Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 10. szám · / · Figyelő
Tyltyl és Mytyl a boldogság kék madarát keresik. Nem nekik kell: Berylune tündér keresteti velük, kinek beteg kislánya szeretné a kék madarat.
Ők keresik, s keresés közben végigjárják: a Temetőt, amelyben nincsenek halottak,
Az Emlékezés országát, hol nagyapót, nagyanyót s meghalt öccseiket, húgaikat látják viszont,
a Jövendő országát, hol a születendő gyermekek között születésére váró testvérkéjükkel
s az Éjszaka palotáját, hol a fantomokkal, a rémekkel, a háborúkkal s a betegségekkel találkoznak.
De a kék madarat nem találják meg sehol, felébrednek, s vége a gyönyörű álomnak.
Vége a gyönyörű álomnak, melyet mesteri kézzel bogozott össze Maeterlinck s mely élettelenül esett szét a Magyar Színház lélektelen előadásában.
A rendezés, melynek feladata lett volna e poetikus mesejáték halkszavú, transcendens romantikáját érvényre juttatni, ultramarin vásári komédiát, feldszínházi gyerekelőadást csinált Maeterlinck poézisából.
Feltűnően gyönge szereposztással, feltűnően a könyvszínházi szezon végén s e pompás és izgató színházi feladatnak teljes elejtésével - olyan előadás keretében mutatta be a Magyar Színház Maeterlinck Kék madarát, mely nem volt méltó sem a színházhoz, sem az előadott mű értékéhez.
A színpad erre a feladatra igazán kicsike (a Király Színház színpada sokkal megfelelőbb lett volna: mért nem vitte Beöthy ezt a darabot a Király Színházba?). A Temető például nem volt csúnya, de szegényesen kicsike volt.
A kulisszák, a kőfalábrázoló színfalak általában bántóan lengtek, ropogtak.
A világítási effektusok között voltak szépek, de a reflektor itt is rosszul működött.
Forrai Róza ellenséges indulatú vén banyát csinált Berylune tündérből. A Kenyér kabarézott. A Tűz vagy olyan volt, mint egy Nijinsky, vagy olyan, mint egy nőimitátor. Az Idő rossz játékával elrontott egy egész képet, a Macska túl hangos volt.
Általában a felnőtt szereplők egyike sem találta el a mesejáték hangját - az egyetlen Aczél Ilona kivételével.
Jó volt a két gyerek: a kis Taksonyi Pirkó s a még kisebb Lakos Edith.
Nádor Mihály kedves kísérőzenét írt a darabhoz.