Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 5. szám · / · Figyelő

Boross László: Steier Lajos: A tót kérdés

Ha magunkat e könyv vezetésére bízva, nyomon követjük "a tót nemzetiségi mozgalom fejlődését" (alcím), utunk ritkán vezet a nép telepeihez. Inkább a nemzetiségi eszme képviselőit követjük, az eszme diadalait, hol kevesebb, hol több határozottsággal ígérő úton. Ez a könyvnek azonban nem hibája, hanem rendszere - mellyel kvadrál a tünet, hogy a népeknek eleinte, több okból, nincs fogékonyságuk a nemzeti eszme magasztossága iránt, hanem csak fenntartják magukat dolguk, kunyhóik és barmaik mellett, míg a nemzetet uralkodó fajoknál a királyok és lovagjaik, elnyomott fajoknál az álmodók és izgatók képviselik e korszakban. A demokratikus korszak hajnalán a tót eszmét csak néhány pap, diák és író képviselte, és hiába udvaroltak a népnek: aminthogy a nő is fölöslegesnek és haszontalannak érzi olykor a férfi agresszióját, úgy a nép a nemzettel szemben is koronkint csökönyös passzivitásba burkolózik. 48-ban a tót vezérek nem bírták népeiket föllázítani, s a magyar nemzet fényes fölényét mutatta ki a tömegre nagyobb nemzetiségekkel, és a más harctereken is elfoglalt Ausztriával szemben. A monarchiának egy népe se volt akkor, melyet a nemzeti eszme varázslata, hangoló- és szervezőképessége oly erőssé tett volna, mint a magyart, s ez nemzetünket oly fontos tényezőnek, a nemzetiségeket viszont oly kisemmizhetőknek rajzolta hatásos képeken, hogy még az abszolutizmus korában is keveset ígérőnek látszott az a politika, mely a nemzetiségekre támaszkodva kezükre átjátszhatta volna Magyarországot. Az abszolutizmus kora letűnt anélkül, hogy e veszély lecsapott volna, s a magyarok egy ország urai maradtak, melynek kormánya nem volt az övék, és népe csak kisebbrészben az övék. A tót vezérek csüggedésben sínylődtek, a tót nép közönyben, és ismét bebizonyult, hogy a tett számára mennyivel fontosabb a konstellációnál a diszpozíció. Az abszolutizmus számunkra oly dicső és fölöttébb tanulságos korszakát, melynek eredményeit az említetteken kívül még egyéb komponensek is befolyásolták, Steier könyve nem tárgyalja elég bőven, de remélhetőleg munkája II. kötetében, melyet kilátásba helyez, erre a korra még visszatér. Annál tanulságosabban vezeti le, hogy támadt a 19. század vége felé a tót nemzetiségi mozgalomnak új vezérlő csillaga Prága felől. Ahogy, ha megnyíltak a közöny napjai, a közöny palástja a nőről is lehámlik, úgy fellendül és áhítani kezdi koronként a nép is a nemzeti eszmét, kell neki, kedvében jár, kész összeforrni vele, kész lelkesülni - ebben a percben törtek tótjaink közé a csehek, a cseh-tót testvériség lobogójával a vezetést magukhoz ragadták, és ha nem tudunk alkalmas helyeken útjukba állni, a tótságot még elcsehesítik. Hogy mit tettünk, és mit tehetünk ez ellen, arról más alkalommal, a vaskéz ide-oda teremtettézése s a céltudatos politikai bölcsesség netovábbja mindenesetre két lényegesen különböző dolog. Steier könyvével nagyon jól lehet nyomon követni a tót nemzetiségi mozgalom veszedelmes tendenciájú feléledését, munkájának II: kötete a kérdést ismertetni fogja kulturális és gazdasági vonatkozásaiban, és nyilatkozni fog a védelem politikájáról is. Aki hazánk sorsa iránt érdeklődik, az a könyvet haszonnal fogja olvasni, és amit az I. kötetben nem talál meg, azt keresni fogja a II.-ban. A szerző ugyanis az I. fontos céljául azt tűzte ki, hogy a tót mozgalom eszmei fejlődését vázolja, tendenciáját ismertesse - ami ebben zavarhatná, azt a II. kötetre hagyta. Célját az I. kötettel elérte, s ezért köszönettel tartozunk neki, hogy a kérdésnél még mi fontos, azzal tisztában van, s ezért a II. kötetre, melyet még erre az évre ígér, bizalommal várunk.