társadalom egyedein játszatja végig a primitív indulatok és megismerések bravúrral felépített skáláját. Ezekben a novellákban a fő mondanivalók mellett, pompásan és arányosan illeszkednek a kompozícióba a másodrangú elemek is: így az Eszkimóban egy világvárosi park színeinek, zajának, forgalmának mesteri megírását, az Új istenben pedig egy buja tenyészet és ősi hangulatú miliő szuggesztív rajzát kapjuk.

Bán Ferencet két novellás füzete a modern magyar próza legerőteljesebb képviselői közé avatja.