Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 6. szám · / · Figyelő

Berény Róbert: Oesterreichische Künstler

A Művészház kiállításán láthatók a Bund Österreichischer Künstler művészeinek és Gustav Klimt-nek művei. (Nem akarok róluk pontos beszámolót, magyarázatot vagy kritikát írni, csak egynéhány gondolatot közölni egyik-másik képről, szoborról.)

Legjobban tetszett Oscar Kokoschka "Svájci táj"-a. Szakadás nélküli folytonos teret éreztet, a tekintetet elölről hátra és a többi irányba vezeti. Nála végre megszűnt a naiv kétkulisszaság: a "háttér" elé állított "előtér".

A téréreztetést hasonló úton-módon, tudtommal, hárman csináljuk, egymástól teljesen függetlenül: Kokoschka, a francia Delaunay és én. Kokoschka irányvonalakkal, Delaunay az ábrázolt objektumok részeinek különböző irányokba való helyezésével, én bizonyos irányokban egymásba átmenő és egymástól elvágódó színekkel. Közös: a térirányoknak erős érzése, ami a komponálásnak új lehetőségeket ad.

A "Svájci táj"-nak színeiben van a hangulat-szuggesztív ereje: a változatos hideg szürkék közé rakott világos. Túlnyomóan hideg színek hatnak oly erősen, hogy nem engedik felszínre jutni a hiányérzetet, melyet a színek csoportnélkülisége és nem-komponáltsága okoz. Különösen szembeötlő ez az "Aktok"-on, hol a sok különböző színű irányvonal színbelileg egymást felfalja, a színkontrasztok sokasága és nem-szervezése nyugtalan egyszínűséget eredőz, ami, ha szándékolt, akkor érdekes ugyan, de nem nagyszerű, ha nem szándékolt, akkor öreg hiba. Nagyszerű ezen a képen - ismét - a folytonos, homogén tér, melyet túláradó invencióval megérzett irányvonalak alkotnak, aztán a két nőakt proporciói, testöknek rajza és egymásbakomponáltsága.

Három fejrajza tökéletes (klasszikus). Dagad bennük a sok széjjelpattanásig feszülő pszichikus, és abroncsként tartja őket össze a megdönthetetlen szerkezet.

Örömmel gondolok arra, hogy végre méltán kijár valakinek a "geniális" jelző.

Paris von Gütersloh fejlődő, ígérő kezdőpiktor, akinek akarásai - csodálatos módon - nem lendülnek túl képességén, ezért hatnak jól a képei. Anton Faistauer a festék barátja: a kenésben telik öröme. Sokszínű és szervezéstelen - de nőaktja kellemesen lágy. F. A. Harta hallott valamit az irányvonalakról harangozni (Gütersloh portréja). Anton Hanak "Férfi" szobrának profilja érdekes, szobrainak hibája az egy-egy síknézetből való komponálás, holott formált tömegekkel kellene komponálnia. Jan Stursa eléggé nagyvonalú, de szobrainak naturalisztikus allűrű proporciói unalmasak. Franz Metzner "Töredék"-e már tiszta-szobrászati formákból épített szobor, és ezért a legerősebben hat a többi kiállított szobor között.

Gustav Klimt képcsoportjának látása felidézte régi érzésemet, hogy a legsúlyosabb festői probléma az ornamentikának a térbeliségek ábrázolásával való összeházasítása. Ezt sok tekintetben nevezhetném a festészet aktuális problémájának és egyúttal az elkövetkezendő festészet problémájának is.

A megoldás semmi esetre sem a Klimt-é. Amit ő csinál, az csak ízléses dekoráció közé rakott érdektelen rajzolású ábrázolása plasztikusságoknak, valamint nagyon kellemetlen elegye a síkdíszítésnek (ornamentika), stilizálásnak, naturalizmusnak és elbeszélően szimbolikusnak. Rajzainak erős egyéni stílusuk, mely minden "stilizálás" nélküli egyszerű lerajzolásnál is jelen van, ez csodálatos és nagy kultiváltságot jelent.

Vele kissé rokon Egon Schiele. Színtelen, plasztikázó, de nagyon erotikus. Tehetséges, de nem festőien az.

A többi kép mélán lógó rámaalkalom.

A Wiener Werkstätte selymei nagyon gyönyörködtetőek, üvegedényei szépek, majolikái unalmasak, Kokoschka festett legyezői kínai rajzokon nevekedett kiváló díszítésűek.

Prof. Joseph Hofmann építőművész iparművészete nemes, egyszerű és ötletes. Ő a Wiener Werkstätte lelke.

Köszönet azoknak, kik beinvitálták a bécsieket. Érdemes volt.