Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 1. szám

Fenyő Miksa: Vámpolitikai készülődések

Másfél esztendeje lehet annak, hogy Bethmann Hollweg birodalmi kancellár a német birodalmi tanács drágasági vitájában Németország jövendő vámpolitikájáról nagy beszédet mondott. Rideg agrárpolitikának érvényesítését hirdette a kancellár: amit a drágaság ellen Németország csak tehetett, azt megtette, a többi az Isten kezében van. 1911 októberében aztán a porosz kormány két hétig tartó tanácskozás után nagyjelentőségű intézkedésekre szánta el magát, a húsdrágaság enyhítésére. Megnyitotta határát a húsbehozatal és - bizonyos korlátok mellett - az élőállat-behozatal számára, vámleszállításokat léptetett életbe, szóval rácáfolt Bethmann Hollweg kijelentéseire. A kancellár engedni volt kénytelen merev vámdoktrinárizmusából. Vajon engedett-e? Novemberben újra drágasági vita volt a birodalmi tanácsban, s a kancellár újra szilárd volt, és újra a német vámpolitika, az agrárvámok megrendíthetetlenségét hirdette. E pillanatban tehát Németország a védővámos politikához köti magát, és a Caprivi-aera feltámasztásáról - az agrárok mártíromságának idejéről - szó sem lehet. Franciaországban a vámpolitika iránykérdése kevésbé foglalkoztatja ugyan a politikai és közgazdasági köröket, mint Németországban, mégis a gabonavámok leszállítása körül ott is élénk viták, beható tárgyalások folynak. Nálunk a vámpolitika jövő irányáról a szerb kereskedelmi szerződés tárgyalásával kapcsolatban kezdtek foglalkozni. Az akkori kormány azt az álláspontot foglalta el, hogy sem most, sem pedig 1917-ben, amikor az érvényben levő kereskedelmi szerződések lejárnak, a vámok mai rendszerén egy betűt sem változtat: maradnak a magas védővámok, főleg pedig és megingathatatlanul az agrárvámok. Ez két év előtt volt, s a múlt hónapban feláll a képviselőházban Serényi Béla gróf földművelésügyi miniszter, és kijelenti, hogy vámpolitikánk eddigi rendszerén változtatni kell, mert a kínai fallal való elzárkózás politikája egyformán árt a termelésnek és a fogyasztásnak. (Másnap a földművelésügyi minisztérium államtitkárja megnyugtatta ugyan a háborgó agrárokat, kiknek élén a leginkább háborgó Darányi Ignác a maga legsajátabb koncepcióját félti, hogy az eddigi rendszer nyilván mégiscsak fenntartható lesz.) Hogy teljes legyen a zavar, hogy senki eldönteni ne tudja, hogy marad-e a védővámos irányzat 1917-ben is, nevezetesen, hogy marad-e az agrárelzárkózás mai politikája: ellentétben az Egyesült Államok új elnökének vámokat mérséklő irányával, Anglia parlamentjének egy hatalmas pártja, a Bonar Law vezetése alatt álló konzervatív párt felveti a kérdést, hogy a gyarmati termelés védelmének érdekében nem kellene-e az élelmiszereket s különösen a gabonát vámokkal, megvédeni? Bátortalanul veti föl, hol a gyarmatok felé bókolva, hol a munkások szervezetei felé - mert magában a pártban is nagyon megoszolnak e kérdés körül a vélemények, de tény -, s holnap az egész világ agrárjai fognak hivatkozni rá -, hogy a szabad kereskedelmi elveket valló s érvényesítő Angliában a gabonavámok lehetőségéről beszélnek. (Az államfinanciális szempont e kérdésben ott semmi szerepet nem játszik, mert viszont a cukor és teavámok leszállítására gondolnak.) E pillanatban tehát teljes a bizonytalanság, s azok a nemzetközileg elfogadott sablon megállapítások - mint amilyen pl., hogy Németország vámpolitikája az Egyesült Államok vámpolitikájától függ, az európai országok vámpolitikáját Németország vámpolitikája diktálja -, hogy ezek a megállapítások a fejük tetején táncolnak. Hogy e megállapításoknak az igazsága nem abszolút igazság, hanem helyhez és időhöz kötött, hogy - bátran tovább mehetünk - csak éppen addig igazság, míg egy ellenkező cselekedettel rá nem cáfolnak. Ilyesvalami derenghet most az emberekben, ha azt látjuk, hogy az Egyesült Államok elnökének otthon nagy szimpátiával fogadott, tehát érvényesülésre is kilátással bíró programja után (amiben azonban szabad kételkedniök a szkeptikusoknak és Amerika ismerőseinek) Bethmann Hollweg birodalmi kancellárnak beszéde után pedig a magyar földművelésügyi miniszter tár a parlament elé olyan programot, melyben a Balkán államok gabonájának és hústermésének behozataláról álmodozik. Ilyesmi derenghet most az emberekben, vagy ha nem, akkor nyilván úgy áll a dolog, hogy senki nem tudja, mi lesz 1917-ben - sem Wilson, sem Bonar Law, sem Bethmann Hollweg, sem Serényi, sem a radikálisok, sem a konzervatívok, sem az agráriusok, sem a merkantilek - s a nagy események, nagy változások itt is úgy csinálódnak, mint általában a történelemben, hogy az ember csak akkor veszi észre, mikor már túl van rajtuk.