Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 7. szám
Túl minden megszépítő álmodáson
És minden reszkető hevűleten,
Ott messze, túl, ott él a másom,
Ki mindent megtesz, amit én teszek,
Keze egyszerre lendűl az enyémmel
És azt szereti, kit én szeretek.
Milyen merev és holt a mosolya,
Zenétlenűl jár, lépte fáradt
Mert nem marasztja senkisem, soha.
Ó százszor szánt és únt, hibás alak,
Kit elkerül szempillantása másnak,
Mért kell, hogy én, én mindig lássalak?